Úgy gondolom, egyedülálló szülőnek lenni nem egyszerű. De sajnos napjainkban már egyre többen nevelik egyedül gyermeküket. Én személy szerint nem így képzeltem el az életemet, de a hozzám hasonló sorsú anyák sem, ebben biztos vagyok. Sok esetben nincs más választás. Abba kell hagyni, ami nem működik.


Olyan is van, aki születésétől kezdve egyedül neveli csemetéjét. Sokszor nagyon dühös vagyok a világra, hogy miért így alakítja a dolgokat. Miért kell annak a gyereknek megélnie a szülei harcát, válását. Magamról elmondhatom, hogy igazi családban nőttem fel, a szüleim a mai napig jóban-rosszban kitartanak egymás mellett 31 éve. A család számomra szent dolog. A természetes folyamat, amit sokan nem tudnak teljesíteni: megismerkedünk, egymásba szeretünk, összeházasodunk, összeköltözünk, babát tervezünk, új életet kezdünk, családot alapítunk, boldogok vagyunk. Végülis minden normális kapcsolat így kezdődik, majd beüt a krach...


Válások sorozata, veszekedés, civakodás, a gyermek pedig megsínyli mindezt. A szerelemből gyűlölet lesz. Azt mondják a szeretetet egy hajszál válassza el a gyűlölettől. És tényleg így van. A válás pillanatában tényleg negatív érzéseink vannak az iránt, akiért mindent odaadtunk volna.


De térjünk vissza a gyermekneveléshez, amit egyedül folytatunk tovább. Nem könnyű. Egyszerre apát és anyát alakítani, még akkor is, amikor az apa a válás után is jelen van a gyerkőc életében, ritka, de van ilyen, persze az anya számára a gyermek az első, és általában él bennünk az anyai ösztön. Mindent megteszünk, ami erőnkből kitelik. Persze kapjuk a negatív dolgokat, ha valami nem megy simán. Ítélkezni könnyű.


Ott vagy mellette, ha beteg, ha éhes, ha szomjas, ha fáradt, ha szomorú, ha boldog, ha csalódott, ha sír, ha nevet, ha nem ért egy matek példát... mindig ott vagy, mert ott a helyed! Mellette! Támasza vagy! Vele sírsz és vele nevetsz. Majd jönnek a kérdések, amelyek lehet néha kényesek, de megválaszolod, ha nem is rögtön, mert még nincs itt az ideje, de megoldod. Lányos anyuka vagyok. Már elkezdődtek a fiúkkal kapcsolatos témák, érdeklődik, én pedig készséges vagyok.


Az anyát könnyű bírálni, de akik bírálják, azoknak fogalmuk sincs milyen harcokat vívunk nap mint nap legbelül. Én mindennap vívom a magam harcát, de sóhajtok egy nagyot, és megyek tovább, mert mennem kell tovább. A gyermekemért!


Mivel tudom, hogy sokan vagyunk hasonló helyzetben, azt tanácsolnám nektek, hogy fel a fejjel, és büszkén kell vállalnunk, hogy igenis egyedül is megálljuk a helyünket, bármilyen hihetetlennek is tűnik!