Kupaktanács

Az nem úgy van kérem, hogy csak úgy berongyolunk és kész! Azt csak azok a lökött kétlábúak hiszik, akik azt gondolják, hogy mi valami elvetemült gonoszságból megyünk be, mert jobb dolgunk nem is lenne.

Elképzelni sem tudják, hogy nekünk igenis dolgunk van odabent: tudnunk kell, hol élünk, fel kell fedezni mindent, különben hová jutna a világ. (Különben is, most mit magyarázkodjak, ők is elmászkáltak minden felé, a Himalájára, meg a tengerek fenekére, pedig nem is ott élnek, sőt, még a Holdra is, pedig az egy nagy sajt, és semmi keresnivalójuk nem volt ott! Persze, ha ők csinálják, akkor felfedezők, hősök, meg minden, ha meg mi csináljuk, akkor haszontalan népség. De mindegy, hagyjuk, már megszoktuk...)

Szóval bemenni muszáj. De nem csak úgy, öncélúan, „hűbelebalázs” módjára. Azt már tudjuk, hogy minden alkalommal rettentő kevés időnk van odabent. Előre el kell döntenünk, hogy hová lesz a séta, melyikünk hova kakál és mikor, és egyáltalán, mennyire mélyen hatolunk be, mert a menekülési úttól nagyon eltérni nem jó, mivel akkor – ha megfognak, és megfognak! –, komoly grabanc-ráncigálás következik, azt meg senki nem szereti.

Az sem mindegy, hogy ki fut be elsőnek. A Kisfekete például képtelen tartani a száját, ha ő az első, ahogy bejut, nagy büszkén máris vakkantgatni kezd, ezzel persze elárul minket, a szakállas gazdi pedig olyan éberen alszik, hogy rögtön felébred – minek egy ilyennek kutya? –, és kész a baj, jó szerével még be sem jutottunk, máris lehet iszkolni kifele. Ilyenkor aztán elmarad minden: se felfedezés, se szagok, se rágcsálni való. Így tehát szép dolog a demokrácia, elismerem, hogy a Kisfeketének is vannak jogai, de ne menjen előre. Az lenne a legjobb, ha egyáltalán nem jönne velünk, de ezt nem lehet, végtére is neki is tudnia kell mindent.

A Genya II.-vel is ugyanez a helyzet, egyszer már vezetett egy ilyen behatolást – már írtam is róla, jó kis kudarc volt, szinte azonnal lebuktunk –, még egyszer nem kérünk belőle. A Nagylusta elvileg jó lenne, de ő olyan lomha, hogy ránk reggeledne, mire az első fotelig elérünk, márpedig ennyi időnk nincs.

Na jó, nem húzom tovább az időt, hát persze, hogy az Ördög a megfelelő személy, akármi van, mindig ide lukadunk ki, jó, legyen ő, nem bánom, csak már menjünk végre!

– Hát akkor figyelem! A mai akció-körzet a gardrób-szoba és a télikert. Mindenkitől fokozott figyelmet kérek, eddig még nem jártunk bent ennyire mélyen. Én már jártam arra, csak a másik irányból közelítettem meg a célpontot, a konyha felől. A télikertig nem kell számolnunk semmilyen akadállyal, sima egyenes a terep, a talaj lakkozott hajópadló, kaparása felesleges, úgysem jön föl. Odapisilni is csak akkor érdemes, ha bele is lépünk, különben nem terül szét eléggé, egy kis tócsa marad az egész. De belelépve széthordható, széttapicskolható a legkisebb tócsa is. Ezt jól jegyezzétek meg. A gardrób-szoba csak első pillanatra lesz idegen, már mindnyájan jártatok ott, ott születtünk, csak akkor még újságpapírral volt borítva az egész. Mostanra már elvitték az újságokat, maradt a finom padlószőnyeg, kitűnő hely a kakilásra. Figyeljetek már! Ki ivott hajnalban legtöbbet a tejből?! Genya? Jól van, akkor te kakilsz oda, a tied a legszagosabb és a leglágyabb. Fog menni? Jó, akkor rendben, ezt megbeszéltük. Figyelem! Mindenki tartja a száját, amíg a Genya el nem végzi a dolgát. Akkor aztán lehet ugatérozni, vakkantgatni, de utána szedjétek ám a lábatokat, ne úgy, mint a múltkor, mert én nem akarom senki miatt tartani a hátamat. A kétlábú szaglása mindenre alkalmatlan, ne félj Genya, ha nem érnek tetten nem fogsz lebukni, sosem tudnak szag alapján beazonosítani, csököttek hozzá. Még valamit tudnotok kell. A veranda és a télikert már elég világos, de a gardróbban csak az orrotokra hagyatkozhattok, ott még rendkívül rosszak a látási viszonyok. Konnektorokba nem pisilünk, vezetékekre vigyázni, nem akarok semmi külön cirkuszt, áramszünetet, meg ilyesmit. Hát akkor gyerünk!

Juj, de izgi volt. Gyorsan át a verandán, engedtek is előre, nekem dolgom van a gardróbban. A bejáratnál kicsit megtorpantam. Sötét volt odabent, valahogy nem akaródzott bemenni, pedig tényleg olyan ismerős, hívogató szagok vártak, mintha már jártam volna erre. Honnan tud ilyesmiket ez az Ördög?

– Ne bámészkodj, eredj már, a Nagybálna mindjárt nyüszögni kezd!

Jó, jó, megyek már, csak olyan izé, olyan furcsa. Nem lehet ezt elkapkodni, végtére is új terep, vagy mi. Igen, ezt a papírdobozt itt oldalt, ezt már szagoltam, ez egészen biztos. Meg ezt a kis kuckót is itt mellette. Ott van a szemközti bejárat, a kétlábúak éjszakai járása, tőle jobbra az a harmonika ajtó. Igen, itt jó lesz, na gyerünk, csak nehogy most jöjjön rám a székrekedés. Jól van, nincs semmi baj, megy ez, hiába, a langyos tejben mindig meg lehet bízni.

Ó, a fene esne a Genya II.-be, igazán várhatott volna még egy kicsit azzal a nyüszögéssel, olyan jó itt a meleg sötétben. Mindegy, jó lesz iszkolni, a szakállas kétlábú már ott áll a boltívnél, hű de dühös, ebből baj lesz,

Na! Mért pont engem! Már megint én!

– Már megint te?! Genya! A fene egyen meg, most megnyúzlak te csibész!

– Nyúzod ám, a nénikédet! Tessék engem letenni!

– Tedd le! Tedd le! Genya a miénk ! Genya a miénk!

Jól van, látom a banda már kint van az ajtó előtt és az Ördög vezényletével a szabadságomért tüntet.

Na, pupák, most mit csinálsz? Megnyúzol, vagy elengedsz? Hát persze, hogy elengedsz. Nincs is más választásod, nyúzni nem ér...

(folyt.köv.)

A 3. rész ITT olvasható