Kétszer is megnéztem a Bayer Zsolt és Orbán Viktor között lezajlott parázs  tévévitát. Izgalmas dolog, amikor két ember ütközteti a tökéletesen megegyező véleményét. Amolyan baráti propaganda beszélgetés volt, kockás ingben tálalva.


A bátor publicista keményen sarokba is szorította a miniszterelnök urat azzal a kijelentésével, hogy húsz év múlva ezt a korszakot a Bethleni konszolidációhoz fogják hasonlítani. Nem volt jó választás. Szép magas labdát adott fel, amit én egy másik írásomban le is fogok csapni, ha meg nem előz valaki.


A magam részéről ezt a dicső tettet inkább egy francia megélhetési bevándorlóból lett osztrák tábornagy, Eugène-François de Savoie-Carignano gróf, közismert nevén Savoyai Jenő, osztrákul’ Prinz Eugen tettéhez hasonlítanám. A gróf úr szépen visszavette a Budai várat a törököktől és visszaadta azt a jogos tulajdonosainak. Szegény, még meg is sebesült az akció közben. A lovasszobra egyenlőre még ott áll a Budai Várban, de nem lepődnék meg, ha ezt is átcipelnék a Tabánba. Kell a hely másnak is.


Ha húsz év múlva, az úttörők megkeresnek, és még nem sírfelirat olvasgatásának céljából, akkor biztos megkérnek arra, hogy meséljem el az őrsi krónikásuknak, hogy mi a fenét csináltam én fülkeforradalmárként. Kénytelen leszek valami hihető hazugsággal előállni. Azt mégsem mondhatom nekik, hogy ellenforradalmár voltam, mert összetörném a szívüket. Jobb erre előre felkészülni. Le is írom, hogy ne akkor keljen rögtönöznöm.

A egész a 2006-os öszödi gyalázattal kezdődött, melyben Gyurcsány Ferenc politikushoz méltatlanul, aljas módon igazat mondott. (Szeptember 17., a Nemzeti Szivárogtatás napja, munkaszüneti nap). Ennek hatására spontán módon szervezett zavargások törtek ki a fővárosban, melynek során autókat gyújtottak rá a békésen randalírozókra. A Sportbarátok Baráti Köre elindult tévét nézni, székházastul. Mivel galádságból nem engedték be őket, évődve és viccesen kockaköveket zúdítottak az ott felállított marcona rendőrök sorfalára. Ők azonban nem értették a tréfát és megpróbálták visszarúgni azokat, de ettől sajnos eltört a lábuk. A Téli Palota ostroma végül sikerrel járt és a harcosok elfoglalták a büfét. Halált megvető bátorsággal felfaltak mindent és kiszabadították a vitrinében sínylődő TV Macit. Elvtársak, gyerünk a Putyilov-gyárba!


A forradalmi elemek ezután elszállásolták magukat a Kossuth téren, permanens majálisozás céljából. Ebből kifolyólag folyt is ott minden. Az eddigi forradalmaikban rengeteg vért veszítettünk, itt csak több hektoliternyi vizeletet áldoztunk fel a haza oltárán. Rohanunk a forradalomba, helyett, szaladunk a dolgunkra.


Október 23-án a Fidesz egy jól megtervezett csellel kirobbantott egy spontán cserkész dzsemborit a saját hívei és a békésen zavargó sportrajongók között. A rendőrség próbált szólni, hogy nem egészen erről volt szó, aztán oszlatni kezdett. Mivel csak a dolgukat végezték, ezért később teljesen jogosan hurcolták meg őket. Szegény Révész Máriuszt úgy fejbe kólintották, hogy teljesen bele is részegedett. Folyt is róla a patakvér rendesen. A Parlamentben pedig úgy jelent meg, mint aki alól a kurszki csatában kilőttek egy Panzerkampfwagen hatost, azaz egy Tigris tankot. Daliás idők voltak.


A Fidesz ezután elkezdett a Parlamentben keményen ellenállni annak, hogy bármi értelmeset is csináljon. Ez volt az úgynevezett büféforradalom. Egyszerűen túlették a kormányzó pártot.


Jött 2008 és a szociális népszavazás arról, hogy mit fog a Fidesz bevezetni, ha kormányra kerül. Tandíj, fizetős egészségügy, vizitdíj. A Fidesz ezeket határozottan ellenezte. A népszavazás és párt győzött. A későbbiekben a nagy érdeklődére való tekintet figyelmen kívül hagyásával természetesen mindezt megvalósították, csak persze nagyságrendekkel nagyobb összegekkel. Magyarországon megvalósult a Nemzeti Átverés Rendszere. Azt ekkor még nem is sejtettük, hogy micsoda adó-tobzódásban fog részesíteni bennünket az adócsökkentés kormánya. Ami csak megmozdult, az azonnal adókötelessé vált, az Áfát pedig 27 %-ra csökkentették fel.


Aztán jött a 2014-es április 6-i véres vasárnap. Ez volt a fülkeforradalom napja, az egyik legfontosabb nemzeti ünnepünk, azaz a Függetlenség Napja.


Korán keltem, hogy legyen időm a fegyverem karbantartására. Szépen betáraztam az AK47-esemet. Felvettem a golyóálló szavazó mellényemet és egy kevlársisakot. Amíg eljutottam a szavazóhelyiségig három ellenforradalmárt terítettem le. Eközben túléltem két amerikai rakétatámadást is.


A szavazóhelyiség környékét a kormányerők géppuskafészkekkel védték. Két kukoricagránáttal vetettem véget a garázdálkodásuknak. Ezután át kellet küzdenünk magunkat egy 300 méteres aknamezőn, természetesen szögesdrótoson. Három társam sajnos elszállt a szavazás lehetőségétől, de mi bejutottunk. Itt elkeseredett közelharcot kellet folytatnunk, hogy meg tudjuk közelíteni az urnákat. Fegyverrel kényszerítettem a bizottság elnökét a szavazócédulák átadására. Sajnos ellenállt, így kénytelen voltam szitává lőni őt is meg a többi hontalan bitangot. Szerencsére a véres szavazólap is érvényesnek számított. A szavazófülkék ekkor már lángokban álltak, de társaimmal, akiknél mindig volt 30 darab porral-oltó készülék, felszámoltuk a tomboló tűzvihart. Kemény harcokban, szobáról, szobára haladva szorítottuk ki a kormányerőket. Déli tizenkettőre nagyjából helyreállítottuk a rendet. A fülkeforradalom győzött, a szavazás elkezdődhetett.


A fényes győzelem birtokában a Fidesz hozzá is láthatott a párt felvirágoztatásához és a Haza birtokbavételéhez.


Valami ilyesmi történt, ha jól emlékszem.


Ez van: