Sokszor eltöprengek, vajon miért a hátsó felünkkel megyünk előre? Miért a múltat firtatjuk, siratjuk, miért nem előre nézünk?
Persze a bizonyosság mindig kényelmesebb, mint a bizonytalan, és a múltat ugyebár már ismerjük (bár a régebbi múlttal kapcsolatban, amelynek szemtanúi már nem élnek, vannak bizonyos kétségeim).

Egyszer mindenkinek ki kellene próbálnia azt, hogy valóban, fizikailag tolasson, gyalog is, csak egy napig. Ne úgy haladjon munkahelyre, iskolába, közértbe, bárhova, hogy előre néz, hanem menjen hátrafelé. Nem kevés nyakfájós ember akadna ez után a játék után, sőt, még olyanok is lennének, akik összevissza törnék magukat, vagy valaki mást. Nem beszélve arról, hogy mindenki mindenhonnan elkésne, hiszen curikkolni lassabban tudunk, mint normálisan járni, valamint hullafáradt tömegek kóvályognának mindenfelé a nap végére, hiszen nem a tolatást találták fel arra, hogy A-ból B-be eljusson az ember, hanem az előremenést.

Ami azonban fizikai síkon kényelmetlen és mindenki szerint ostobaság, miért olyan kedvelt szellemi szinten? Ugyanolyan nyakfájást okoz - hiszen a múlton változtatni már nem lehet, egyet tehetünk vele, hogy elfogadjuk - és ugyanúgy sérülhetünk mi magunk, vagy megsérthetünk másokat.

Nem tudom, feltűnt-e valakinek, de az idő általában előre halad. Nap nap után lépeget tovább, magával vonszolva minket is, akár akarjuk, akár nem. Ez már csak ilyen fura tulajdonsága a negyedik dimenziónak, és amíg az időgépet fel nem találja valaki - rossz hír, tudom -, ez így is marad. Ez nagyjából annyit jelent, hogy ha leragasztjuk a szemünket a múlt egy pontjára, akkor percről percre távolodunk attól a ponttól, az egyre kisebb lesz, míg végül nem is látjuk, tehát olyasmiről beszélünk egy idő után, ami már annyira messze van, hogy a látóhatár mögé ért. Arról viszont sejtésünk sem lehet, hogy az idő éppen hová cibál magával minket, minekutána kiszolgáltatottnak érezzük magunkat és félünk a jövőtől. Igaz?

Aki örökösen hátrafelé farol és attól fél, ami mögötte van, az vegye a fáradtságot és forduljon már meg, akkor majd előtte lesz és látni fogja. Talán már úgy nem is lesz annyira riasztó. Nem kell találgatni, kibontakozik magától, csak éppen oda kell nézni rá. Nincs kirakva ám a "megfordulni tilos" tábla...
Tetszik tudni, ami felé megyünk, az közeledik, tehát egyre jobban látható, egyre részletesebben mutatja meg magát, így aztán egyre kevésbé félelmetes is. Sőt, még azt is megkockáztatom, hogy ha előre nézve ballagunk az életünk mindennapjaiban, akkor még befolyásolni is tudjuk az eseményeket. Igen, bele tudunk szólni a saját életünkbe, alakítani tudjuk, dönteni tudunk a saját dolgainkról, nem leszünk ebben (sem) másokra utalva.

Jééééé...