Még többet, még többet, még többet! Általában ez a mentalitás jellemzi a rajongók és közvélemény által kiharcolt filmfolytatásokat, és Árpa Attila is hű marad ehhez az elvhez. Legalábbis sok szempontból.

Amint bejelentették pár éve,  hogy készül a 2004-es Argo folytatása, persze jöttek a fanyalgó kommentek és vélemények, hogy erre mégis miért van szükség, az Argo önmagában is megállja a helyét, felesleges újabb bőrt lehúzni az egészről. Valószínűleg azért is váratott magára a második felvonás, mert Árpa Attila sem akart egy felejthető történettel folytatni, illetve lezárni Balogh Tibi és bandája történetét. A humor és a karakterek többsége maradt a régi, azonban az akciójeleneteket annyira felturbózták, hogy azt már-már egy hollywoodi B-kategóriás akciófilm is megirigyelhetné! De azért Michael Bay szintjére nem érhet fel egy magyar film.

A történet tíz évvel az első rész után veszi fel újra a fonalat: Balogh Tibi (Kovács Lajos) kiszabadul a börtönből, és szívünknek kedves, ámde rendkívül buta és szerencsétlen bandája újabb megbízást kap: meg kell szerezniük a világ legelső adathordozóját, egy bizonyos floppyt, amelynek birtokában az ember bárhogyan képes átalakítani a digitális, kiterjedt világot. Az egyetlen gond csupán az, hogy Tibiék már tíz éve sem voltak tisztában a 21. századi trendekkel és technológiával, úgyhogy idővel kénytelenek segítséget kérni egy matematika-informatika tanártól, aki Kulka János karakteréhez hasonlóan a második rész üde színfoltját képezi.

A megbízók ezúttal a félelmetes japán jakuzák lettek, azaz a Liza, a rókatündér után újabb magyar-japán kapcsolat üti fel a fejét a vásznon. Egyesek akár már összeesküvés-elméletek gyártásába is belekezdhettek, de ez az enyhe fokú multikulturalizmus, ami újabban jelen van a magyar filmekben, üdvözítő, és remélhetőleg még ki is tart jó hosszú ideig.

Mint említettem, az akciójelenetek tekintetében mindenképp érvényesült a "még több" elv, azonban a humor az maradt az első rész szintjén. Hogy ez mennyire baj, azt eddigi meglátásom szerint egyéne válogatja. Van, aki pont egy humororientáltabb alkotásra készült, és így csalódott az Argo 2-ben, de maga a film ritmusa tökéletes beleillik a 2010-es évek filmes trendjébe. Pörög a világ, a filmvilág meg még inkább, úgyhogy az Argo 2 csupán annyit tett, hogy besorolt ebbe a "trendi" sávba – emiatt megróni a filmet felesleges, inkább elismerően kell bólogatni, mivel a Lizához és az Argo 2-höz hasonló alkotások után lassanként ki lehet húzni a magyar filmekhez sokáig szorosan kapcsolódó "gagyi" jelzőt.

Vicces és szerethető film lett Árpa Attila új műve, de koránt sem tökéletes. Rengeteg blikkzűr maradt benn a vágások után, akadt számtalan logikai bukfenc, meg néha már-már túltolta az abszurd humort – nem hiszem, hogy egy hitelgondokkal küszködő család tagjai jót röhögtek Tyson kirohanásán, amikor a téma szóba kerül a film derekán. Psycho csodába illő túlélése után is összevonja a szemöldökét az ember (Isten nyugosztalja Bicskey Lukácsot!), de talán a legzavaróbb tényező a folytatások rákfenéje, azaz a rajongók teljes körű kiszolgálása lett: érezhető volt, hogy Árpa Attila megpróbált az első rész fanatikusainak kedvében járni, aminek következtében egyes karakterek és kiszólások létjogosultságának nem volt alapja a cselekmény szempontjából.

De ezek felett szemet lehet hunyni. Árpa merész volt, és megkísérelte a lehetetlent. Valószínű, hogy még az első film imádói közül sem fogja mindenki szórakozási igényét kielégíteni az Argo 2, de egy olyan izgalmas, "humoros" és magas fordulatszámon pörgő filmmel bővíti a magyar filmpalettát, amire már csak az egészséges változatosság szempontjából is szükség(ünk) volt.

Megtekintése nagy létszámú baráti, haveri társasággal ajánlott. A film maga pedig jószívűen 7 pontot megérdemel a 10-ből.

Új sorozatra vágysz? Adj esélyt a Lost nyomdokaiban lépkedő Wayward Pinesnak!

Clive Owen és lovagjainak bosszútörténetéről itt olvashatsz.

De a Liza, a rókatündér című filmről írt véleményemet is megtekintheted ezen a linken.