Alex Belliniről talán nem sokan hallottak eddig, pedig az eddigi cselekedetei alapján ismertebbnek kellene lennie a híres brit túlélőművésznél, Bear Gryllsnél is. Bellini ugyanis legalább akkora kalandor, mint Grylls, ha nem nagyobb. 2001-ben lefutotta a legdurvább futóversenynek tartott Marathon des Sables-t, ami lényegében egy 250 kilométer futás a marokkói sivatagos-hegyes környezetben. Emellett az alaszkai tundrát is megjárta, és 2008-ban Perutól Ausztráliába próbált meg egyedül átevezni 10 000 tengeri mérföldet. Utóbbi próbálkozását végül nem koronázta siker, mivel 65 tengeri mérfölddel a cél előtt feladta a kísérletet, de még így is megsüvegelendő a teljesítménye.

Milyen kihívás maradt hátra egy ilyen harcedzett veterán kalandornak, tehetjük fel a kérdést, és a választ máris megkapjuk Bellini honlapján: egy évet akar ugyanis eltölteni egy jéghegyen Grönland mellett. Idén télen fog útnak indulni az olasz felfedező, majd miután Grönland nyugati partjainál megtalálja a neki megfelelő jéghegyet, 12 hónapra kikiáltja azt otthonának.

Egy év egy ilyen kopár, sivár helyen már önmagában kihívás, azonban Bellininek ezen felül meg kell birkóznia a jéghegy olvadásával járó következményekkel. A „lakóterület” folyamatos csökkenése miatt pedig könnyen előfordulhat, hogy Bellini ki sem tudja majd húzni a tervezett egy évet újdonsült lakóhelyén. Az olasz elmondása szerint nem a Guinness Rekordra hajt ezzel a legújabb kalandjával, hanem szeretné felhívni az emberek figyelmét az alkalmazkodás fontosságára, főleg a klímaváltozás idején. Emellett pedig kutatómunkát is végez majd az alváshiánnyal és az állóképességgel kapcsolatban.

Bellinit egyébként Umberto Nobile légi felfedező története ihlette meg, aki 1928-ban lezuhant a repülőjével az Északi-sarkon, majd 40 napig képes volt túlélni ott egyedül, mígnem ki nem mentették őt. Bellininek annyival könnyebb lesz, hogy egy speciális túlélő kapszulában kell majd kihúznia az egy évet a jéghegyen. Az amerikai gyártású kapszulát úgy tervezték, hogy a leghevesebb viharoknak is ellenálljon, valamint vízzáró ajtókkal és légtartályokkal is felszerelték. Természetesen a nyomkövető GPS sem hiányzik belőle, úgyhogy megihletőjével ellentétben Bellini igen csak biztonságban érezheti majd magát.

„Abban reménykedem, hogy egy év elteltével lassan és nyugodtan hagyom el a jéghegyet, de arra is fel vagyok készülve, hogy hegy felborulása miatt hamarabb kell távoznom. Akármelyik eshetőség következzen be előbb, az biztos, hogy egy jéghegynyi történettel térek vissza” – nyilatkozott a kalandor.

Mi pedig ilyen hozzáállást tapasztalva csak sok sikert kívánhatunk Bellininek! 

Forrás: Discovery

Itt olvashatsz a Góbi-sivatagot átszelő sajtszeletelő művészről.

Itt pedig arról, hogy mely országokat kerüld el messziről turistaként.

Emitt pedig a majdnem hangsebességgel száguldó japán mágneses vonatokról.