Végre május! Megérkezett Orosházára a Magyar Nemzeti Cirkusz. „Magyarország legnagyobb és legszínvonalasabb utazó cirkusza” – írják a hirdetésükben.

Régen voltam cirkuszban, már tavaly májusban is el akartam menni, de drága volt a jegy, a fizetést meg csak 10-én küldik. Ebben az évben másképp alakult, szerencsére maradt egy kis pénzünk és a Szuperinfóban volt egy kupon, amivel kedvezményesen tudtunk két főre jegyet venni, így végre együtt, a férjemmel elmehettünk cirkuszba. Ő még sosem járt cirkuszban, csodálkoztam is rajta, hogy gyerekként sem vitték el a szülei, pedig minden gyereknek nagyon szórakoztató a bolondozó bohóc, az artisták, a vágtázó lovak, a sok egzotikus állatról – zsiráfról, elefántról, tevéről, lámáról, zebráról, tigrisről – nem is beszélve. Ez a gyerekeknek egy csodálatos élmény és sokkal többet tanít, mint a média, aminek egyre jobban az agymosásban van szerepe. Amikor a gyerekeink a tévé és a számítógép előtt ülnek, sok olyan dolgot néznek, olvasnak, ami a szellemi és szociális fejlődésükben nem segít. Ezt a cirkuszról nem mondhatjuk el.

Már fél hatkor helyet foglaltunk a „B” szektorban, „Biztos legyen hely”- gondolattal. Persze a férjem első mondata az volt, hogy: „Feleslegesnek jöttünk ide ilyen hamar, mert kevesen vagyunk.” meg: „Miért nem maradtunk otthon filmet nézni? A székek az orvosi rendelőben a váró hangulatát idézik.” Minek is maradtunk volna otthon, mikor filmet bármelyik este nézhetünk, de a cirkusz évente egyszer jön Orosházára?

A bemondó köszöntötte az embereket és folyamatosan informálta őket, hogy mikor kezdődik a várva várt előadás. Sajnos ez a tájékoztatás elég nehézkes volt, mert a hangosításuk vagy elavult, vagy nagyon rosszul állították be, így talán az 5-10%-át lehetett érteni. Volt elegendő idő ezt is kibeszélni, meg azt, hogy feltűnően szaporodott a közönség. Családok, párok jöttek. Annak ellenére, hogy drága volt a páholyokba a jegy, szinte az összes széket elfoglalták. Persze óriási élmény, amikor a fellépők a feléjük nyújtott kezekbe vidáman belecsapnak, néhány néző megetetheti a zsiráfot és igazán vicces, amikor a bohóc közülük vesz ki egy melltartót. Ezek a dolgok biztosan megérik a „páholypénzt”. Unalmunkban megállapítottuk, hogy az „A” szektorban is sokan foglaltak helyet, hogy teljesen szemből lássák az előadást, de a legtöbben mégis a „B” szektorban ültek. Hiába a pénz nagyúr és az akció is. Sok vendéget nyertek a cirkuszosok az akciós kuponjaikkal.

Hat órakor végre elkezdődött a program. Vidám fiatalok és idősebbek mutattak be különlegesebbnél-különlegesebb, veszélyesebbnél-veszélyesebb mutatványokat, melyekből nagyon sok lenyűgözte a közönséget. A gyerekek „Hú!” meg „Ha!” felkiáltásokkal jelezték csodálatukat. A közönség felszabadultan nevetett, tapsolt vagy némán figyelt. Lenyűgöző volt az összhang, ahogy egymásra hangolódtak a nézők, a sok különböző korosztályú ember.

A programok összeállításában lehetett érezni, hogy a cirkuszosok ismerik az emberi pszichológiát, olyan produkciót állítottak össze, amiben a főattrakciók a legtöbb ember figyelmét és ámulatát elnyerték. A figyelem lekötésére összpontosítottak, még rendezték a porondot, addig fent, egy rácsos gömbben artista lányok mutatványukkal bűvölték el a nézőket. A fellépőknek nem mindig sikerült a számukat elsőnek bemutatni, de újra kezdték és minden folytatódott a rendes kerékvágásban és ezeket a kis hibákat ellensúlyozta a mutatvány látványossága. Ebből látszik: ha másodjára jól sikerülnek a dolgok, az emberek elnézik a botlást. Élő előadásnál ez elfogadható és az ott ülő gyerekek láthatják, hogy még a begyakorolt feladatnál is előfordulhat a hiba, csak javítsuk ki.

Nem tudom, hogy az itt megjelent emberek közül, hányan gondolták azt, hogy kényelmesebb és olcsóbb otthon bámulni a tévét. Azt sem tudom, hogy hányan gondolták át, hogy ilyen élményt egy digitális kamerán rögzített, tévében lejátszott, összevágott-széjjelvágott műsor nem ad. Én arra a válaszra találtam, hogy a pénzt igen is megérte. Évente egyszer megéri cirkuszba menni, rááldozni a pénzt, hogy igazi élményben és nem csak agymosásban legyen részünk. A gyerekeknek pedig nem csak szórakozást nyújt, de tanító jelleggel is bír, mert láthatják, hibázni lehet, de ki kell javítani úgy, hogy az megfeleljen az elvárásoknak.