Június 4-én lett volna 89 éves a 20. század ellenkultúrájának nagyasszonya, Judith Malina. Ez az apró termetű, két lábon járó energiabomba, a legendás Living Theatre társalapítója azonban április 10-én végleg búcsút mondott a földi élet színpadától.

Malina utolsó öt évében az Actor’s Studio által fenntartott Lillian Booth öregotthonban (New Jersey) élt. Lee Strasberg nem kevésbé híres színészképzője, amelynek sok művésze próbálta ki tehetségét az ő színházában, maradt az utolsó támasza.

A Living Theatre, amely az elmúlt évszázad legradikálisabb kulturális felforgató tevékenységei közé számított, amely nemcsak a színház világát változtatta meg, hanem nyomot hagyott a társadalmi életen és az emberek közötti kommunikációs szokásokon is, szerelemből született. A náci Németországból elmenekült zsidó család lánya a nagy színházi rendező Erwin Piscator New York-i drámaműhelyében ismerkedett meg örök társával, Julian Beck-kel, és együtt alapították meg 1947-ben a Living Theatre-ot, amely nem csupán színtársulat volt, hanem egyfajta kommuna is, amely az erőszakmentességen és a szabad szerelmen alapult, és alkotási folyamataikban fontos szerep jutott a drogoknak is.

Az előadások éppen ebből a közös létből születtek, amelyekbe bevonták a közönséget is. Kitörtek a hagyományos színházi falak közül is, rendszeresen tartottak előadásokat utcán, kórházakban, börtönökben. Legemlékezetesebb darabjaik között volt a The Connection (1959), amely elsők között beszélt nyíltan a kábítószerekről. A The Brig (1963), a hadseregben és börtönökben dúló erőszakot állította pellengérre, amely miatt Judithot és Juliant rövid időre bebörtönözték, majd kitiltották őket az Egyesült Államokból, ezért a 60-as évek végéig elsősorban Nyugat-Európában turnéztak. Ez volt legtermékenyebb időszakuk, akkor született meg a törvények értékét boncolgató Antigoné-előadásuk, a Prometheus, avagy hét meditáció a szado-mazochizmusról és mindenekelőtt a békemozgalmak és a hippi-életérzés legfontosabb színházi dokumentuma, a Paradise Now (1968), amelynek minden bemutatója a háború és az establishment elleni tüntetéssé vált.

Julian Beck 1985-ben meghalt, de Judith Malina megpróbálta megmenteni a társulatot és utolsó erőivel is kitartott életcélja mellett. 2012-ben azonban bekövetkezett az elkerülhetetlen: bezárták a Living Theatre Lower East Side-i épületét, mert már arra sem maradt pénzük, hogy a bérleti díjat kifizessék. Pedig még olyanok is melléjük álltak a nehéz időkben, mint Yoko Ono, vagy Al Pacino, aki náluk kezdte színészi pályáját.

„Pacifista vagyok, hiszek az erőszakmentes, anarchista forradalomban – nyilatkozta Judith két évvel ezelőtt – családomat koncentrációs táborban irtották ki, de senki sem fog meggyőzni arról, hogy a nácik legyőzéséhez fegyvert kell fogni. El kell venni tőlük. Meg kell semmisíteni a gyűlölet kultúráját és erre csak az erőszakmentesség képes.”

Judith Malina még az öregotthonban is színházban gondolkodott, mert képtelen volt alkotó munka nélkül élni. Szeretett volna egy olyan előadást rendezni sorstársaival, akik életükről, a megszerzett bölcsességről beszélnek – a betegség, a leépülés, a feledés ellen….