Michel de Nostredame, George Orwell, Issac Asimov, Barsi Ödön, Nemere István, Jane Struthers (stb.), írók, látnokok neveivel bizonyára mindenki találkozott már. Ők mind a jövőbe tekintő munkáikról voltak híresek, műveik nyomán több filmet is készítettek.

De mi van azokkal a filmekkel, amik a múltban vájkálnak?

Néhányan talán hallottak, Nina Kulagina, parafenomén képességeiről is, amit az akkori szovjet belügyi kutatólaboratórium vizsgált, és a korbeli sajtó is több kísérleti anyagot publikált róla. Képességei bár bizonyítottak voltak, akkoriban hatalmas verseny folyt az orosz és amerikai, paranormális képességeket kutató tudósok között. Többen meggyanúsították egymást, hogy az eredményeket elferdítették, meghamisították, így bár különleges képességek létezése ma sem titok, de az akkori kutatások eredményei igen homályosak maradtak mind a mai napig.

Az "The Atticus Institute” című film, viszont Amerika "Nina”-ját, Judith Winstead-et mutatja be.

A hölgy, nővére intézkedései révén került be, a Dr. Henry West álltál vezetett amerikai, telekinézist, látnoki képességeket és más hasonló jelenségeket kutató, Atticus intézetbe. Judith tudása nem volt kérdéses az ott dolgozó kutatók számára, már mindjárt az elején komoly ízelítőt kaptak képességeiből és erejéből. Az addig használt teszteket és gyakorlatokat mindet túlteljesítette. A doktoroknak nem volt összehasonlítási alapjuk, az eredmények mérhetetlenek voltak. Judith képes volt befolyásolni a körülöttük lévők viselkedését is. Képes volt rávenni például az egyik asszisztenst, hogy úgy viselkedjen, ami ellen magánemberként, mindig is minden erejével küzdött.

A kormány nemzetbiztonsági okokra hivatkozva odaküldte a katonaságot, hogy átvegyék a kutatómunkát. Szigorú biztonsági szabályok léptek életbe. Míg a kutatók, csak egyszerű vizsgálatokat végezve, próbálták bizonyítani paranormális képességek létezését, és megfejteni annak mikéntjét, addig a kormány máris fegyverként akarta használni.

Judithnak utasításokat adtak, hogy akaratával tárgyakat mozgasson, képeken mutatott, általa nem ismert emberek nevét kitalálja vagy befolyásolja a légzést és a szívverést.

Időközben kizártak minden pszichológiai és farmakológiai magyarázatot. Sem betegséget sem semmilyen parazitát nem tudtak kimutatni, egész egyszerűen csak "valami gonosz" -ként határozták meg a jelenséget. Minden óvintézkedés ellenére, teljesen irányíthatatlanná és kezelhetetlenné váltak a dolgok. Judit az emberek gondolataiban és emlékeiben is képes volt olvasni, érzéseiket befolyásolni. A katonaság, mivel nem tudták megfejteni a jelenséget, úgy döntöttek inkább megpróbálják irányítani.

Dr.West tiltakozása ellenére is radikálisabb intézkedéseket vezetett be, Fentanillal való kábítást és elektrosokkot kezdtek elalkalmazni. Két választási lehetőséget adtak Judithnak. Szenvedhetett vagy együttműködhetett. Úgy gondolták ha Judith testét megtörik, az elméje már gyerekjáték lesz. Ám ebben a kegyetlen játékban, Judith, vagy ami ő volt, szenvedésével csak közelebb engedte magukhoz a kutatókat azáltal, hogy még inkább felkeltette az érdeklődésüket és idegesítette őket a tehetetlenségükkel. Mindegy volt kik és milyen eszközt vetettek be, képes volt átvenni az irányítást, és a saját malmára hajtani a vizet.

A film vége felé, az egyházat is bevonták a tevékenységükbe, sikertelenül. Az egész eseménysorozat végül tragédiába torkolt. Dr. West, aki időközben egyre fáradtabb, depressziósabb volt, gyógyszereket szedett, később teljesen kezdett elfordulni mindenkitől, korábban azt állította, hogy egy árnyék követi, ami nem az övé. Ott van mindenhol és talán már el is kapta. Azt állította, hogy az a dolog, ami Judith, bármit is tegyenek ki fog állni magáért.

És ez történt. Az a "nagyon gonosz", Dr. West testét használva távozott a laboratóriumból.

Ennyit értek az utasítások és az erőszak!

A parapszichológiai labort ekkor, 1976 októberében, az USA kormánya lezáratta, a kutatási eredményeket titkosította, Judith Winstead testét egy elhallgatott helyen temették el. Dr. Henry West-et ekkor látták utoljára.

Bár a film nem valós eseményeket dolgoz fel, valóságtartalma kérdéses lehet, hiszen hány olyan könyvet, filmet ismerünk, amik korábban alaptalan kitalációknak tűnve, végül valamelyest valósnak bizonyultak. És hány olyan dokumentum létezhet, szerte a világban, a kormányok titkos aktái között, amikről sejtésünk sem lehet?

A film egyébként nagyon érdekes és elgondolkodtató, áldokumentumfilm műfajú, vérfürdőtől mentes.