Aki elolvas egy, a devizahitelesek helyzetével foglalkozó cikket, vagy megnéz egy híradást a témában, nagyjából képbe is kerül a helyzettel. Aki két cikket olvas el, az már egy kissé összezavarodhat, és ha ezután nekiáll kutakodni - különböző hírportálokon és oldalakon, netán még telefont is ragad, hogy ügyvédekkel beszéljen, majd ráadásként megkérdez egy pénzügyi tanácsadót -, annak a fejében garantált a tökéletes káosz. Tökéletes, vagy inkább tökéletesen megtervezett?

Nincs két vélemény, ami teljesen azonosan közelítené a kérdést, még az egymáshoz hasonlóak is eltérnek egy-két nézőpontban. Elolvasunk egy beszámolót az elégedett hitelesekről, majd betévedünk egy Facebook-csoportba, ahol a "megmentett" adósok tüzes vasvillával irtanák ki az összes bankárt és politikust, és szórnának sót még az emlékükre is. De akkor kinél az igazság?

Aki ilyen naiv, megérdemli?

Mint érintett az ügyben, első kézből - és másodból is, hiszen így a többi devizakárosulttal is kapcsolatba kerültem - tudom tovább árnyalni a képet. Először is hadd oszlassam el az "ők főzték maguknak, egyék is meg" stílusú, a bajba jutott hiteleseket naiv analfabétaként (le)kezelő véleményeket. Persze, nem állítom, hogy minden deviza(alapú)hiteles ismerősöm agysebész vagy éppen pénzügyi szakember, de nem is ez lenne a lényeg. Ha az egyszeri ember akkor, amikor felvette a hitelt, megértette volna azt a kockázatot, amit a bank - és az állam - nagyon is jól értett, akkor nem írták volna alá a szerződést. Csak éppen senkinek nem volt érdeke tájékoztatni őket róla, hiszen rajtuk kívül mindenki más nagyot kaszált ezen.

Amikor aztán eljött a forint romlásának ideje, és a kockázat mibenlétére mindenki számára fény derült, következett a hosszú évekig elnyúló huzavona, aminek még azóta sincs vége. Árfolyamgát, perelni, nem perelni, forintosítunk, mégsem forintosítunk, jó árfolyamon forintosítunk, a tegnapelőtti árfolyamon forintosítunk, és még mindig az örök perelni vagy nem perelni? Időközben sokakat húztak le az álügyvédek is, szürke szamárként vesztek ködbe a pénzzel, amit a hitelét nyögő család valahogyan összekapart a "garantált siker" reményében. Nyertes perekből sincs hiány, igaz, de gyorsan be is fagyasztották az összeset, hogy legyen idő, ugye, menteni az adósokat, és újabb és újabb törvényekkel ellehetetleníteni a pereket.

Aki elhitte, hogy megmentik, most nagyot koppant

Mindenki abból az irányból közelíti a dolgokat, amelyikből akarja, de azt gyanítom, nem én vagyok az egyetlen, aki kétkedve olvassa az olyan jellegű híreket, ahol az adós az arcára kiült megkönnyebbüléssel tanulmányozza az elszámolást, és élete máris, hipp-hopp, rendeződött, majd pedig boldogan él, míg meg nem hal. Sokan egyáltalán nem nyertek, sőt, egynéhányan veszítettek is ezzel a jelenlegi elszámolással, aki pedig nyert, az mit is nyert? Visszakapta az elszámoláson jól olvashatóan feltüntetett "Tisztességtelenül felszámított összeget". Tehát megnyerte, hogy a bankja bevallja, hogy átverte, és visszajuttatja neki azt az összeget, amiről bizonyítható, hogy tisztességtelenül fizettette ki a szigorúan idézőjeles "ügyféllel". Mert az ügyfél csak addig volt az, amíg a hitelt kellett felvenni. Amint fizetni kezdett, már adós, csaló, buta, naiv, károsult. Ha még ügyfél korában azt kérdezte a banktól, "Hát a forint hitelt hol vehetem fel?", akkor mézesmázosan terelték el a témától. Ha kapott választ, csak annyit, hogy sehol, itt, csak itt kell aláírni, a devizaösszeg alatt. Olyanok is akadnak, akiket tényleg megmentettek, de nem most, és nem így.

Oszd meg, és uralkodj!

Hogy maga a deviza hol van, azt a bankokon kívül soha, senki nem látta, de ők állítják, hogy volt, tehát nem is lehetett másként. Mert ők az igazmondás mintaképei, sosem számoltak fel semmit tisztességtelenül, mint azt már tudjuk. Számon kérni az adósoknak gyakorlatilag lehetetlen, mert az ügyintézők mesterei a kérdezősködők elhajtásának, az elszámoláshoz használt képletet pedig még ők sem értik. Aki szereti a kihívásokat, a képlet nyilvános, az MNB oldalán megtalálható, lehet próbálkozni. Csak öt sorból áll, melyek közül az első és legrövidebb így fest:

TÁt = TFt * (etV / etMNB )

A látszat mindeközben a források alapján az, hogy sokféle devizahiteles van. Az elégedettek - egyesek szerint ők a többség -, a kicsit-elégedettek, a kicsit-elégedetlenek, na és a szájukat jártató örök elégedetlenek. Mert a magyar csak ilyen, gondolhatnánk, soha semmi nem jó neki, még az sem, ha megmentik. Elmondom, én eddig kiket láttam közülük a saját szememmel: a nagyon dühöseket, akik perelnek, a nagyon dühöseket, akiknek nem telik perre, és a belefáradtakat, akik már senkinek semmit nem hisznek el, az ügyvédeknek sem, ezért a perelés sem merül fel mint opció. Akiknek a hangját a legkevésbé hallani, azok mentek tönkre a legjobban. Ekkor merül fel az emberben, hogy az elvesztett házat, lakást, iskoláztatást, életet vajon ki adja vissza most, visszamenőleg? Mondván: "Jaj, ezt tisztességtelenül számoltuk fel, de lebuktunk, na, tessék!" És vajon hol van az az összeg, amivel még nem buktak le, és talán soha nem is fognak?

És hol a dühös tömeg, aki felemeli a hangját, és tüntet, és harcol? Elfáradt. Elfáradt, mert kizsigerelték, és aki még mindig küzd, azt mind különböző mozgalmak mögött találod, amelyről maga sem tudhatja, mennyire valós, mennyire szolgálja az érdekeit. Bizony, ha egy tüntetés, mint a május hetedikei, reggeltől délutánig tart, ráadásul hétköznap, mindegy, hány ezren mennek ki. Eloszlik a tömeg, szinte nevetségessé válik. Nincs egységes fellépés, nincs tömeg. Aki nincs tűzközelben, az nem is érti, minek a felhajtás. Már megint a devizások, hát már ez sem elég nekik - legyint. Működik a "divide et impera": oszd meg az ellenséget, és máris megszűnt a fenyegető tömeg.