Először is: azért botcsinálta, mert közel 50 éves koráig jóformán csak enni járt a konyhába. Na jó, egy rántottát – azt viszont folyton variálva – bármikor összedobott, s ha ráfanyalodott, még egy tejbegríz is kitelt tőle. De semmi több. Nem is volt rá szükség, hogy tüsténkedjen a tűzhely körül, hiszen míg otthon lakott, édesanyja, miután megnősült, és felesége szüleihez költözött, anyósa volt az úr a konyhában, s mindketten ragyogóan főztek. Rá csak annyi maradt, hogy dicsérje az ételeket, ami nem is esett nehezére, hiszen minden étel, a babfőzeléktől a vadasig, a paprikás krumplitól a rántott csirkéig nagyon is ízlett neki, ha illett volna, megnyalta volna utána mind a tíz ujját.

Még a gyerekek is a mama főztjén nevelkedtek, amíg csak itt nem hagyta az árnyékvilágot. Ekkor kezdett el próbálkozni. Eleinte biztosra ment: zacskós levesek és mélyhűtött készételek. De neki sem ízlettek, s a gyerekek sem díjazták különösebben. Majd jöttek a tésztafélék, a pörkölt, a paprikás krumpli, sőt, hamarosan elkészült az első tál rántott hús is. Lassacskán belejött, egyre bátrabb lett. Paprikás csirkéjére pedig már kimondottan büszke.

Csak kislánya, aki már nem is olyan kicsi, hiszen éppen ma írta meg történelem érettségijét, szólja meg néha: „apa, főzz már valami könnyebbet!”, ha sokallja a pörköltet, rakott káposztát, disznótorost, s más tartalmas ételeket. Nos, ma éppen megfogadta a tanácsot, s kreált valamit kislánya (mindig kislánya marad, akárhány éves is lesz) kedvéért.

Csupán két dolognak van szűkében: az időnek és a pénznek. Mint a legtöbben manapság. Beveszi magát az egyik szupermarketbe, itt mindent megkap, ami szükséges. Először a zöldségfélék: egy csomó retek, egy szál kígyóuborka, három szem paradicsom, egy darab jó húsos kaliforniai paprika, két fej lila hagyma, egy fejes saláta és egy kisebb darab karalábé, meg egy csomag mélyhűtött zöldségkeverék (zöldborsó, kukorica, sárgarépa) kerül a kosárba. De kellene valami húsféle is. A csirkemell meglehetősen drága, inkább vesz három pár virslit. No, és a joghurtot el ne felejtse, s már benne is van a nagy pohár a kosárban.

Nos, otthon volt még egy fél csomag orsótészta, először ezt főzi ki, hogy legyen ideje kihűlni, mire a keverőtálba kerül. Közben a zöldségféléket (a salátának csak a felét) felaprítja kicsi kockákra, s jól összekeveri. A joghurtot kiönti egy kisebb tálba, belenyom három kövér gerezd fokhagymát, egy pici sót és fehér borsot is szór bele, s hagyja állni. Majd fog egy serpenyőt, két kanálnyi olajat és egy kanálnyi vajat hevít benne, s mikor forró, beleszórja a karikára vágott virslit, kicsit megpirítja, s mikor már színe van, rádob egy nagy evőkanálnyi tejfölt, szór rá egy kis kurkumát, szárított majorannát és egy csipetnyi tárkonyt, és azzal összerottyantja. Majd ezt is hagyja kihűlni.

Közben főz magának egy kávét, leül, s végre elolvassa a reggeli sportlapot. Ez szent dolog nála, hiszen idestova 50 éve forgatja, annak idején a Fradi-meccsek krónikáin, a tokiói olimpiai tudósításokon tanult meg jól olvasni. Később magyartanára mondta is: szinte mindegy, hogy mit olvastok, csak minél többet! Igaz, ő nem sportújságra, az akkoriban még nem létező bulvárlapokra gondolt, hanem Fekete Istvánra, Karl Mayra vagy Cooperre, lányok esetében pedig a tündérmesék mellett az akkoriban igen népszerű csíkos és pöttyös könyvekre, amelyekben éppen lányoknak szóló ifjúsági regények voltak olvashatók.

A sportlap hátoldala a színes érdekességeké, ez már nem érdekli igazán a Botcsinálta szakácsot, inkább a konyha felé veszi az irányt. Az összekevert zöldségekre először ráönti a hűtőből kivett fűszeres joghurtot, fakanállal jól elkeveri benne. Majd a „fogkeményre” (olaszosan: alla dente) főzött tésztát vegyíti el a tálban, végül a virsli jön a „levével” együtt. Még egyszer alaposan átforgatja, majd megy az egész a hűtőbe.

Botcsinálta szakács pedig alig várja, hogy kislánya – s a család többi tagja – hazaérkezzen, s megkóstolja művét.