Aztán estefelé a kaputelefon hangja, a csengő, és Uram Isten, belépnek a gazdiék! A régiek! Az igaziak! Akiktől elmentem két hete!

És már nyúlnak is értem, már emelnek is fel, nekem meg túl kicsi a szám ahhoz, hogy egyetlen falásra bekapjam őket, hogy egyetlen nyalintással végignyaljam őket, és túl kicsi a tüdőm, hogy egyetlen vonítással elmondhassam mit érzek, és túl kicsi a szívem, hogy mindezt kibírjam. Így csak ülök ott remegve a szakállas karjában, nyüszítve a boldogságtól és az állát harapdálom eszelősen, szegény azt sem tudja, hogy tartson meg a karjai közt, miközben próbálja álla és szakálla maradékát megmenteni.

Ez az! Ez az! Hát ezt éreztem én reggel óta, ezt jelentette az udvar képe, szaga, erről beszéltek itt, és ezt találták ki számomra.

Drága Laci én nagyon szeretlek téged, de ha ez a látogatás most azt jelenti – és ugye, azt jelenti, ugye, ugye csak azt jelentheti –, hogy most hazamegyünk, akkor bocsáss meg nekem, de én nagyon, de rettenetesen boldog vagyok, és siessünk azzal az oltással, mert mindjárt itt veszek meg a boldogságtól.

--Tegyetek le! Tegyetek le! – visítom, mert nekem most azonnal meg kell mutatnom, hogy mennyi mindent tudok már, mert én már egy nagy kiskutya vagyok, aki nézd, hogy tud ugrani, hogy kapja el a kezedet, és mekkorát harap bele! Ugye, hogy milyen erős már a harapásom? Ezt te sem hitted volna! Aztán meg nézd csak, milyen gyors vagyok! Na, gyerünk azzal a kézzel, kapd el előlem, ha tudod, lássuk, ki a gyorsabb? Na jó, most hagytam magam, hadd örülj te is egy kicsit, de majd otthon meglátod, milyen fürge lettem.

Mert haza megyünk, hát persze, hogy hazamegyünk.

Ez a gazdi kocsija, megismerem a szagát. Ó, mennyire nem szerettem, mikor elhozott. És mennyire szeretem most, hogy hazafelé visz, és mennyire szeretni fogom ezután, amíg csak élek! Ott ülök a gazdi ölében, alattam nagy törülköző. Jaj, drága kis bolond gazdim! Hát te nem tudod, hogy kölyök-kutya hazafelé sose hány a kocsiba? Ha elviszik, az más, akkor persze mindent, hiszen akkor fél és boldogtalan, és arra gondol, talán ha összerondítja az autót, még idejében kiteszik és hazatalál gyalog. De hazafelé?! Ki hallott már olyat? Persze mindegy, mit bánom én azt a törülközőt, mikor ez itt már a mi utcánk, érzem a szagáról és ez az anyu hangja, na gyerünk már, ne vacakoljatok annyit, látni akarom, és hallom, hogy ő is engem.

Hát szevasztok, itt vagyok!

Nem hittétek volna mi?! Ami azt illeti én mindig tudtam, hogy így lesz, nem lehetett másként. Az, hogy egy-két hétig elmegy az ember kutyája, az teljesen rendben van, végül is nem árt, ha világot lát. Ebben is van egy csomó jó, mit tudjátok ti, milyen érzés lepisilni az ötödik emelet erkélyéről a járdán sétálókra. Mit tudjátok ti, milyen egy nagyváros rengetegében élni, torony-magas bérházak között a benzin-szagú belvárosban. Én már tudom. Csak az a fontos, hogy aztán még idejében hazatérhessünk. Látjátok pupákok, mondtam én, én nem megyek sehová. Egy kis világ-nézés, egy kis ismeret-bővítés, de ez minden. Most bezzeg néztek rám, bárgyúan, mint egy kérődző az új kapura. Szeretnétek tudni, mi, hogy milyen is a világ?

Hát nem bánom, kérdezzetek…

Az előző rész ITT olvasható.