Vannak még köztünk úgymond fesztiválszüzek, akik nem voltak egyetlen fesztiválon sem, de mondjuk idén megvan rá a lehetőségük, és élnének is vele. Egy kis jó tanáccsal szeretnék nektek szolgálni ezúttal, remélem hasznos információhoz juttatlak titeket.

Szeretnék kitérni most a fesztiválokkal kapcsolatos átverésekre, lopásokra, ami sajnos állandó tényezője ezeknek a pár napos koncertsorozatoknak. Remélem így jobban odafigyelsz majd Kedves olvasó,  és nem válsz áldozattá.

A fesztivál első éjszakáján valószínűleg elég izgatott leszel, és kellően sok alkoholt fogyasztasz majd, így nem fogsz nagyon a sátraddal törődni, vagy azzal, hogy épp mire kellene vigyáznod. Levetkőzöl, vagy levetkőztetnek, és a fontos dolgaidat: pénztárca / mobiltelefon / iratok pedig beledobod a sátrad előtti cipődbe, vagy csak egyszerűen a nadrágzsebedben hagyod, amit olyan helyre teszel, ahol teljesen szabad préda lehet.

Miközben te csendesen, békésen szunyókálsz, valaki sertepertélni kezd a sátrad körül, esetleg ki is zipzározza azt. Nem veszed észre, mert kellőképp mélyen alszol, de hamar eltűnnek ezek a fontos dolgaid, legfőképp a pénzed, mert még nem fogyhattál ki annyira az első fesztiválnap után. Reggel arra ébredsz, hogy tessék; ennyi; mindened odalett. 

Léteznek szervezett bandák, akik direkt azért mennek ki egy-egy ilyen eseményre, hogy szabad prédákat keressenek. Van, hogy éveken keresztül tökéletesítik a terveiket, így gyakran célba érnek. No persze nem kell az egész fesztivált stresszel tölteni, de azért néhány praktikát nem árt betartani, hogy elkerüld az ilyen kellemetlen eseteket.

Mindössze annyit kell tenned, hogy A - tarts minden fontos holmit magad mellett, B - tedd a fontos holmit a hálózsákodba, vagy a fejed alá.

Igaz az a tény is, hogy vannak biztonsági őrök, de az nem garancia arra, hogy az eltűnt holmi meglegyen, vagy tetten érjenek valakit lopás közben.

Nem szabad felelőtlennek lenni, szóval kedves friss fesztiválozók: érezzétek jól magatokat; igyatok, de ne az intenzívig, és csak ügyesen!

festivalvirgin.com