Az alábbi program volt műsoron:

 Fekete Gyula: Excelsior! – szvit
Mozart: A-dúr hegedűverseny, K.219
Liszt Ferenc: Dante-szimfónia

Közreműködött:
Pusker Júlia – hegedű
Váradi Marianna – szoprán
Bartók Béla Leánykar (karig.: Rózsa Bernadett)

Vezényelt: Kesselyák Gergely

Nagy várakozással tekintettünk a koncert elé, a Kodály Központ varázslatos épülete és páratlan akusztikája eleve megadja az alaphangot az élményhez. A Kodály Központ magában is egy csoda, még üresen is. Sokadszor voltam ott, de öröm már a parkolóból az épület felé menni, kívülről is gyönyörű ez az épület. Belül meg gyöngyszem, a személyzet aranyos és kedves, a székek kényelmesek, a lábnak is van hely, aztán ha beülsz korábban, fél óráig csak csodálod a különböző építészeti megoldásokat (az akusztika érdekében szinte semmi sem szimmetrikus, párhuzamos vagy szabályos). És aztán, amikor megszólal a zene, csak hátradőlsz: igen, ez az.

A Fekete Gyula-darab érdekes, ahogy a beharangozó is említette, ironikus és komoly elemeket is tartalmazó, kicsit populáris átirata az eredeti, opera formájában írt műnek. Bevezetőnek jó volt, rávezetett a folytatásra.
Pusker kisasszony a közeljövő nagy ígérete szerintem, roppant átéléssel, precizitással, a megfelelő helyeken kiválóan ráérző dinamikával játszotta Mozartot, ahol kellett, csillogott, ahol kellett finom volt és visszafogott. Szép volt, jó volt. Ráadásnak egy Bach Largót játszott, az is szép volt.
Maga a Dante-szimfónia hátborzongató, lúdbőröztető, helyenként döbbenetes, helyenként magasztos, az öttagú ütős-szekció fortissimójától a szoprán szóló gyönyörű pianojáig minden van benne.
Eleve lehetett látni a zenekarról, hogy itt nem akármi készülődik. Nyolc cselló, hat bőgő, két üstdob, egyéb ütőshangszerek, egy jókora létszámú zenekar már jelezte, hogy most itt komoly dolgoknak nézünk elébe.
Az első tétel (Inferno) helyre tette az embert alaposan, csodálatos zene. A Purgatórium fenyegető és reménykeltő végletek között, éppen visszafogottságával volt vészjósló, az ember ugye megmérettetik, de még nem tudja, mi lesz az ítélet.
A Magnificat gyönyörű, magasztos és fenséges.

A Kodály-központ páratlan akusztikájával ez az egészen súlyos, tartalmas zene hihetetlen hatással van a közönségre. Nem hiszem, hogy bármilyen hanghordozó még csak közelítőleg is visszaadná ezt az élményt.
A Pannon Filharmónikusok megint bizonyították, hogy megfelelő karmesterrel klasszis zenekarként tudnak működni. Nagyon-nagyon komoly feladat ez a szimfónia, de kiválóan megoldották!!!
Na persze, könnyű egy zenekarnak, ha Kesselyák dirigálja őket, mondhatni, dehát ez a mű nem könnyű sehogysem.

Egyszóval, csodálatos előadás, remek program, világszínvonalú zenekar és szólisták (az első darabban a zongora epizódszereplő, de erre a kis szerepre sem akárki ugrott be: Holics László zongoraművész, a szimfónia szopránját meg Váradi Marianna énekelte)
Elismerés a leánykarnak is, gyönyörűen énekeltek, igazi homogén kórusként.

A Kodály Központ kihasználtsága komolyzenei koncerteken állítólag 80% felett van, szombat este meggyőződhettünk róla, hogy ez nem véletlen.