Kezdetben a TV játékok fejlődése hozta lázba az embereket, később a magunkkal vihető Tetris és Game Boy, majd a játékfüggőség felé terelő apró Tamagocsi - virtuális házi állatka, mely rekordsebességgel járta körbe a földet, jutott bőven minden országba, minden háztartásba, nem csak ahol gyerek volt. Vittük mindenhova magunkkal, nehogy éhen haljon, nyomkodtuk bőszen a pici gombokat, eleget téve a feladatoknak a nevelés terén.

Közben a PC-s játékok fejlődése sem állt meg, az egyre jobb grafikus kártyák fejlesztése következtében. Az első virtuális valósághoz közelítő eszköz a VFX-1 Headgear sisak, 1996-ban borsos árnak számító 180.000.-Ft-ért nálunk is kapható volt. melynek felbontása 640 x 480. Elvileg minden játékkal működött, de a felbontás miatt a pixeles képek nem egy teljes élményt nyújtottak, azt sem egészen 3 dimenzióban, a sisak is inkább bukósisak jellegű volt, mint egy könnyű szemüveg. Sokszor fordult elő, hogy magára a grafikus megjelenítőre írtak játékprogramot  A grafikus kártyák sokkal nagyobb teljesítményre is képesek lennének, ezért már gyárilag "lebutítják" őket (mint az NVidia GTX 690-es), amit hardware strap-nak neveznek. Az NVidia Geforce GTX 980 típusba már integrálva van a VR támogatás, csak az ára lenne kevesebb, 180.000 Ft nem kis tétel.

A virtual reality, azaz a virtuális valóság egy digitálisan létrehozott valósnak tűnő hely, amibe az ember beléphet és a programtól függően tevékenykedhet benne. A VR-ben a felhasználó felveszi a szemüveget, beállítja a szeméhez viszonyítva, (némi rövidlátást is ki lehet küszöbölni) és beléphet a valóságközeli világba. A valós idejű játékokból már jól ismerjük az azonnali válaszidőt, minden mozdulat új helyzetet és képet teremt. A programozók által teremtett másik valóságba bármilyen jellegű szimuláció szinte valós élménnyé válik.

A Sony PlayStation4-re fejlesztette a Project Morpheust, 90 fokos látószöggel. Az amerikai Valve is rohamtempóban kezdett bele, de a fejlesztőcsapat zsenije kiszállt és átigazolt az Oculushoz.

Az Oculus Rift első változata 1280x800 pixel felbontású, a DK2 a második generációs fejlesztői változata már 1920x1080 pixel felbontású, a látótere 100 fokos, az ára kisebb vagyon. Ezzel a készülékkel különböző játékokkal is játszhatunk, relaxálhatunk, tanulhatunk. Az autóvezetés gyakorlása, egy tengerparti meditáció, vagy akár gyógyítási szimuláció igazi beteg nélkül. Sok-sok lehetőség a virtuális térben.

A jövő itt van a jelenben, már nyugodtan lehetünk résztvevői akár a Banshee Chapter című horror filmnek, mely kimondottan az Oculus-ra készült. Ha mégsem mernénk rászánni nagymamánk örökségét, és rettegni sem szeretnénk, nyomtassunk magunknak egy szemüveget! A Google Cardboard-ja egy kartonpapírból készülhet házilag, és androidos okostelefonnal működik. Talán a 2 db 45 mm-es aszimmetrikus lencse beszerzése nehézkes egy kissé. De meg is lehet rendelni csupán 19-37 $ között.