Sokat kellett várni, míg Jim Carrey és Jeff Daniels is beadta a derekát, hogy elkészülhessen a 90-es évek egyik meghatározó vígjátékának, a Dumb és Dumbernek a folytatása, de végül majd 20 évvel az első felvonás után megkaptuk a második részt. A Dumb és Dumber Kettyó végül pontosan azt hozta, amiért szerettük vagy éppenséggel utáltuk az első felvonást, semmi többet. Leginkább azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy az idiótaságot az előtérbe helyező vígjátékok felett elrepült az idő.

Jim Carrey a maga nemében egyedi figura, aki ezerarcúságával nyerte meg 20 éve a közönséget – nem hiába kapta meg annak idején a Maszk főszerepét is. Sokan sírtunk amiatt, hogy a 90-es évekbeli sikerek után mennyire háttérbe vonult, és még többen tanakodtunk azon, hogy újabban miért ódzkodik a hasonló idióta szerepek elvállalásától. A Kettyó pedig választ ad ezekre a dilemmákra.

A folytatás története is szinte lemásolja az első részt: egy nő érdekében kelnek útra hőseink, akiknek célja ezúttal is kettős. Míg Daniels az élete megmentéséhez szükséges vesedonorért keresné fel az addig eltitkolt lányát, addig Carrey karakterének vannak természetesen hátsó szándékai a vonzó, ámde apjához hasonlóan nagyon buta nővel. Az út során, és persze az út végén is rengeteg kalandba keverednek, amelyeket rendre a felfoghatatlan mértékű idiótaságukkal tudnak átvészelni.

Dumb és Dumber karakterével nincs gond, és többnyire az új, és a régi mellékszereplők is be tudtak illeszkedni ebbe az ésszerűséget mellőző filmbe. Az tisztán látszik mind Carrey-n, mind Danielsen, hogy élvezték a forgatást, és ez egy plusz élvezeti faktort jelent a néző számára. De azzal a rendezővel együtt tisztában vannak, hogy ez a bizonyos típusú humor, amit ők képviselnek, jobban mondva, képviseltek, a 2010-es években már nem áll meg a saját talpán. Nincs is szebb önvallomás a részükről, mint a kutyamobil rövid, de annál ütősebb jelente: a járgány egy ugratót követően darabjaira törik, ami hangosan árulkodik arról a nézőnek, hogy a régi dolgok már nem működnek olyan olajozottan, mint annak idején, megkoptak, fásulttá lettek.

És leginkább ezért nem kaptuk meg eddig a folytatást, mert a két színész ezzel már jóval korábban szembesült, mint mi nézők. Nosztalgikusan vágytunk Dumbék visszatérésére, de ahogy az a nosztalgiával lenni szokott, alaposan felértékeli a régmúlt eseményeit, élményeit, melyek lehet nem is fénylettek annyira, mint amennyire az emlékezetünkben élnek. A film megtekintése után pedig vegyes érzések kavarognak bennünk: a hasonló történetnek, a visszatérő szereplőknek nosztalgikus énünk örül, azonban a 21. századi, modern, "kifinomult" ízlésvilágunk lázad az ellen az abszolút hülyeség ellen, aminek szemtanújává válunk a Dumb és Dumber Kettyó 90 perce alatt.

Nagyon úgy tűnik, hogy ez volt Jim Carrey-ék hattyúdala a műfajon belül, és ennek megfelelően nem akartak semmi többet nyújtani annál, mint amit 20 éve véghezvittek. Csupán utoljára le akartak menni alfába, hogy jól érezzék magukat. Karaktereikhez hasonlóan nem törődtek a következményekkel, hogy most lehúzzák-e a filmet a nézők, vagy sem. Aki szereti, szerette őket, az a Kettyóban is talál vicces, szórakoztató jeleneteket, aki pedig mindig is utálta azt, amit ők képviseltek, annak nem érdemes a folytatás vonatára felülnie, és nyugtathatja magát, hogy nem fognak visszatérni az olcsó viccek a mozivásznakra.

Verdikt: 5.5/10

Bosszúállók 2 kritika

Argo 2 kritika

Az utolsó lovagok kritika