1964. október 18-án Japánban elindult az első szuperexpressz Tokió és Oszaka között, majd 1980-ban, Franciaországban megjelent a TGV. Előbbi egy új technikát adott a világnak, utóbbi pedig megmutatta, hogy hagyományos síneken sem lehetetlen a gyors és kényelmes vasúti közlekedés. A legfrissebb hírek szerint pedig az olaszok is elindítják a maguk szupervonatát, így most már lassan csak azt lenne jó tudni, hogy vajon a magyar vasúti közlekedés mikor kezd el haladni, na nemcsak a korral, hanem egyáltalán úgy általában is.

Sokak szerint a kérdés nem égető, hiszen kis ország vagyunk, itt nincsenek távolságok, azonban én vitába szállnék velük. Amíg ugyanis mi kitörő tapssal fogadjuk a hírt, hogy megépül (tegyük hozzá, hosszú évek alatt) egy vonal, ahol 160 km/h-val közlekedhetnek a szerelvények, addig máshol a 300-350 km/h sebesség már rég mindennapos, ahogy most már Olaszországban is az lesz. Hogy mennyivel vagyunk lemaradva? Tecnikailag és időben is sokkal. Elég csak azt megemlítenünk, hogy a japán szupervonat elindulásával nagyjából egy időben jelent meg a magyar vonalakon az a V43-as mozdony, amely még mindig a legnagyobb százalékát teszi a MÁV vontatóparkjának, illetve azt, hogy a TGV megjelenésének idején kezdték el hazánkban selejtezni a legendás 424-es gőzösöket. Kicsit kontrasztos a dolog nemde?

Éppen vonaton ültem és az ország dél-keleti része felé haladtam, amikor olvastam a hírt az olasz szupervonatok új generációjáról, a Frecciarossa 1000-ről, amely június 14-én áll majd szolgálatba Róma és Milánó között. A szerelvény a 600 kilométeres távolságot 2 óra és 15 perc alatt teszi majd meg. Tudná kevesebb alatt is, de a 400 km/h sebességre képes vonat nem haladhat 350 km/h-nál gyorsabban, mert a sínek nem bírnák. Az sem mellékes, hogy az utasok óriási komfortban, ám a korábbival megegyező áron juthatnak el egyik városból a másikba.

Rendben, kis hazánkban tényleg felesleges lenne a 350 km/h, de azért egy 200 km/h körüli sebességet megcélozhatnánk, így a 200 km-es Budapest-Békéscsaba távolság megtételéhez nem kéne két és fél óra, bár a legnagyobb problémám nem is ezzel van. Sokkal inkább a 30 éves gyorsvonati kocsikkal, amelyekben annyi a komfort, mint mondjuk egy istállóban, illetve azt sem hiszem, hogy a XXI. században luxus lenne a 220 voltos aljzat, a légkondicionálás, vagy akár a Wifi. Persze, én is olvastam a MÁV-START nagy örömközleményeit, hogy mennyi helyen van már Wifi a magyar vonatokon, hogy mennyi új szerelvényt szereztek be, hány vasúti kocsit újítottak fel. Nem kétlem, hogy a számok valósak, csak valahogy én nem találkozom soha velük. Biztos rossz felé utazom, csak akkor meg felmerül a gyanú, hogy a dél-keleti országrészben tudatosan nem fejlődik a vasúti közlekedés. Vagy az már a Balkánnak minősül?