Szinte percre pontosan három hete élek Budapesten. Ha vesszük az átlagot, napi három önéletrajzzal számolva, elveszem belőle a két napot, amikor az internetem beállításával szerencsétlenkedtem, meg a húsvétot, akkor most kb. a 50-nél járok. Ebből csak egy érdeklődött felőlem, igaz hogy ezen álláshirdetések felénél még le sem járt a jelentkezési határidő. Némely munkáltató hetekig hirdet, és csak utána kezdi el bogarászni az önéletrajzokat.


A huszadik álláshirdetés körül már megtanultam olvasni a sorok között. Ha azt írják, hogy mindegy, hogy férfi vagy netalán nő, nem érdekli őket a koruk, a munkára meg betanítanak, akkor az biztos, hogy valamilyen telefonos értékesítői munka lesz. Továbbá hasonló az „irodai munkatársat keresünk” cím is, ha azzal folytatódik, hogy előrelépési lehetőség, folyamatos képzés, magas jövedelem. Ez szintén valamilyen olyan munka, hogy adnak egy irodát, használhatod sokad-magaddal együtt, keress ügyfeleket és értékesíts. Ennek a másik változata, amikor felsorolnak egy halom tulajdonságot, amivel az ideális alkalmazottnak, akit keresnek rendelkeznie kellene. Néhány ilyen olvasásakor nem bírtam megállni mosolygás nélkül. Saját értelmezésben: „terhelhetőség”: a nyakadba akasztom az én munkámnak is a felét, plusz még a túlórák heti háromszor; jó kommunikációs képesség”: benn ülök az irodában, játszok a számítógépen, te meg azt is letagadod, hogy egyáltalán találkoztál ma velem, nem engedsz ügyfél közelébe. Ha meg valamit nem jól csinálok, akkor a dühös, habzó szájú ügyfeleket lebeszéled megnyúzási szándékáról, sőt még egy plusz szolgáltatást rásózol, természetesen jó pénzért.


Az külön tetszett, amikor azt is felsorolták, hogy milyen munkavállalóból nem kérnek. Ezt a legegyszerűbb. Azt mindenki gondolkodás nélkül rávágja, hogy mit nem szeretne, a pozitív dolgok megfogalmazása már jóval nehezebb. „Az irodában nem a magánügyeit intézi” olvasom egy hirdetés alján. Hát őszintén: melyik munkavállaló nem próbálkozott már meg vele? Már az első napon le kell fektetni a szabályokat, hogy mit lehet és mit nem. A többi már a főnök tekintélyén múlik... ami vagy van, vagy nincs.


Valamelyik cég annyira titokzatos, hogy még a nevét sem tünteti fel a hirdetésben, a hirdetés feladójának megad egy keresztnevet. Na ebből próbáljak meg rájönni, hogy a semleges, semmitmondó megfogalmazás és a rejtélyes feladó vajon tényleg létező céget takar? Ez még Serlock Holmesnak is fejtörést okozna! Pedig ha látok egy cégnevet, abból már ki tudom deríteni a cég összes adatát, az ügyvezetőjével együtt. Ha nagyon kíváncsi vagyok, akkor egy telefon, és a pénzügyi adatait is ismerem. Ezt nem akarják kockáztatni? Ha valaki náluk akar dolgozni, akkor leinformálja a társaságot, hogy hova is megy?

Ha a vállalkozó az önéletrajz kézhezvétele után nekiáll telefonálgatni, leellenőrzi a referenciákat, a volt munkaadókat, esetleg erkölcsi bizonyítványt is kér, akkor hadd működjön már oda-vissza a dolog.


Az egyik ma reggeli önéletrajzomra kaptam olyan beérkezést visszaigazoló automatikus e-mailt, amit alapvetően minden munkát hirdetőtől elvárnék. „Köszönjük jelentkezését! A pályázatok elbírálása hosszabb időt vehet igénybe, pozitív elbírálás esetén munkatársaink két héten belül felveszik Önnel a kapcsolatot.” Szerintem az ilyen automatikus válasz e-mail beállítása maximum két percet vesz igénybe, és a munkát kereső is tudja magát határidőhöz tartani. Még a biztos rossz is elviselhetőbb, mint a bizonytalanság.