• Igen! Szabad! Jöjjön csak be.

  • Köszönöm. Jó napot!

  • Foglaljon helyet nyugodtan. Miben állhat irodánk az Ön rendelkezésére?

  • Hát… Meglehetősen bizarr és kényes ügyről lenne szó. Kissé kínos a számomra beszélni róla.

  • Nyugodjon meg, elég sok kacifántos ügyel találkoztam már életemben. Az Önre vonatkozó információkat pedig nagyon diszkréten kezeljük.

  • Köszönöm. Ez megnyugtató.

  • Akkor felvenném az adatait. A neve?

  • Valójában erről lenne szó. Nem igazán tudom. Egyszerűen elvesztettem.

  • A nevét?! Kutyát, kisgyereket, esernyőt szoktak elveszteni, de egy nevet?

  • Mondtam már, számomra is nagyon kínos az ügy. Ezt tudom, de a nevemet sajnos nem. Tudja nagyon régóta nem használtam már. Évek óta nem volt rá szükségem, egyszerűen elfelejtettem. A múltkor valaki rákérdezett, akkor jöttem rá, hogy nincs meg.

  • Hát ez tényleg elképesztő. A teljes nevéről van szó? A keresztnevén sem emlegette senki?

  • Nem. Valahogy megkerülték a kérdést, rám mutattak, meglöktek, ilyesmik. Néhány közeli ismerősömet megkérdeztem, de bevallották, fogalmuk sincs, hogy ki vagyok.

  • Kellemetlen. Az iratait nem nézte át?

  • Dehogynem, de a nevemmel együtt azok is eltűntek. Egy árva borítékot sem találtam. Semmit. Egyetlen előnye van a dolognak, hogy így névtelenül számlákat sem kapok. Néha szándékosságot sejtek a dolog mögött. Valakik talán el akarják titkolni előlem. Lehet, hogy nagyon veszélyes a nevem?

  • Meglehet. Kiderítjük. Aláírni sem tud?

  • De, de azt tudok. Aláírni igen, de elolvasni már nem. Talán valamilyen Zoltán, nem tudom. Tessék, aláírom a nevemet, nézze meg, ön profi ebben.

  • Köszönöm. Különös, nem nagyon látok benne betűket. Az eleje az tényleg olyan Z-szerű.

  • Igen, szerintem is. A Z elég ismerősnek is tűnik.

  • Ez már valami. A keresztnevek között szétnézett már?

  • Igen, persze. Sajnos nem találtam közöttük semmit. Nem ismerős egyik sem.

  • Két szónak tűnik, ez kissé egyszerűsít az ügyön. A szüleit megkérdezte már?

  • Apámat nem ismerem, anyám pedig azt mondta 15 gyerek közül nem emlékezhet mindenkinek a névére. Azt mondta jobban kellett volna vigyáznom rá. Valójában ő sem emlékszik már sem az apámra, sem a nevemre.

  • Nem lehet, hogy Önnek nincs is neve? Talán elfeledkeztek róla.

  • Én is gondoltam már rá, de halványan emlékszem a névnapjaimra. Az ajándékok is megvannak, de nincs rajtuk semmiféle utalás a nevemre vonatkozóan. Boldog névnapot! Ennyi.

  • Az iskoláiban érdeklődött már?

  • Tíz éve porig égett, mindkettő. Semmi sem maradt belőlük. A tanárok egyáltalán nem emlékeznek rám.

  • A születési idejét tudja?

  • Az utolsó pillanatban vettem észre, hogy kezdem elfelejteni. Azóta rengeteg helyre felírtam. 1973. február 3. Ezzel nincs is gond.

  • Nagyszerű. És hol?

  • Valami kórház-félében, nem tudom, de nem is nagyon érdekel. Anyám sem emlékszik már. Ez annyira fontos?

  • Nagyban megkönnyítené a nyomozást. A dátum és az időpont gyorsítaná az Ön nevének a megtalálását.

  • Értem, erre nem is gondoltam. Eddig nem igazán tartottam fontosnak. Megkérhetném, hogy azt is derítsék ki.

  • Természetesen. Akkor lenne egy családnév, egy keresztnév és egy születési hely. Adjon 10.000 forint előleget, a többit majd a nyomozás végén megbeszéljük. A név ön szerint Magyarországon lehet?

  • Igen, nem nagyon utazgattam külföldre és az anyám sem. Itt kell lennie valahol az országban.

  • Nem könnyű ügy, de megoldjuk. Nem kell aggódnia. Ha megtaláltuk szólunk Önnek és akkor személyesen átveheti itt, az irodánkban.

  • Nagyon hálás vagyok. Itt a névjegykártyám is, persze név nélkül. Valahogy lemaradt róla. Nem is értem.

  • Rendben, meg fogjuk találni. Kicsit elkóborolt, de valószínűleg nem esett semmi baja. Névrablók, névkereskedők szerencsére nincsenek.

  • Viszontlátásra.

  • Minden jót! Értesítjük.

  • Hajnalka, jöjjön be kérem. Az úr már távozott?

  • Igen főnök, elég felszabadultnak tűnt.

  • Akkor jó. Kérem állítson össze egy tízes névlistát, közepesen átlagos nevekből. A keresztnév Z betűvel kezdődjön. Ki kell választanom egy megfelelőt. Ja, és az 1973-ban működő kórházak nevét is keresse ki. Nyomozunk.


Agyalapi írások: