• Jó napot! Tiszteletem!

  • Jó napot, uram. Miben segíthetek Önnek?

  • A fiamnak szeretnék vásárolni valamit. Tudja, születésnapja lesz. Szeretném, ha emlékezetes lenne. Kerek évforduló, bizony. Nagy nap lesz.

  • Szabad tudnom hány éves a fiatalember?

  • Hát persze. Már tíz. Repül az idő.

  • Ne haragudjon, de azt hiszem rossz helyre jött. Amint látja ez egy fegyverkereskedés. Pisztolyok, gépkarabélyok, kézigránátok. Egy-két lángszóró. Nem kifejezetten tíz éves gyerekeknek való játékok.

  • Nem, nem. Nem tévedtem. Nagyon jól tudom mit szeretnék venni. Látom is! Ott az egy Sturmgewehr 44-es. Gyönyörű darab. A második világháborúban használták. A fiam teljesen odalenne a gyönyörűségtől.

  • De, hogy gondolja ezt? Tíz évesek nem kaphatnak fegyvertartási engedélyt. Szép is lenne, ha Sturmgewehrrel mennének az iskolába. Elfogynának a tanárok.

  • Ne aggódjon emiatt! Nekem van engedélyem, a lövöldözéshez meg nem kell. Öt évesen már mozgó célpontokra lőtt. Nem lesz gond.

  • A fia éles lőfegyvereket használt? Öt évesen?

  • Nem. Valójában négy évesen kezdte, előtte csak késeket dobált.

  • Ez hajmeresztő. Nem fél, hogy baja esik neki, vagy valakinek, aki a pár száz méteres környezetében tartózkodik?

  • Nem. Tud vigyázni magára. Emberekre meg nem lő. Csak konzervdobozokra, galambokra és kalapokra.

  • Kalapokra?!

  • Igen szép kis gyűjteménye van már. Ha valakinek lelövik a fejéről a kalapot, az nem nagyon kéri vissza. Inkább elmenekül.

  • Ez borzasztó. Mire neveli ön a fiát, mészárlásra?

  • Nem, dehogy. Egész másról van szó. A mostani  gyerekek össze-vissza lövöldöznek mindenféle zombikra, szörnyekre, vámpírokra. Nem tartom helyesnek ezt, kérem. Szeretném ha az én fiam inkább valóságos tapasztalatokat szerezne. Egy kalap nem olyan félelmetes, mint egy zombi. Így a fiam nem sérül lelkileg. Azt is tudja, hogy emberekre nem célozhat, csak pár centivel a fejük fölé. Okos gyerek. Nem nagyon lőtt le még senkit.

  • Nem nagyon?! Úgy érti, hogy valakit mégis?!

  • Jó, rendben. Nagyon sűrű köd volt. Pocsékak voltak a látási viszonyok, alig lehetett látni. Sajnos az illető sapkát hordott. De komolyan mondom, megdöbbentően hasonlított egy kalapra. Engem is megtévesztett.

  • És? És aztán mi történt?!

  • Nem tudom. Mondtam már, sűrű volt a köd.

  • Ott hagyták?

  • Persze. A sapkák nem érdeklik.

  • Nem, nem a sapkát, az illetőt.

  • Ja, hogy őt. Igen. Igyekeznünk kellett. Nagyon fegyelmezett gyerek. Soha nem késett még el az iskolából. Ködben sem.

  • Agyonlőtt egy embert, aztán fogta magát és elment iskolába?

  • Nem, dehogy. Mindig elkísérem. Hiába van nála állandóan egy Sig-Sauer P 230-as. Hátulról bármikor megtámadhatják. Azért is szeretnék neki egy gépkarabélyt venni, mert azzal már egyedül is el merném engedni.

  • Fegyverrel jár iskolába?

  • Persze. Nem is játszik állandóan azokkal idióta androidos játékokkal. Szünetekben inkább gyakorol egy kicsit.

  • És a tanárok? A tanárok mit szólnak ehhez?

  • Semmit, nekik nincs lőfegyverük. Nem nagyon mernek szólni. A srác meg csak jó jegyeket hoz.

  • Egy Sig-Sauerrel? Gondolom kitűnő tanuló lehet.

  • Igen? Honnan találta ki?

  • A Sig-Sauer nevű maroklőfegyverből. Ne haragudjon, uram, de nem adhatok egy tíz éves gyerek kezébe lőfegyvert.

  • Nem is Önnek kell. Majd én a kezébe adom.

  • Ne haragudjon, de nem. Nem tehetem.

  • Ne aggódjon már annyit. Tanult az esetből. Ködös időben nem lő senkire. Félhomályban pedig úgy lát, mint egy macska. Egy RK-62-es is jó lenne. Csak úgy csillognának a szemecskéi.

  • Azt elhiszem, de akkor sem lehet. Nem tehetem meg.

  • De miért? Mondtam már, hogy nekem van fegyvertartási engedélyem.

  • Az engem abszolút nem érdekel, uram. Nyolc kalapot vesztettem el fél év alatt.


Abszurd írások: