És most jöjjön a folytatás..... 

– Égi Uram! Jöjj le most hozzánk, eljött az idő. A kiválasztott megjelent színünk előtt.

Ha eddig nem rémültem volna halálra hát most minden szőr fellát a hátamon. Egy napsugár kezdett átváltozni, alakot ölteni, végül egy zord, harcos alak állt előttem, mellette a bodzából kilépett női alak, nem tudtam mi történik, és még nem volt vége. Lassan sűrű köd vett körül bennünket, mikor eltűnt egy sereg hatalmas ordas vett körül. Félelmemben a földre vetettem magam. Azt megértettem, hogy Isteni apánk és anyánk áll előttem körülöttünk pedig ősi farkasok kik testben és lélekben példái minden farkasnak. Féltem, hogy megbántottam Őket szavaimmal. Azzal, hogy megszólítottam őket. Ekkor felnéztem rájuk és soha nem feledem azt a szeretetet amivel rám néztek. Már tudtam hogy nagy dolgok kezdődnek el most.

Ekkor hozzám léptek és felvették farkas formájukat, látván rajtam a döbbenetet magyarázni kezdték.

– Tudod, Mi vagyunk mindenek teremtői okai és céljai. Mi vagyunk a világ anyja és apja. Ha embereket tanítunk emberi alakunk van, ha farkast akkor farkas a formánk. Valódi formánk nem értheted és el sem tudnád viselni a jelenlétünket, de mi szeretünk, mint gyermekünket ezért felvesszük ezt az alakot, hogy veled lehessünk. Itt vannak őseid is kik szeretettel figyelik sorsod alakulását és segítenek neked. Ők szintén a lelki világ részei már, ők is bármilyen alakot ölthetnek a célnak megfelelően. – Ekkor Égi Apánkra emelte a szemét és elhallgatott.

– Nyugodj meg fiam! – vette át a szót. – Kiválasztott vagy a barátoddal együtt. Nagy dolgokat visztek véghez a Mi segítségünkkel. A Mi segítségünkkel, de ez nem jelenti azt, hogy a Ti feladatotok kisebb lenne. Sok erőt és kitartást kell majd tanúsítanotok sok lemondást, és szenvedést kell elviselnetek, de dicsőségben is lesz részetek, hogy elviseljétek a nehézségeket.

Meg fogjátok változtatni a világ képét. Új szerződést köttök az emberekkel. Éled egy új faj mely közös ellenségetek lesz, ellene csak közösen győzhettek. Ez csak néhány feladat amit meg kell majd oldanotok. Mi itt leszünk és segítünk. Most induljatok a faluba! Elő készítetünk mindent, de nektek kell a küldetést végrehajtani. Siess mielőtt késő lesz fontos az időzítés.

Rufussal, a falu melletti tisztáson találkoztunk. A faluból hatalmas zsivaj hallatszott, de ez nem a szokásos vásári mulatság hangja volt, sikoltozás jajveszékelés hangja hallatszott. Segélykiáltások riasztották a madarakat a falumenti erdősávban.

–          Segítség! – Elszabadult! – Mentsék meg Őket! – Segítsen már valaki! – Hallatszott a falubeliek kétségbe esett kiáltozása. Fülemben hallottam Égi Apám szavait „Elő készítetünk mindent, de nektek kell a küldetést végrehajtani. Siess mielőtt késő lesz, fontos az időzítés„

– Rufus! Ez a mi végszavunk. Induljunk! Kérlek, figyelj majd a szavamra! És segíts, ha bajban lennék!

– Ne aggódj nem lesz baj, Kihúzlak a slamasztikából! Te találd ki a stratégiát, Én küzdök! Tegye mindenki, amihez ért!- mondta nevetve már a falu felé rohanva.

A faluba érve iszonyatos látvány fogadott. Amerre néztem emberi testek hevertek holtan és félholtan vérbe fagyva mind. Aki nem feküdt rohant menteni a még élőket és mentette a saját életét. Az utcákon vérpatakok folytak. Ekkor láttam meg az őrület okát, Torpedó, a fekete bika, mint őrült fenevad tombolt a falu főterén élőt, holtat öklelve. Nőket, gyerekeket, véneket válogatás nélkül taposott meg. Aki otthonába menekült sem volt biztonságban, nem volt ajtó vagy fal, ami megállíthatta volna. Rufussal egész közeli rejtekről néztük a jelenetet, ami még egy ragadozó gyomrának is felkavaró volt. A fekete vad épp egy csoport gyereket szorított a karám sarkába, sikoltoztak, rimánkodtak, de nem maradt, már aki a védelmükre mert volna sietni. Kedves kis arcukon vérrel keveredett a könny volt, akinek kis teste több sebből is vérzett egyik kisfiúnak a lába széttaposva lógott, de ezek a kis csöppségek még így is egy ájult társukat védték nyeszlett kis karjukkal ágakat tartva, remélték, el tudják ijeszteni a megtébolyodott bikát.

– Rufus! MOST! A bika elé és az orrát támadd! Húzd az orrát a földre! – Rufusnak több se kellet azonnal a gyerekek, és a bika szarva közé vetette magát és máris a bika orrába mart, mit mart tépte, mintha a saját kölykeit védte volna. Ezzel a bika szinte megbénult a falusiak a farkassal mit sem törődve rohantak menteni a kicsiket. – És most? – morogta felém Rufus a bikával a szájában.

– Egy pillanat! Figyeld a bikát, ha rántja fel a fejét, engedd és fogj vissza a torkára onnan már a Tiéd. – Ezzel én a bika korcába mélyesztettem fogaim, az állat azonnal fájdalmasan felbőgött és égnek emelte a fejét, ekkor Rufus egyetlen harapással kitépte a bika gégéjét, aki hörögve a földre rogyott. Mire a feje is a földre ért már nem élt. A hatalmas több tonnás bika ott feküdt előttünk és mi vadásztuk le. Mi, a két alig fél éves kölyök farkas. Rufus tanácstalanul nézett rám. Hogyan tovább? Itt vagyunk a falu közepén mellettünk a falu bikája holtan körülöttünk az emberek kaszákkal, vasvillákkal. Hogy ebből hogy keveredünk ki?

– Rufus! Húzódj félre, és ne nézz a szemükbe! – Ott ültünk kerülve minden támadó gesztust és vártuk mi történik, mit tesznek az emberek. Hosszú néma csend következett csak sírás és nyöszörgés hallatszott mindenfelől. A pillanat a végsőkig feszült. Ekkor egy nyeszlett kislány édes és érthetetlen mosollyal az arcán vértől és természettől fogva vörös hajjal elindult a bika felé megállt a fejénél és hosszan nézte majd leguggolt mormogott valamit a bikának, majd kitudja honnan egy kés villant kezében, mellyel levágta a bika kilógó légcsövét, kezébe vette és elindult Rufus felé. Ekkor a falusiak felhördültek és szorosabb lett a gyűrű körülöttünk. A kislány félelem nélkül lépett Rufushoz, aki elolvadt a kislány, csapzottságán is áttűnő, szépségén. A kislány Rufus tátott szájába tette, amit a bikából levágott és vértől lucskos nyakába bújt és átölelte – Köszönöm! – súgta a fülébe és sírva fakadt, szüleit, testvéreit, ismerőseit siratta és saját életének örült egyszerre. Ekkor egy borzas kisfiú lépet oda hozzám kezében a bika nyelvével, amit nekem adott és megölelt, majd a többi gyerek is elkezdte darabolni a bikát és hordták nekünk, mi pedig a kezükből ettük vigyázva, meg ne sérüljön, vagy ijedjen egyik se. Tudtuk ez történelmi pillanat de csak egy szikra és szertefoszlik az álom. A falusiak csak nézték a jelenetet, majd tapsolni kezdtek és éjjenezni. Most már senki nem félt tőlünk letették a fegyvereket és sorra hozzánk léptek, és köszönetet mondtak nekünk. Felemelő pillanat volt. Ekkor lassan felálltunk és én a bika fejét Rufus a lábát fogva elkezdtük húzni az erdő felé. Természetesen nem bírtuk el, nehéz volt nekünk. A falu mészárosa egy bárddal szaladt felénk amint oda ért rögtön elkezdte darabolni a bikát és kiáltott a többieknek – Mindenki fogjon egy darabot és vigyük! – Mindenki megindult egy – egy darab hússal az erdő felé várták hogy vezessük őket. Mikor megérkeztünk a tisztásra a falka már aggódva várt minket mivel már két napja nem tudtak rólunk. Nagy volt a riadalom mikor meglátták mögöttünk az egész falunyi embert. Előre futottam beszélni Zsalával a falka vezérrel. Elmondtam mindent az elejétől fogva és kértem, most az egyszer hallgasson rám.

– Mond, mit kell tennünk! – Szólt végül. – Csak annyit hogy fogadtok mindent, mit az emberek adnak és nem támadtok sem, rájuk sem a koloncon nem marakodik senki, akinek adják azé, jut mindenkinek. Egy hónapra való húst hoznak nekünk. Zsala azonnal intézkedett, minden legyen, mint mondtam. Az emberek sorra hordták az élelmet mindenkinek a falkából, a kicsik a kölykökkel birkóztak, a nagyok csak csodálták a jelenetet és a bátrabbak meg megérintették bundáinkat. Késő éjjel lett mire felocsúdtak és a mészáros vezetésével vissza indultak át az erdőn a falu felé. Mi mindannyian kísértük őket nehogy bárki megtámadja őket, vagy eltévedjenek. – Miért kell őket még haza is kísérni?! – méltatlankodott egy ifjú. A kérdést Zsala válaszolta meg – Hogy biztos elmenjenek! – Vetette oda tréfásan és megrángatta a farkát. Mindannyian nevetünk és az ifjú is tudta rögtön hiba volt a kérdése.

Mikor a faluhoz értünk Zsala szólt Csolyának – Most előre hozhatjátok! – Csolya és Wini a bika óriási hátsó combját cipelte. Előre jöttek, és Zsalával a faluhoz vitték, ott letették a mészáros lába elé és eltűntek az erdőben. A falusiak még az éjjel hozzá fogtak a falu rendbe rakásához majd néhány óra alvás után egy nagy torral ünnepelték az életben maradásukat és gyászolták elveszített családtagjaikat, barátaikat. A főtéren felállított két farkas szoborral emlékeztek a megmentőikre. Mi visszaérve a tisztásra folytattuk a beavatási ceremóniát. Hivatalosan is vadászok lettünk. A ceremónia végén nagy lakmározást csaptunk, Zsala megengedte, hogy hálát mondjak a vadászat sikeréért és az emberekkel kötött íratlan és kimondatlan szövetségért. Ekkor ismét köd szállt alá és megjelent a lelki világ, Föld Anyánk, Égi Apánk és ősein szellemei. Földanyánk most mindenki előtt kijelentette, Rufusból mielőbb falkavezér kell legyen, belőlem pedig a falka sámánja. – Természetesen tudom, mindketten fiatalok ezekre a posztokra, de ők a kiválasztottak, ők tudják az előttetek álló feladatot végre hajtani, és nekik tudunk segíteni ebben. Zsala! Nagyon jó példa vagy és tanára leszel Rufusnak add át minden tudásod minden titkod. Luciant mi magunk tanítjuk álomban-elragadtatásban és test szerint is. Ha a beavatást megkapták, utasítanak benneteket korra való tekintet nélkül, de addig is bármit kérnek, megadjátok nekik! –

Ezzel a köd eloszlott és eltűntek látogatóink. Néhány perces néma döbbenet után a falka falni kezdett.

– Hát ez az én, illetve Rufus és az én első vadászatom története. Most már siessetek, mert lemaradtok a saját vadászatotokról!