Kedvenc anyukánk, és fia, akiknek történetéről és mindennapjaikból kaptunk egy kis ízelítőt, most mesélte a várva várt tárgyaláson zajlott eseményeket.

Az amúgy derűs, mosolygós nap a kisfiú számára ugyanúgy indult, mint máskor.

Anyuka elvitte reggel az oviba, mint amúgy máskor a többi hétköznapi napon.

Ahogy elváltak egymástól, a gyerek már futott is oda nagy elánnal a kis társaihoz, és mesélte a tegnap este történéseit. Nagyon nagy szövegláda a gyerkőc, könnyen el tudja érni, hogy bármilyen környezetben a társaság középpontja legyen pillanatok alatt.

Anyukánk még egy utolsó gondoskodó pillantást vetett fiára, majd bezárta maga mögött az óvoda kapuját, és elindult a Bíróság épülete felé.

Reggel 8:30… a két ügyvéd már a helyszínen, anyukánk is megérkezik, de az apuka sehol!

Talán még azt is mondhatnám, hogy megnyugvás ez az anyának, hiszen már így is eléggé felzaklatták az események, úgy érezte, hogy jobb is, ha a találkozást elkerüli a volt férjével.

Mikor már a két ügyvéd felvázolta az adott helyzetet a kirendelt bírónőnek, nyílt az ajtó… csaknem fél órával a kezdés után… belépett a felperes, azaz anyukánk volt szerelme, gyermeke apja.

A Bírónő amúgy félvállról beszólt egyet, hogy egyezzenek meg a felek, és jóformán kisétált a teremből.

A két ügyvéd nyilván nem akart engedni a kettőből… a saját pártfogoltjukat védték.

Miközben a két „nagyfejes” marakodott kedves apukánk az anyuka felé fordult, és a következő párbeszéd zajlott le köztük:

Apuka:

- Amúgy, hogy vagytok?

Anyuka, csodálkozó arccal:

- Köszi, jól.

Apuka:

- Egyébként miattad nem láthatom a fiamat…

Anyuka:

- Szerintem hagyjuk ezt a dolgot, lett volna lehetőséged, akkor sem éltél vele,

és most sem emiatt cibáltál ide.

Az ügyvédek helyeseltek, és kérték az apukát, hogy szorítkozzon a tárgyra, minek okán a tárgyalóteremben vannak.

Nehezen, de megegyezés született. Csökkentik a gyerektartási összeget, ami mostantól fix lesz. Nehogy véletlenül az az ártatlan apátlan kisgyermek jobban éljen azokban a hónapokban, amikor „apukája” jutalmat kap a cégétől, ahol épp dolgozik… szomorú.

Anyukánk elfogadta a tényeket, mit is tehetett volna?!

A tárgyalóteremből kilépve még az apuka próbálkozott érdeklődni a fia felől… de ismét hamis ígéretekkel halmozta az anyukát, és kusza dátumokkal…

Ez az, amiből nem kér az ember!

Összegzésként: a gyermek érdekeit tartva szem előtt, Kedves olvasóim!

Ez a kisfiú (és a többi, aki apa nélkül nő fel), nem érzi nagy szükségét annak, hogy megismerje az embert, aki szánt szándékkal, avagy félelemből, egyéb satnya okból kifolyólag eldobta őt.

Amennyiben később úgy dönt, felkeresi az édesapját, az már egy érett felnőtt saját döntése, és egy másik történet.