Neill Blomkamp a 2009-es District 9-nál robbant be a köztudatba, mostanában pedig minden egyes sci-fi fanatikus amiatt ujjong, amiért a rendező megkapta az Alien franchise legújabb darabjának a rendezését. Azonban mielőtt teljesen belemerült volna Blomkamp a xenomorfok és droidok világába Sigourney Weaverrel, visszatért a District 9 sikereinek helyszínére, Johannesburgba, hogy leforgassa a Chappie-t.

Blomkamp legújabb filmje igazán mostoha körülményekkel kellett megküzdenie, hiszen nem elég, hogy az internet népe máris az Alient látná legszívesebben Blomkamptől, de az Elysium negatív fogadtatása után a film reklámozása is leginkább egy szürke balladához volt hasonlítható. A Chappie-nek ebből a mély gödörből kellett volna kitörnie, ám ez a kitörés nem egészen úgy sikerült, ahogy azt Blomkamp eltervezte.

Az előző két filmjének mélyreható, társadalmat kiveséző tartalma helyett ezúttal egy könnyedébb hangulatú darabot kaptunk a rendezőtől. Ez a könnyed hangulat pedig törvényszerűen magával vonta a bugyutább karakterek előbukkanását, melyek elrontják a filmélményt, hiszen azon kívül, hogy megágyaznak néhány humoros jelenetnek, sajnos nem sokat tesznek hozzá pozitív értelemben a cselekményhez.

A történet szerint Johannesburgban a rendőröket immáron kisegítik a rendőr droidok, amelyek segítségével a bűnözést alaposan visszaszorítják. A droidok tervezője, Dev Patel mindeközben azon ügyködik, hogy kifejlessze a mesterséges intelligenciát, amit végül egy leselejtezett járőr robottal tesztel le – ő lesz Chappie, akinek hangját Blomkamp befuttatott színésze, Sharlto Copley szolgáltatja az eredetiben.

A bonyodalom érdekében Chappie gengszterek között nevelkedik, akik természetesen rablásra nevelnék inkább az ölükbe pottyant droidot, mint értékek megőrzésére, valamint Dev Patel karaktere sem szerez magának barátokat azzal, hogy mindenki tudta nélkül teszteli le a mesterséges intelligenciát. Mindezek mellett sajnos megjelenik az erőltetett gonosz szál, akit ezúttal Hugh Jackman, mindenki kedvenc Rozsomákja valósít meg, aki egy demotivált ex-katona, aki csak az emberek által távirányított robotok hasznosságában és eredményességében hisz.

Chappie karaktere igazán szeretnivaló, és valójában vele nincs is semmi baj. Csodálatos, ahogy bemutatja a film, amint a kisgyermeki ártatlanságból végül egy élni és túlélni akaró élőlény jelenik meg a vásznon, aki ugyanazokra a kérdésekre keresi a választ, mint mi, emberek. Együtt érez vele a néző, és talán felül is emelkedik mindenkin azzal, hogy minden gonoszság ellenére képes megbocsátani az embereknek.

A film többi része azonban leginkább egy le nem csapott labdára hasonlít: Blomkamp több kérdéskört is felvet a 120 perc során, ám egyiket sem hajlandó megválaszolni. A végkifejlet is szembetűnően kurta lett, ami után éhségérzet maradhat a nézőben. Blomkampnak csupán meg kellett volna határoznia a film csapásirányát, de az az érzés támadhat bennünk, hogy igazából a rendező sem tudta, hogy most egy tanmesét, vagy egy komoly töltetű filmet akar vászonra vinni. A kettő egyvelege pedig sajnálatos módon nem működik ebben a formában.

Azonban ha a nyitva hagyott szálakon és a nem mindig logikusan gondolkozó karaktereken túllendülünk, akkor arra jutunk, hogy a Chappie képes szórakoztatni, ami lényegében a filmek elsőszámú feladata. Remélhetőleg Blomkamp az Alien filmmel kiéli majd magát a látványvilág terén, hogy utána ismét visszatérhessen azzal a minimalista és elgondolkodtató ábrázolásmóddal, ami a District 9-t is olyan nagyszerűvé tette.

Verdikt: 6.5/10