2013. március. 7-én, a nevem napjára kaptam ajándékba egy tüdőgyulladással egybekötött szívinfarktust. Mind a kettőbe külön-külön is bele lehet pusztulni, egymással karöltve azonban nagy valószínűséggel segítik át az Isten teremtményét az öröklétbe. Az infarktusomat szívkatéterezéssel valahogy megoldották, a másik betegség azonban 2 nap öntudatlan állapotot hozott a számomra.


Eközben úgy gondolom, haldoklással töltöttem az időmet. Két nap bőven elegendő arra, hogy bárkivel összebarátkozzunk. Azt, hogy a Halál megtisztelt a bizalmával, abból gondolom, hogy visszaengedett az élők sorába.


Ha már ilyen szépen viselkedett velem, kötelességemnek tartom, hogy megvédjem. Ki kell állnunk a barátunkért, főleg ha nagy nyilvánosság előtt megrágalmazzák.


Őt teszik felelőssé a háborúkért, az éhínségekért, a közúti balesetekért, egyes megelőzhető járványokért, az öngyilkosságokért, gyilkosságokért. Ezekhez neki azonban semmi köze sincs. Ezeket a tetteket az emberek követték el. Teljesen jogtalanul átvették a Halál szerepét, ami ellen ő nem is tiltakozhatott.


Az éhínségekhez önzőségünkkel, mohóságunkkal, ostobaságunkkal, korlátolt gondolkodásunkkal mi is hozzájárulunk. Teljesen felesleges dolgokat vásárolunk, mert az jár nekünk. Ha rögtön nem kapunk meg valamit, vagy rosszul áll a hajunk, hisztizünk. Eszetlenségeket tartunk fontosnak.


Ha Afrikában éhen hal egy kisgyerek, sajnálkozunk, de nem teszünk semmit. Én sem, mivel hozzájuk képest valójában luxus körülmények között élek. Ha közvetve is, de megrögzött gyilkosok vagyunk.


A halál sokkal igazságosabb, nem tesz különbséget senki között.


Ha egy kisgyermek hal meg egy gyógyíthatatlan betegségben, az kétségtelenül az ő számlájára írható. Ilyenkor  őkelme bizony rettenetesen gonosz tud lenni, de a tudomány segítségével egyre inkább leszoktathatjuk erről a rút szokásáról, természetellenes viselkedéséről.


Ő felelős a természeti katasztrófák áldozataiért is. Ezek ellen a megelőzésen és megfigyeléseken kívül sok mindent nem tehetünk. Az életek megmentéséért már igen. Összetett személyisége miatt nem könnyű kiigazodni őkelmén.


Nem értettem Steve Jobsot, hogy miként volt képes szinte az élete utolsó percéig rendíthetetlenül dolgozni, hiszen tudta, hogy nem fog sokáig élni. Ma már tudom a választ. Akik összebarátkoznak a halállal, sokkal jobban tudják értékelni, és kihasználni az életet. Bennem is rengeteg pozitív energiát szabadított fel. Tudom, hogy az életem véges, a cimborám időnként oldalba is bök, hogy ne feledkezzek meg erről.

Ami a legérdekesebb, és ezt több sorstársam is elmondhatja, hogy jóval bátrabbá teszi az embert. Mitől kéne félnem? Valójában semmitől. A családomat és a barátaimat féltem, magamat nem. Másoktól pedig egyáltalán nem tartok. Hol vannak ők a Halálhoz képest? Sehol. Szóra sem érdemesek.

A szemléletemet is megváltoztatta. Nagyon fontossá váltak számomra az emberi  kapcsolatok. Régen is együtt éreztem az elesettekkel, a szerencsétlen sorsú emberekkel, de a halál közelsége ezt az érzést rendkívüli mértékben felerősítette. Valószínűleg a félelmeim csökkenése miatt.


Szeretem az embereket és az életet. Minden másodpercnek jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítok, mint régebben. A boldogságra is jóval fogékonyabbá váltam. Az élet nem áll korlátlanul a rendelkezésünkre, készleteink percről-percre fogyatkoznak.

Mai társadalmunkban a Halál tabu téma, nem is szívesen beszélünk róla. Olyan valaminek tartjuk, ami mindig mással történik meg, velünk nem. Illetve majd valamikor, talán egyszer, lehet. Meg kell azonban értenünk, hogy egy természetes folyamatról van szó, ami együtt jár az élettel.

A Haláltól egyáltalán nem félek, a haldoklástól igen. Utóbbi egy hatalmas küzdelem a szervezet részéről, ami gyakran nagy fájdalommal és borzasztó rossz közérzettel társul. Ezt a folyamatot, ha elindul, nem nagyon tudjuk befolyásolni. Csak a Halál segíthet rajtunk. Siettetni persze nem kell. Teljesen nyugodtak lehetünk, és bízhatunk benne. Ha igazán baj van, véget fog vetni a szenvedéseinknek.