Nem tudom megunni. Nem tudom letenni. Nem tudom a könnyeimet visszafojtani bizonyos részeknél. Mivel jómagam a regény megjelenése után 15 évvel születtem, és már a "digitális" generációhoz tartozom, be kell vallanom, hogy először a televízió képernyőjén "találkoztam" Ginával, a Zsurzs Éva által 1978-ban rendezett zseniális (gondoljunk csak Szerencsi Évára, Básti Lajosra, Garas Dezsőre, Piros Ildikóra) négy részes film által. 

Lemaradtam a második feléről (mivel a televízió két részt adott le egyben). Édesanyámmal a zsúfolt buszon zötykölődtünk és elmeséltem neki milyen jó filmet láttam a TV-ben, de nem tudtam a folytatást megnézni. Elmosolyodott és így szólt: "Tudni akarod, kicsoda Abigél? Én olvastam, elmondhatom." Bevallom elgyengültem. Másnap megvettem a könyvet és két nap alatt kiolvastam. Egy olyan embernek, aki békében él és sosem szembesült olyan borzalmakkal, mint a II. világháború, már eleve érdekes, szívszorító egy olyan regényt olvasni, ahol, ha nem is jelenik meg a fizikális leírása, de a háttérből fenyegető árnyként borul a szereplők mindennapjaira. Egy iskola életére. Egy 14 éves lány életére.

Gina első olvasatra nem volt számomra szimpatikus, de ez megváltozott, amint elkezdődött a felnőtté válása. Véleményem szerint nem jellem átalakuláson ment keresztül, hanem előjött az igazi énje. A Szabó Magda által alkalmazott belső monológok különösen megérintők és inspirálók. Gondolok itt Gina gondolatmenetére, mikor saját magának adja az instrukciókat, hogy miként kell viselkednie, ahhoz, hogy az apja tudja folytatni veszélyes tevékenységét. Segíteni akar, lojális végtelenül szeretett apjához, s ez számomra az egyik legnagyobb emberi erény. 

A Matula puritán, végtelenül szigorú világa nemcsak éles ellentétben állt az általam addig tapasztaltakkal, hanem el is gondolkodtatott azon, hogy a szabályok nem véletlenül jöttek létre. Egy kamasz lázadozik, ez természetes, de nem örökre maradunk 14 évesek és ha nem kapjuk meg a megfelelő útmutatást, vajon milyen felnőtt válik belőlünk? Az ember folyamatosan változik, s ami annó esetleg gyűlölt volt, az később elismerendően hasznossá és hasznosíthatóvá válhat. Míg Ginának ezek a szabályok a védelmet jelentik, bennem elindítottak egy komoly gondolatmenetet a gyermeknevelésről, oktatásról, felnőttségről és felelősségvállalásról.

Az sem volt utolsó szempont abban, hogy szívem örök kedvencei közé fogadjam az Abigélt, hogy egy olyan világot mutatott be nekem, amit én csak a Nagymamámtól hallott, fiatalkorából származó történetek által ismertem felszínesen. Mindig is érdekelt a múlt, egy kakaó mellett addig faggattam Nagymamámat a gyerekkoráról, míg el nem küldött aludni. Kombiné, loknifa, angol fürtök, öt órai tea és még folytathatnám a sort, mind olyan dolgok, amik engem elbűvöltek, képzelgésre sarkalltak.

Mindezek felett a legsokkolóbb tanulságot szintén ez a könyv tárta elém: Ne ítélj a külsőségek, a felszín alapján! Akkor nő fel Gina igazán, mikor a regény legvégén Horn Mici szembesíti vele, hogy még mindig tévúton jár, a hősöket, a jóképű hadnagyokat szereti, s nem veszi észre az álarc mögött megbújó valódi hőst.

Gina utolsó, önvádló, belső monológja után csak ültem a könyvvel a kezemben és bámultam magam elé. Én már nem voltam akkor 14 éves, de nem jöttem volna rá, hogy ki rejtőzik a szobor mögött. Nem tudom, hogy ez az írónő zsenialitásának tudható be, vagy az akkori, még csekély emberismeretemnek, de még én is lelkiismeret-furdalást és bánatot éreztem azért a hősért, akit mindenki megvetett. Én is nevettem rajta. Az utolsó oldalakig.

Nem csupán lányregény, hanem kiváló jellemrajzok sorozata, fordulatos cselekményű írás és összességében egy szerethető "fekete-fehér" világ leírása... természetesen, ha vesszük a fáradtságot és mélyebbre megyünk a felszínnél. 

http://hu.blastingnews.com/szorakozas/2015/12/bizarr-szokas-a-19-szazadban-fotozkodjunk-halottainkkal-00675249.html

http://hu.blastingnews.com/szorakozas/2015/08/az-utobbi-evek-4-legjobb-filmje-a-divatrol-00526497.html