Mostanában egy kicsit hanyagoljuk Afrikát. Ázsia a lábunk előtt hever, Dél-Amerikát most fogjuk gazdaságilag megreformálni. Észak-Amerika, Nyugat-Európa nem érdekesek mert éppen visszafelé fejlődnek. Ausztrália, Óceánia még várólistán van, amúgy is csak fegyencek leszármazottai és bennszülöttek élnek ott. Na persze és a kenguruk. Kizárt, hogy bármelyik kormány-közeli személy onnan származna. Védjük meg a koala macikat!


Afrika azonban sötét ló. Igaz, hogy sikerült megbuktatnunk Mubarak elnök urat, de az arab világot nem nagyon sikerült lelejmolnunk.


Ott van azonban a rejtelmes Afrika. Még Salamon király bányáit is megtalálhatjuk, ha jobban körülnézünk arrafelé.


Afrika kellős közepén, pontosabban a Közép-afrikai Köztársaságban éldegélt Jean-Bédel Bokassa, aki Napóleont véve mintául, később császárrá koronáztatta magát. Az euro-atlanti kultúrkörben ezzel a tevékenységével csak valamelyik zárt osztályon iktatták volna be.


A kis Jean-Bédel nemesi családból származott, apja ugyanis törzsfőnök volt. 1921-ben látta meg a napvilágot. Az akkori etikettnek megfelelően később beállt katonának a francia ármádiába. Itt még beérte egy egyszerű századosi ranggal is. Mindenki zsebében ott lapulhat egy marsallbot. Jean-Bédel százados valószínűleg egy jogart hurcolt magával.


Jellemző rá, hogy De Gaulle tábornokkal többször is összefutott, akit nemes egyszerűséggel papának szólított. A tábornok természetesen elmeháborodottnak tartotta. Azt nem nagyon értem, hogy miért nem helyeztette el a jövendő császárt egy jól menő elmegyógyintézetbe. Nagyon sok emberen segíthetett volna egy egyszerű orvosi szakvélemény.

Az unokatesója, David Dacko éppen elnökösködéssel foglakozott, így kinevezte őt  hadsereg élére. Bizarr vonzódása a csillogó tárgyak iránt már ekkor megnyilvánult. A parádékon általában egy túldíszített karácsonyfának öltözött. A rokoni szálak azonban sokat számítottak egy olyan országban, ahol egy puccs kivitelezése akár egy kósza ötlet nyomán is megvalósulhatott. David kuzin hülyének és ártalmatlannak tartotta. Az idiótaság és az államcsíny azonban nem zárják ki kölcsönösen egymást.


Bokassa 1966 szilveszterét pont ezzel ünnepelte meg a barátaival. Pezsgő bontás helyett ők szépen elrabolták a kuzin bizalmasát, az ötszáz fős csendőrség parancsnokát, bizonyos Jean Izamot, és bevágták egy pincébe. A rokonság nem bizonyult szerencsés puccsbiztosításnak.


Az unokatestvérek viszonya a későbbiekben is eléggé hektikusnak bizonyult. Banguint, a fővárost Bokassáék pillanatok alatt elfoglalták. Vadul elkezdték keresni Dackot, de sehol sem találták. A jövendő Bonaparte kétségbeesett, mert egy rendes államcsínyhez szükség van a megbuktatandóra is. Az meg pont most ment el hazulról. Végül azonban az illetékes időben megérkezett, így már minden akadály elhárult a letartóztatása elől. Van aki másnapos lesz szilveszterkor, van aki fogoly.

Az exelnököt a Ngaragbai börtönben szállásolták el. Hogy legyen elég helye, a többi foglyot szabadon bocsájtották. A legrosszabbul szegény Izamo csendőr parancsnok járt, aki türelemmel viselt hosszú, fájdalmas tortúra után elhalálozott. Dacko a szerencse folytán és a franciák kérésére életben maradt.

A kuzin a kommunista Kínával kokettált, Bokassa állítólag ezért hozta magát puccsos hangulatba. Megrögzött hazudozóként ez azonban valószínűleg csak ürügy volta a számára.

Az új elnök a mihaszna Nemzeti Tanácsot feloszlatta, az Alkotmányt eltörölte.

Pikáns részlete a történetnek, hogy Jean-Bédel egyik harcostársa, bizonyos Banza kapitány, - akinek esze is volt, amivel Bokassa csak csekély mértékben rendelkezett  - 1969-ben szintén kedvet kapott egy kis államcsínytevésre. Ennek az ügynek a végére egy agyonlövetés tett piros pontot.


Dackot ide-oda hurcolgatták egyik börtönből a másikba. Nem lehetett könnyű élete akkoriban. Soha nem tudhatta mit kap aznap reggelire, zsemlét vagy golyó általi halált. Bokassa családegyesítési célból végül a tanácsadójává tette, azt akit előtte megpuccsolt. Bizarr dolgokra képes az élet. Mint már többször említettem, a leendő Bonaparte nem volt beszámítható. A kuzinok ezután kölcsönösen követtek el államcsínyt egymás ellen. Mi lett volna, ha nem lettek volna rokonok?

Bokassa valójában teljesen hülye volt. A franciáknak elég kellemetlen lehetett elismerni, hogy bármi közük is van hozzá. Erre erősített rá azzal, hogy az országát 1976-ban átnevezte Közép-afrikai Császársággá. Magát természetesen császárrá koronáztatta. A hitelesség kedvéért Franciaországból hozatták a varrónőket, mégpedig az eredeti ceremónia leszármazottait. A százmillió frankos költség gyakorlatilag lenullázta a három évig tartó pünkösdi Császárságot. Bolondériájára jellemző, hogy pár hónapig Salah Eddine Ahmed Bokassa néven áttért az iszlám hitre is.


1978-ban elrendelte az iskolaköpeny kötelező viselését. Ezeket a köpönyegeket a császári  manufaktúra gyártotta, meglehetősen borsos áron. Az ennek folyományaként kitört zavargások miatt összeszedetett kétszázötven 10-16 éves gyereket. Ezeket megkínoztatta, majd százat az uralkodó személyes közreműködésével lemészároltak.


A franciák végül megunták, hogy egy idióta miatt az egész világ idiótának nézi őket, ezért 1979-ben néhány ejtőernyős segítségével véget vetettek az ámokfutásának.


David Dacko a változatosság kedvéért ismét elnök lett. Ekkora, sejtésem szerint már a saját tükörképére is gyanakodva nézhetett.


Bokassa Napóleon Elefántcsontparton talált menedéket. Távollétében halálra, 1986-os visszatérésekor ismét halálra ítélték. A kétszeres halálos ítéletből végül életfogytig tartó börtönbüntetés, majd 1993-ban amnesztia miatti szabadon bocsájtás lett. ‘A császár határtalan idiotizmusa pont ugyanannyi szerencsével párosult.

A kannibalizmust nem tudták rábizonyítani, de a személyzete azt állította róla, hogy előszeretettel gyűjtött fagyasztott hullákat.


1996-ban aztán megtörtént az égi csoda. A Jóisten végül megelégelte az afrikai Napóleon földi létét. Egy jól irányzott szívrohammal kivonta őfelségét a forgalomból.

Az egész históriát az teszi még abszurdabbá, hogy tömegek gyászolták zokogva, amikor állami temetést kapott.