Már évszázadokkal ezelőtt amikor a lombok zöldülni kezdtek, megmozdult az ország fürdőzni vágyó  gazdagabb vagy akár szegényebb rétege. A kényelmes vagy kényelmetlen otthonokat, kastélyokat, viskókat elhagyták tulajdonosaik. Elindultak a fürdőhelyek felé, hogy gyógyulást, üdülést szórakozást keressenek, pedig az út veszélyes és kockázatos volt! Rablóbandák rejtőzködtek mindenfelé, s megtámadták a fürdőbe igyekvőket. Csak az egészen szegények vagy a nagyon hatalmasok – akiket fegyveres csatlósaik megvédelmeztek – jutottak el sértetlenül céljaikhoz. A főurak rengeteg poggyásszal és jól fölszerelt hadsereg kíséretében utaztak. Nem kértek és nem rendeltek előzetesen szállást, mihelyt megérkeztek a szép árnyas fürdőhelyre, fegyverrel elfoglalták, és akit ott találtak azt elkergették. Midőn erősebb igénylő akadt, az őket űzte el. Volt olyan grófné, aki képes volt betörni a népszerű fürdő erődítményszerű épület kapuját is, hogy bejusson és vidáman fürdőzhessen egészen addig amíg egy másik nemes 120 lovasával meg nem érkezett és ki nem kergette őket. A késői középkorban pezsgő fürdőélet folyt Magyarországon. Nők és férfiak, apácák és barátok együtt fürödtek. A fürdőruha nem okozott gondot – nem sokból állott. A XVI. és XVII. században történelmünk nagy alakjai is felkeresték a fürdőhelyeket. Thölökynek harcokban szerzett sebeire Pöstyén vize hozott enyhülést. Pöstyénben, abban az időben a gyógyulni vágyók a források körül ásott, faágakkal megerősített, szalmával bélelt gödrökben üldögéltek.  A köznép gallyakkal font kalyibákban húzta meg magát, míg az úri rend a mezőn sátort ütve tanyázott. Nyugalmasnak az akkori fürdőélet igazán nem volt nevezhető. A természet csendjét és az üdülők nyugalmát gyakran zavarta meg csatakiáltás és fegyverropogás. Esetleg egy-egy újonnan érkezett főúr foglalta el – az ököljog alapján – saját maga részére a fürdőt, vagy a kuruc-labanc háború okozott bonyodalmakat. Jelentős pillanatok voltak azok, amikor egy-egy staféta hírül hozta Bocskai, Thököly, Rákóczi diadalát. Összeesküvések, politikai tervek szövésére is kitűnőnek bizonyult a fürdőzés. Wesselényi Ferenc pl. a trencséni és zólyomi fürdőkben szervezte a nagy konspirációt. Fényes napsütésben élvezte a vizet, körülötte lubickoltak hívei, szőtték az összeesküvés szálait és gyönyörködtek a velük fürdőző nádor feleségében a szépséges Széchy Máriában (aki később az összeesküvés miatt volt börtönben is). A fürdők vezetői egyébként éppenséggel nem rajongtak az ilyen előkelő látogatókért, hiszen óriási kíséretükkel sok zűrzavart okoztak. Midőn Wesselényi Ferenc a fürdőből elutazott, a fürdő felügyelője levelében ekként fohászkodott: „A nádor nem kíván ez évben visszatérni a fürdőbe; az Úristen tartsa meg szándékát a jövőre is. Ámen.”

A nemek együttes fürdőzése természetesnek számított. A jezsuita rend akkori szabályai értelmében: „Egy férfi, legyen az akár jezsuita is, és egy nő együtt ferdése nem erkölcstelen, ha bizonyos távolságban vannak egymástól.” Kétes foglalkozású elemek is gyakorta felkeresték a fürdőhelyeket, a tisztaság és a közbiztonság ellen is sok kifogás akadt abban az időben. A fürdőkből visszatérők gyakran panaszkodtak, hogy fekélyessé és gyulladásossá vált a lábuk és néhányan Pöstyénben családostul leprát vagy vérbajt szereztek. A XVII. században már fürdőszabályokkal törekszenek emelni a fürdőhelyek egészségügyi és kulturális színvonalát. Egy XVII. századbeli trencsénteplici fürdőszabályzat szigorúan eltiltja a vallási vitákat, „melyek inkább a lyceumokba (középiskolafélék) valók, a tüdőt gyengítik, a vért felgyújtják és a legjobb életnedveket kiszárítják.” Majd tanácsolja, hogy „senki se fújja fel magát a többiekkel szemben, hanem mindenki köszöntse egymást barátságosan minden alkalommal”. És minden kellemetlenség elhárítására, a fürdőhelyek területére fegyverhordási tilalmat rendel el. A fürdőzés mind általánosabbá válik. A fürdők szórakozóhelyekké alakulnak át, amelyeket a mulatni vágyó fiatalság elözönöl. A fürdőzést kora tavasszal kezdték, és a „majáliskúrá”-val kapcsolták egybe. Miként a természet megújul, úgy az emberi szervezetnek is szükséges a megújulás – vélték. Tehát fürdőhelyekre utaztak majáliskúra tartása végett. Ez gyakori fürdésből, csevice vagyis természetes szénsavas savanyúvíz (forrásvíz) ivásból, érvágásból, friss főzelékek ivásából állott. A fürdőket mértéktelenül használták, mert orvosi rendelet szerint is négy-öt órát ültek a vízben. Ez igazán nem volt nagy áldozat, mert a fürdőzők számára mindenféle szórakozásról gondoskodtak. Mármint az urak számára, hiszen az uraknak és a parasztoknak úgyszólván mindenütt külön fürdőjük volt még a XIX. században is. Egyes fürdőkben a víz tetején asztalok úszkáltak, és ezeken étkeztek, kockáztak, kártyáztak és vidáman folyt az udvarlás. Este szólt a cigányzene és keringtek a párok. A fürdőhelyeket szívesen keresték fel a fiatal nők – és nem mindig a legerkölcsösebbek. Pedig a könnyűvérű hölgyekkel, nagy szigorral járt el a hatóság. A legkisebb büntetés az volt, hogy kitiltották őket a fürdőből. Előfordult, hogy a „ledér asszonyszemélyeket” kivesszőzték a fürdőből, és tüzes vassal bélyegezték meg őket. Sőt, Turóc megye a stubnyai (Szlovákia) fürdőben annyira védte az erkölcsöket, hogy 1678-ban a megátalkodott könnyűvérű nőket fejvesztéssel sújtotta.

Számos legenda, babona fűződött a „csodatevő kutak”-hoz. Tódultak a nők a meddőséget gyógyító vizekhez. Dessewffy József gúnyosan írta 1817-ben: „Midőn azonban néhány soká meddő asszonyokat édes teherrel innen haza térni szemlélnék; eszembe ötle, hogy a Rómaiak Mársznak szentelték volna e vasas tsevitzét; és hogy megfordulnak itt olykor e hatalmas istenek némely szebb vitéz fiai is. Ha hajdan némely hölgyeket ez vagy amaz Görög képfaragó márvány istenének megpillantása anyákká változtathatta, ugyan miért lenne valamely élő , mozgó Apolló, Mercur, vagy Hector, vagy Nireosz, vagy Hilász és Antonius megszemlélése sikertelenebb vagy soványabb. Tudják a mi asszonyaink is a szépet megtekinteni!”.

A hatóságok feledve, hogy hazánkban már a középkorban is együttesen fürödtek nők és férfiak, a közös fürdők rendkívüli terjedésével okolták az erkölcsök romlását. Az udvari kancellária egyre-másra bocsátotta ki erkölcsvédő rendeleteit még a XIX. században is a közös fürdőzéssel kapcsolatosan elburjánzott „rossz szokások” ellen.

A fürdőzés elterjedésének ez mit sem ártott, és a fürdőhelyek mind népszerűbbé váltak. A vágyódás a tisztaság, a természet, az egészség, a szórakozás után korán megteremtette, az új idők szelleme pedig kifejlesztette Magyarországon a fürdőéletet. A ma emberének már életszükséglete a levegő, a napfény, a fürdő.