Bevallom őszintén, hogy a The Loft, vagy magyar címén, a Kéjlak nevű film előzetesét látva csupán az ismerős színészek ösztökéltek arra, hogy megnézzem, hiszen Karl Urban nagy kedvenc, de Wentworth Millert is szerettem még a Prison Breakes időkből. Maga a műfaj, az erotikus thriller-krimi sosem tudott lekötni igazán, bár az Elemi ösztönt Sharon Stone-nal és Michael Douglasszel egy elfogadható darabnak tartom.

Ilyen előítéletek mellett viszont azon kaptam magam a Kéjlak nézése közben, hogy kifejezetten élvezem azt, amit látok. Ennek okai leginkább a nagyon frappánsan megvalósított cselekményvezetésben találhatóak meg, ami egy feszes, izgalmas légkört teremtett a filmnek.

Azzal mindenki tisztában van, hogy amikor egy adott szöveget egy átlagembernek és egy szónoknak kell külön-külön felmondania, akkor a két beszéd által kiváltott hatás között ég és föld lesz a különbség. A szónoklás művészetét el kell sajátítani, át kell élni, illetve különböző eszközöket kell bevetni ahhoz, hogy jól működjön, és hasson az emberekre.

És hogy hogyan kapcsolódik ez a filmünkhöz? Figyelembe véve Hollywood trendjeit, miszerint egyre kevesebb az eredeti, valóban új ötlet és történet, a filmiparnak is egyre több szónokra lesz szüksége, hogy a jól ismert történeteket minél egyedibb módon lehessen átadni, hogy azok még sokadik alkalom után is hassanak a nézőkre. A Kéjlak forgatókönyvíróinak, Bart de Pauw-nak és Wesley Stricknek, valamint persze a rendezőjének, Erik Van Looynak is kijár a vállveregetés a kivitelezés miatt.

Hiszen egy egyszerű lineáris cselekményvezetéssel is meg lehetett volna oldani a filmet, mint ahogy a trailer is szépen bemutatta azt, de ehelyett rögtön in medias res kezdéssel indítunk, és a szereplők visszaemlékezései, elmondásai alapján ismerjük meg a rég- és közelmúlt eseményeit. Ez a fajta előre-hátra ugráló, részleteseményeket bemutató történetmesélés az ilyen műfajú filmben mindenkit gyanússá tesz. Persze a harcedzettebb nézők sejthetik, hogy aki túl gyanús lesz, az valójában nem a gyilkos.

A Kéjlak a felsőosztály koránt sem szimpatikus dilemmáit mutatja be, miszerint mit kezdenek a gazdag férfiak magukkal, miután megunták feleségeiket. A presztízs-, valamint egy válással együtt járó vagyonveszteséget elkerülni vágyó, de ugyanakkor az életet továbbra is habzsolni akaró ötfős baráti társaság ingatlanos tagja - Karl Urban - előáll a spanyol viasszal a probléma megoldására: vesz egy lakosztályt a város közepén, amihez csupán öt kulcs van. Ezt a helyet a barátok bátran használhatják titkos vágyaik kielégítésére, a lebukás veszélye nélkül.

Ám amikor a lakosztályban egyszer csak egy nő hullája kerül elő, az addigi "idill" felborul. Mit kezdjenek a nővel? Ha kihívják a zsarukat, akkor azzal lebuknak feleségeik előtt. Ki ez a nő egyáltalán? És ki a gyilkos? Mert ha egyikük sem, akkor valaki mégiscsak tudomást szerzett a kéjlakról, ami szintén mindannyiuk bukását fogja eredményezni. 

Elkezdődik egymás gyanúsítgatása, majd kiderül, hogy az addigi idilli állapot mégsem olyan felhőtlen, mint amilyennek elsőre tűnt. A rendőröknek tett vallomások alapján a nézőnek is folyton változik a véleménye az esettel kapcsolatban, majd amikor azt hisszük, hogy rájöttünk a titok nyitjára, jön egy csavar, ami egyáltalán nem a fent feltett kérdésekre ad választ, de mégis működik. Mert egy barátság elárulása lehet nagyobb bűn, mint egy gyilkosság, legalábbis a barátok végül erre lyukadnak ki, és furcsa mód a néző is szimpátiát érez a döntésükkel.

Ám természetesen nem krimi a krimi két nagy csavar nélkül. Bár a Kéjlak legelső jelenete megalapozza a hangulatot, és a film teljes egészét nézve még keretet is ad a történetnek, sajnos a szemfülesebb néző számára nyilvánvalóvá teszi, hogy a barátok szövetkezésével még nem ért véget a nyomozás, ezzel pedig a második fordulat nem üt annyira, mint az első. A jó hír azonban, hogy a Kéjlak a sajátos cselekményvezetésével képes annyira magába szippantani a nézőt, hogy annak csak sodródnia kell a hullámokkal, és ezért nincs meg benne erőteljesen az az érzés, hogy "de itt még történnie kell valaminek, ez így túl egyszerű".

Összességében tehát egy szórakoztató és némi agytornát is igénylő film a Kéjlak, amit egy esős délutánon bátran ajánlok mindenkinek, aki szunyókálás helyett izgalomra vágyik.

Verdikt: 7/10