Ki hitte volna még annak idején, hogy napjainkban ekkora teret fognak magukénak tudni a videojátékok, s valódi sportágat kreálnak az egyszeri játékosok számára. Hála az olyan nagyvállalatok szponzorációjának, mint a Coca-Cola vagy az Adidas, az elektronikus sport (ismertebb nevén eSport ) új méreteket ölt, a világszerte megrendezésre kerülő bajnokságok pedig óriási pénzösszegeket vonnak magukkal. Csak hogy tisztán lássunk: a tavalyi évben legtöbbet kaszáló kínai játékos 1,2 millió dollárt tehetett zsebre, de rajta kívül még bő 250 ember volt képes 100 ezer dollár feletti profittal zárni az adott esztendőt. Ezeknek a számoknak is hála, egyre többen érdeklődnek az ezen eseményeken való részvételről.

A eSport elképesztő erejét bizonyítja az is, hogy lassan képes lesz maga mögé utasítani több valódi sportágat is, a világ különböző pontjain pedig csak és kizárólag ezen rendezvények miatt épülnek több tízezer fő befogadására képes arénák. Annak érdekében, hogy egy konkrét példával is szemléltessük a szóban forgó nézőszámokat, a 2013-as League of Legends bajnokságot több mint 30 millió ember követte figyelemmel, ami duplája a szintén akkor rendezett baseball világkupa döntőjének.

Sokak szerint épp ezért ideje lenne felvenni az elektronikus sportot a hivatalos programok közé, ezáltal az olimpiákon is találkozhatnánk ezen bajnokságok résztvevőivel. Az azonban továbbra is hatalmas vitákat szül, hogy egy számítógép előtt végezhető, mindenféle fizikai mozgást mellőző tevékenységre lehet-e valódi sportként tekinteni. Sokak szerint ellenben nem ez határozza meg egy adott dolog sportosságának megítélését, ugyanis szellemi fittségre ugyanúgy szükségük van ezen embereknek is, mint a valódi sporttal foglalkozó személyeknek.

Hazánkban is egyre többen döntenek úgy, hogy ezzel szeretnének foglalkozni a jövőben, ámbátor igencsak kritikus hangokkal találják szemben magukat azok, akik ténylegesen erre tennének fel mindent. Itthon még nem elfogadott tény, hogy egy ember abból éljen meg, hogy játszik. Tulajdonképpen abszurd dolognak tartják, de leledzik emögött egy kis félelem is, lévén hogy ezen egyének lényegesen több pénzt kereshetnének azzal hogy játszanak, mint akik egész nap robotolnak egy minimális pénzösszegért.