Szinte minden korosztályt foglalkoztat a szerelem. Különösen tavasszal lángol fel a régi partner iránt érzés, vagy a vágy, hogy szeressenek és szeressünk. Mindenki ismeri az érzést mikor pillangók röpködnek körülöttünk, rózsaszín elefántok mindenfelé. Az egyik legszebb érzés amit ember átélhet. A szerelemtől megszépülünk, jót tesz a közérzetünknek, mosolygunk egész nap. Azért legyünk óvatosak a vadászatkor. Az egy dolog, hogy helyes pasi, vagy csinos a nő. Nem árt ha némi ész, és intelligencia is társul a kiválasztottban. Az, hogy "ruhadísz" legyen az illető, a legtöbb embernek kevés. Lássuk be, kevés egy normális kapcsolathoz. A szerelemhez van, hogy elég pár mondat.

Íme néhány tanács csajoknak a vadászathoz: Vigyázzunk a nőcsábász fajtával, van barátnője mégis belemegy a játékodba. Ilyen pasi nem kell senkinek. Biztosan baj van azzal a pasival, amelyik  helyes és vonzó de egyedül van, nem véletlenül nem talál barátnőt. Általában akit elképzelsz magadnak, rajtad kívül több csajnak is kellene. Vagyis ne legyünk válogatósak. Az első alkalommal sok minden nem derülhet ki a személyiségéről, de azért akadnak árulkodó jelek, ami miatt kerülni kell a kiszemeltet. Például, ha az első 5 percben megcsókol. Tuti, hogy csak "az" érdekli. Van a taperolás tánc közben, vagy az asztal alatt. Ha komoly kapcsolatot akarsz, akkor koptasd le! Ne külső alapján válasszunk! Csak a filmekben létezik a szőke herceg fehér lovon. Sajnos.. A természet csodája ha a pasi helyes, okos és intelligens. Ritka kombináció!

Nem baj, ha csak egy fokkal szebb a sokat emlegetett ördögnél. Legyen kedves, mosolygós és barátságos. Kezdetnek bőven elég. Ha lesz következő találka, randi, akkor több minden kiderülhet róla. Ekkor még nem kellemetlen nemet mondani. Pasik között is akad olyan aki a pénz után szalad. Az öltözékedből következtet arra, hogy milyen jó családból származhatsz. Ismeri a női cuccok márkanevét főleg az értékét. Ha céloz rá. fuss...Ha nem tud viselkedni az asztalnál, csámcsog vagy böfög, fuss.. A koszos ruháról és a fogkefe nem ismeretéről ne is beszéljünk. Inkább válogassunk ha van miből.

Ha a vadászat sikeres, ne adj neki mindent az első nap! Csak fokozatosan, nem kell 3 nap alatt meghódítani a már megszerzettnek nevezett pasit. Adj időt arra, hogy megismerjétek egymást. Fontos az őszinteség, de ne áruljunk el mindent az első időkben. Legyél okosabb nála! Néhány icipici tanács, csajoknak csajoktól. 

További cikkek:

A bűnözés rejtélyre talán van magyarázat

Intelligens delfinek – önzetlen barátaink

Kirándulók, figyelem! Támad a tigriskullancs!