Történetünk egy nőről, és egy férfiról szól, akik évekkel ezelőtt szinte még gyermekfejjel ismerkedtek össze, és váltak szerelemessé egy szempillantás alatt, a kölcsönös szimpátia alapján.

A szerelmi szál viszont hamar meglazult a srác és annak családjának elköltözésével egy messzi településre. A távolság elszakította egymástól egy időre a kamaszokat.

Évekkel később, mikor már túl voltak néhány párkapcsolaton, némi tapasztalatra is szert téve ezek által, újra találkoztak… nevezzük a sors kezének, vagy ritka véletlennek.

Mivel tudjuk, hogy a parázsló hamunak, elég a legkisebb szellő is, a szerelmesek közt fellángolt a tűz röpke idő elteltével.

Az érzés mondhatni tökéletes volt kettejük között, az amolyan irigylésre méltó párkapcsolat.

A közös jövőt tervezték, a srác zenélt egy együttesben, közben keresett munkát is az adott városban, ahol letelepedni kívántak. A fergeteges mindent elsöprő szerelemből házasság lett, melynek gyümölcse pár hónap után már a nő pocakjában fejlődött.

Megtalálták a kis fészküket is, egy kis parasztház formájában, amiben leélhetik az életüket. Szépítgették, otthonosították, majd hamarosan be is költöztek.

 A szürke hétköznapok is kellemes harmóniában teltek együtt.

9 hónap elteltével megérkezett a közös életük értelme, a kisfiú, akit vártak.

A tűző nap, mikor kibújt ez a pici tünemény, sajnos sötét fellegek mögé rejtőzött. A szivárvány helyett, borús fellegek kezdtek gyülekezni az égen, és az apa szívébe a szeretet örök lángja helyett a félelem keserű magja költözött.

Sajnos, ahogy teltek a napok, az apa egyre jobban távolodott a kisgyermektől és az anyától is, akiért gyermekük születése előtt úgy rajongott.

Teljesen kétségbeesetté vált, és a sok vita után egy napon elköltözött a közös otthonukból.

Az anya egyedül maradt gyermekével, majd pár nap után a szüleihez költözött a kicsi unokával.

Az apuka még egy ideig látogatta gyermekét, majd egyik napról a másikra eltűnt az életükből, és a kapcsolattartástól is elzárkózott.

A nő, aki immár egyedülálló anyukaként kellett élje mindennapjait, egyszerűen nem tudta felfogni a történteket, nem értette szerelmét. Fel kellett dolgoznia elsősorban azt, hogy elhagyta a nagy Ő, másodsorban, hogy a fia apa nélkül maradt

Nagyon nehéz napokat élt meg, ilyenkor tanácstalan az ember, és bárki áll mögötte, a napok magányosan telnek, ráadásként gyermeksírástól volt hangos minden éjjel.

Az anyának talpon kellett maradnia a gyermek egészséges fejlődése érdekében, ezért erőt vett magán, és szépen gondozta fiát, amiben szerencséjére a szülők is segítségére voltak.

Egy napon megtörtént a válás is, ahol nem is találkozott a két szülő.

Ezután a férfi 5 éven át nem is kereste őket, a kapcsolatot sem próbálta meg felvenni egykori családjával.

A fiúcska szépen cseperedett, nagyon értelmes, fejlett és barátságos gyermek lett, akinek az életéből már csak egy gondos apuka hiányzott.

A családjogi törvény szerint a szülők kötelessége a kiskorú gyermeke eltartásáról gondoskodni, viszont az apa ennek évekig nem tett eleget, munkaviszony hiánya miatt.

A későbbiekben, mikor már volt állása az apának, akkor sem önszántából, hanem bírósági felszólításra kezdte meg a jogosan járó minimális százalékú havi eltartási összeg fizetését.

A gyermek most lép iskolás korba, 6 éves.

Az édesapját nem ismerte meg, az édesanya viszont a napokban kapott egy bírósági idézést, melyben az állt, hogy a volt férje hivatalos szervekhez fordult, gyermektartási díj összegének csökkentése érdekében! Most jobban fut a férfi szekere, hiszen fizetése emelkedett a korábbihoz képest. Állítása szerint, a kötelezően levont összeg, bőven fedezi egy kisgyermek eltartási költségeit, ezt gondosan ecseteli is az általa megfogalmazott levélben.

Az anyuka nem jutott szóhoz sem, kihez is ment hozzá egykoron?! Kinek szülte a pici fiát, aki kiköpött mása az édesapjának?! Honnan is tudhatja az a számára idegenné vált férfi, hogy mennyi egy gyermek neveléséhez szükséges összeg?!

A tárgyalás időpontja adott.

Az anyuka társ nélkül él a kisfiúval, jelenleg két állás között van, de gyermekét gondosan ápolja, és szeretettel neveli a családja segítségével.

Ez a történet vége egyelőre, folytatása követezik… de azért egy kérdés már most megfogalmazódott bennem, mint kívülálló:

Egy apuka, aki éveken át nem volt kíváncsi a gyermekére, nem volt mellette mikor járni tanult, vagy beszélni, mikor beteg volt, mikor a születésnapokon 5 éven át ragyogó szemekkel csodálta a tűzijátékot az éppen aktuális tortákba nyomva, sokallja az összeget, mely a mindennapi megélhetéséhez édes kevés lenne, ennek a pici fiúnak?!?