Remélem, megkapod levelemet, mert volt egy kis afférom a postán. Ezeknek a postás-kisasszonyoknak csak a bélyegen jár az eszük, szerintem nincs is más a fejükben, mint nyalóka meg pecsét.

Bélyeggel persze bármilyen szemetet elküldhetsz, de bélyeg nélkül… Mondhattam én, hogy a legújabb Postaminiszteri rendelet szerint kutyakölykök bélyeg nélkül is feladhatnak levelet, ha önkényesen elhurcolt testvérüknek írják, hiába, ez a liba nem hallott ilyenről, és persze ha ő nem hall valamiről, akkor az már nincs is, még jó, hogy a penicillinről tud, különben ott halna meg az első influenzánál.

Na mindegy, végül is egy kétlábú adott egy bélyeget, legyen boldog az a nősintér.

Szóval már egy hete elmentél tőlünk, és egy kicsit még hiányzol. (Ezt az egész levél dolgot a szakállas gazditól lestem el, ő írogat mindenféle hülyeségeket mostanában, mert ő egy nem grafomán, ahogy mondja magáról.)

Na azt szerettem volna tudatni veled, hogy hogy vagy? Mert mi jól.

Már lassan kinő az összes tejfogunk, ezért aztán új vicc van nálunk, kitört a csont-csata! Az az előzmény, hogy mi még mind a négyen itt vagyunk, a gazdiknak meg szülinapjuk volt, és ilyenkor mindig van csont. Persze nem nekünk, hanem az anyunak, de hát te is tudod, hogy van az ilyesmi, ha az anyunak jut, akkor ő ad belőle nekünk is, csak keveset. Ez itten a bajok forrása. Mert adott három csontot, miközben mi négyen vagyunk, meg különben is, az egyik csont már menet közben elveszett, bár szerintem nem is veszett el, csak a Nagybálna megette. (Ő tagadja, de én láttam, mikor olyan gyanúsan félrevonult és pont úgy csinált, mint mikor valaki titokban rágicsál, mondjuk ahogy én a szakállas papucsát.) Persze te is tudod, milyen ez a Nagybálna, mindig stikában zabál, a gazdi nem is látja, ezért folyton külön adagokat is kap, hogy szegény éhen ne vesszen. Na hiszen, ő meg az éhen veszés!

Szóval nem is olyan rossz itt, így négyen már egész kényelmesen elférünk az ólban, mert a beton-alagútban a nagy melegtől egyre kisebb lett a hely, négyen már nem is férünk alá mint régen, de ez nem baj, mert éjszakára bemegyünk az ólba és ott jó meleg van, meg finom kölyökkutya-szag, meg a Gubanc tegnap behozott a pofájában egy marha nagy adag felvágottat, az mára már jól beérett a melegben, hát hogy annak milyen illata volt, te, az valami fenséges. Csak az a baj, hogy a gazdi estére észrevette. Azt mondja: "Mi ez a penetráns bűz, bekakáltatok az ólba?" Azzal nekihasalt és kiszedte az egészet. Pedig már előre elterveztem, hogy éjszaka majd jól beledörgölődzök, aztán egész nap élvezem a szagát. De hát kutya tervez, gazdi végez, oda az illat, remélem a Gubanc szerez majd másikat.

Ja, és hát a ház!

A gazdi kitalálta, hogy mi majd azért nem fogunk bemenni, mert a konyhaajtóba betett egy szép, magas palánkot. Imádjuk a gazdit, hogy mindig kitalál nekünk valami jó kis mókát. Most például a palánk-mászás van soron. Hát az valami király, az a dolog. Szóval én, meg a Nagybálna már remekül át tudunk mászni rajta, persze a Nagylusta meg a Gubanc még nem. (Szerintem a Nagylusta nem is fog tudni sose.) Nahát kora reggel mi bemászunk, és onnan lehet kifele dumálni a kint maradt két csököttnek, hogy na, mi van korcsok, nem jöttök? Azok meg úgy begurulnak az ilyen dumától, hogy alig látnak a pipától. Persze attól, hogy mérgesek, még nem tudják átemelni azt a nagy seggüket a palánkon, így hát kint maradnak. Mi meg jól megesszük az Anyu kajáját, azok meg csak nézik. Anyu nem haragszik érte, neki úgyse kell, ha otthagyta, meg különben is, ő a mi maradék kajánkat eszi, ha a gazdi nem figyel. Azért persze észnél kell lenni bent, mivel a kint maradt két szemét éktelenül nyüszít, amire felébred az egyik gazdi, és ha bent talál minket, van nagy grabancolás. Azt meg úgy, de úgy utálom, mint mikor a csipát vakargatják ki a szememből.

Hát szóval így élünk mi itt, csak azt nem tudjuk, hogy ez most végleges, vagy nekünk is kerül új gazdi. Igazán el kéne már dönteni végre. Én nem bánom, ha maradunk, csak tudjam.

Remélem, te is jól élsz az új helyeden, a gazdi azt mondja, hogy nagyon szeretnek ott téged, és szerintem ez a legfontosabb, meg hogy észnél légy, tudod, amit most kiharcolsz magadnak, az már úgy is marad, megszokják a gazdik és úgy hagyják. Tudod, a reklámban is azt láttuk, hogy az első év a legfontosabb a kutyák életében. Hát ez bizony valóban így van, csak éppen nem azért, amire a kétlábúak gondolnak, de ez maradjon a mi titkunk, mert ha rájönnének, szomorú és szigorú éveknek néznénk elébe.

Hát sok boldogságot és ha tudsz, válaszolj! Tesód:

Kravátli

(folyt.köv.?)

Az előző rész ITT olvasható.