Amikor már néhány hónappal a kapcsolat kezdete később felszáll a rózsaszín köd, kellően kiismerhettük párunk rossz illetve jó tulajdonságait -akkor miért is kéne változtatni a személyiségén? Ha ilyen terveink vannak, inkább még most szakítsunk, ugyanis akkor nem magába az emberbe szerettünk bele, hanem akit látni akartunk benne. Nem szabad erőltetni a változást, persze az egymáshoz csiszolódás időszakában muszáj lesz, de csakis amit ő is szeretne. Ha azonban erőszakkal veszed rá a változásra, az számára kellemetlen légkört teremt majd a kapcsolatban, ahonnan idővel minél gyorsabban menekülni akar majd -teljesen jogosan. Szeresd őt úgy, ahogyan az első pár hétben tetted!

Hagyd meg neki a szerepét, ne akard te viselni a nadrágot a kapcsolatban! Ezzel ő elveszíti az önbizalmát, amit a férfi mivolta adott neki -ezt ugye te sem szeretnéd? Fontos, hogy megbízz a "férfiasságában", mint későbbi családfenntartó erőben. Persze, az egyenlőség világában élünk, de ugye mindenki belátja, hogy otthon kettesben érdemes betartani a férfi-női szerepeket? Még úgy is, ha nőként vezető beosztásban végzik munkájukat, otthon végre meg lehet pihenni a védelmező férfi karjai között. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy csak a nő végezze a házimunkát, ez a terület lényeges, hogy megfelelő megosztottság alatt működjön, főként, ha mindkét fél dolgozik. 

Fontos, hogy engedj teret a hobbijának! Amennyiben érzel hozzá magadban hajlandóságot, érdemes lehet bekapcsolódni néha -ennél szebbet ő el sem tudna képzelni! Végső soron te sem halsz bele egy-egy focimeccsbe, autóbütykölésbe, vagy számítógép szerelésbe. Ha szívesen barkácsol szabadidejében, örülj neki, hiszen így a háztartásbeli dolgok összerakásában, vagy apróbb szerelésekben is tökéletes partner lesz. Ezzel is segítheted kibontakozni a benne rejlő férfit, amit semmiképpen sem szabad elnyomni! Végül is, neked is hasznodra válhat, ha tisztában vagy néhány alapvető szerelési alapelvvel, vagy akár fociszabállyal, amit ő benned kifejezetten vonzónak fog találni -hiszen, erre nem sok nő hajlandó.

Engedj neki külön szabadidőt! Időnként a férfiaknak is szükségük van pasis-napokra, amikor szabadon élhet barátaival a szórakozásnak -legyen az horgászás, videojáték, vagy csak leugrani meginni egy-két sört. Ha azonban esetleg közös a baráti körötök, vagy úgy érzed, be tudnál illeszkedni, beszéld meg vele. Biztosan örülni fog, hogy nem tartod unalmasnak a tó partján óráikig ücsörgést, hanem szívesen velük tartasz. Ha viszont teljességgel taszít a dolog, semmiképp se menj bele -csak az ő kedvét is elrontaná a fancsali arckifejezésed. Addig kapcsolódj ki te is a barátnőiddel, így egálban lesztek. Mindenképp örülj neki, ha megbízható, hosszú múltra visszatekintő barátokkal rendelkezik!

Végső soron tiszteld meg őt annyival, hogy magadra is adsz. Természetesen nem kell kisestélyit viselni, de fontos, hogy ne a legrégebbi, kinyúlt ruháidban villogj előtte. Kösd fel szépen, rendezetten a hajad, és viselj kényelmes, de igényes öltözetet -ennyi az egész. Azonban túlságosan sem szabad alkalmazkodni, meg kell találni az arany középutat mindkettőtöknek. Ha például a férfi arca egy hete nem látott borotvát, ami addig viszont napi rutin volt, nyugodtan szólj rá -hiszen a kapcsolat kétoldalú, ugyanúgy bele kell adnotok a legjobbat, ami tőletek telik.