A Facebook közösségi oldal mindenkiről adatokat gyűjt, aki legalább egyszer meglátogatta az oldalt, függetlenül attól, hogy az illető rendelkezik felhasználói fiókkal vagy sem, még akkor is, ha letiltotta a nyomkövetést – kiderült a belga adatvédelmi hivatal egyik tanulmányából.

Tehát az oldal megfigyeli az internet felhasználók számítógépét beleegyezésük és tájékoztatásuk nélkül, függetlenül attól, hogy regisztrálva vannak, vagy be vannak-e jelentkezve fiókjukba. A nyilvános Facebook-oldalon keresztül valójában hozzáférhetnek bárkinek a böngészési adataihoz.

Az adatvédelmi bizottság megbízta a Brüsszeli Szabadegyetem és a Leuveni Katolikus Egyetem szakértőit, hogy készítsenek egy jelentést, amelyből egyértelműen kiderült, hogy annak ellenére, hogy a Facebook a januári hónapban korszerűsítette adatvédelmi politikáját, mégis ez sérti az európai szabályozást. A belga kutatók kifejtették tanulmányukban, hogy ezek a szabályszegések már két evvel ezelőtt is léteztek, és még mindig jelen vannak.

Dr. Kulcsár Zoltán adatvédelmi szakértő a MNO-nak elmondta, hogy nem kell regisztrált tagnak lenni ahhoz, hogy a Facebook hozzáférhessen tevékenységünkhöz, ugyanis majdnem minden oldalon található egy „Like” gomb, már csak ez önmagában elég ahhoz, hogy nyomon kövessék a felhasználókat, anélkül, hogy ők ezt tudnák.

A szakértő elmondta, hogy nem lehet pontosan tudni, milyen hátrányokat tartogat a nyomonkövetés, ugyanis nem ismerik pontosan sem a Facebook, sem a Google által használt technológiát. Megfigyelhetik például, hogy az illető milyen oldalakat látogat, így megállapíthatják azt is, hogy ez milyen vásárlási szokásokkal rendelkezik, így olyan reklámokat kap, amelyek a felmérés során érdekelhetik a felhasználót. Sőt, a szakember hozzátette, hogy azt is megtudhatják pszichológiai felmérés által, hogy a fogyasztó megvásárolja-e drágábban ugyanazt a szolgáltatást, mint más internetezők.

Nemrég az Európai Bizottság is figyelmeztette a felhasználókat: ha azt akarják, hogy személyes adataik titokban maradjanak az amerikai biztonsági hatóságok előtt, töröljék Facebook-oldalukat. Ugyanakkor célszerű egy olyan kiegészítőt használni, amely megállítja a nyomkövetést. Valójában a legismertebb közösségi oldal jogi kötelezettségei közé tartozik szolgáltatásait magánéletbarát módon kezelni. 

Forrás: mno.hu