Sokat keresne, mindenféle stressz nélkül? Akkor lehetőleg kerülje az olyan szakmákat, amelyeknél emberek élete forog kockán, vagy azokat, melyeknél túlságosan is reflektorfénybe kerülhetne! A nemzetközi munkakereső portál, a CareerCast összeállította 2015-re a legnagyobb stresszt generáló munkák toplistáját!

A listából nyilvánvalóvá vált, amit eddig is lehetett sejteni, hogy az a felelősség, miszerint mások életéről kell gondoskodnunk, hatalmas stresszt róhat a vállunkra. Így nem meglepő, hogy a lista elejére a tűzoltó, a katonai és a pilóta szakmák kerültek. Azonban az talán már szolgálhat némi döbbenettel, főleg a magyar politikusokat figyelembe véve, hogy a nyilvánosság is erős stresszfaktort jelent.

A CareerCast felmérésében 11 fontos szempontot vizsgáltak meg, ami a meghirdetett munkáknál felmerülhet elvárásként, valamint ezzel együtt stresszgenerátorként is szolgálhat. A vizsgált szempontok a teljesség igénye nélkül a következők: utazási idő mennyisége, előrelépési lehetőség, határidők, nyilvánosság előtti munka, fizikai kondíció, irodai/munkakörnyezeti feltételek, saját, illetve mások életének kockázata, nyilvánossággal való összeütközés.

Az első tíz legstresszesebb szakma listája pedig a következőképpen állt össze: tűzoltó, sorkatona, katonai tábornok, repülőgép pilóta, rendőr, színész, műsorvezető, rendezvény koordinátor, fotóújságíró, újságíró.

Az online felmérés természetesen kiadta a legkisebb stresszel járó munkák listáját is, ami a következő: fodrász, könyvvizsgáló, egyetemi tanár, orvosi technikus, ékszerész, labor asszisztens, varrónő/szabó, dietetikus, könyvtáros, illetve targoncás. Ezekről a szakmákról általánosságban véve elmondható, hogy közvetlen kapcsolatot hoz létre a dolgozó és az ügyfél között, illetve a munkavállalók saját maguk határozzák meg a munkaidejüket.

Ez a nemzetközi állapot, de mi a helyzet a magyarral? A stresszlistát és egy év eleji magyar átlagbérekről szóló írást figyelembe véve annyi a különbség, hogy itthon a stresszel teli munka általában alacsony bérrel párosul, ami alól csak a légi irányítók (bruttó 763 ezer forint), illetve a pilóták (bruttó 551 ezer) a kivételek. Egy rendőr vagy egy egészségügyi területen dolgozó ember átlagbére azonban bruttó 187 ezer, illetve bruttó 130 ezer forint körül mozog, ami annak tükrében igazán lesújtó eredmény, hogy átlagbérről beszélünk – azaz ennél vannak jóval kevesebb pénzért dolgozó emberek is a feltüntetett szakmákban.

Azonban van egy jó hírünk is a pénzügyi szektorban dolgozóknak, mivel átlagkereset és a nemzetközi felmérés alapján stresszmentesnek titulált könyvvizsgáló szakma itthon igen előkelő helyen áll az átlagbérek szerint a maga 335 ezer forintjával. Az adószakértők (bruttó 372 ezer forint), a pénz- és hitelvizsgálati szervezők (bruttó 344 ezer forint), illetve a közgazdászok (bruttó 323 ezer forint) sem panaszkodhatnak, sem pénzügyileg, sem stressz szempontjából.

Persze az is lehetséges, hogy felrúgva a nemzetközi trendeket nálunk pont az ilyen magányos, direkt kontaktusos állások számítanak a stressz melegágyának. Főleg, ha mondjuk egy politikus adóbevallását kell elkészíteni…

Forrás: Hírközpont & Business News Daily

Hogyan szerezz munkavállalókat friss vállalkozásodhoz?

Hol keress állást?

Mire figyelj oda otthoni munkák esetében?