Napjaink tizenéves korosztálya, főleg a lányok előszeretettel néznek romantikusnak titulált vámpírhistóriákat, melyekből meglepő módon ötleteket merítenek szerelmi életük felpezsdítésére. Előfordul, hogy a nyakból történő vérkiszívással kísérleteznek, esetleg megkínozzák szerelmüket, és agyukban fontos szerepet kapnak furcsa légyottok. Az általuk kedvelt karakterek jellemzőit sajátítják el akaratlanul is. Bár a vámpírfilmek jelenleg reneszánszukat élik, nem szabad elfelejteni, végeredményben az ilyen stílusú filmek nem állnak messze a horror kategóriától. Az ártó szándék, kegyetlenkedés szerepeltetése a horrorral rokon, nem pedig a romantikával. Ezért a szülőnek nem árt tudatosítani, mit és mikor enged megnézni a csemetéjének, nehogy hónapokkal vagy évekkel később kezelhetetlen agresszióval kelljen a gyereket orvoshoz cipelni.

A tudatalatti szerepét sokan alulértékelik mondván, nem az fontos. De mi van akkor, ha a lassanként beszivárgott negatív impulzusok átrendezik a gyermek értékrendjét és magatartászavart okoznak? A horrorfilmek komoly kárt okoznak a gyermeki léleknek, mivel az még képlékeny, és mint a radar, természetesen fordul az információk felé. Ha esténként, lefekvés előtt gyilkosságokat, vérben úszó, esetleg lefejezett embereket lát a televízióban, nagy az esélye annak, hogy rémálma lesz. Ha nem is rögtön, de a félelmetes élmény előbb-utóbb jelentkezik akár áttételesen is, cselekedetekben. Egy gyermek ösztönösen keresi a biztonságot, mert akkor nyugodt, s ha félelem, ijedtség leküzdhetetlenségével kell szembesülnie, akkor folyamatosan zaklatott, ideges lesz. A horror történetek alattomosan épülnek be a gyermek lelkivilágába, és ha nincs felnőtt mellette, aki segítene feldolgozni film által szerzett élményeket, akkor megsérül a törékeny kis lélek.

Senki ne gondolja azonban, hogy csak a gyerekek lelkivilágára hatnak negatívan a horrorfilmek. A felnőttek is éppúgy kiszolgáltatottjai az ijesztő cselekményeknek, mint a kicsik, csak jobban titkolják. Többen állítják, hogy nem hat rájuk a film. Direkt módon persze nem mindig észrevehető. Csak a magatartás-, az értékrend és a kommunikáció formáinak apránkénti változása mutat rá, hogy eltorzultak egyes személyiségjegyek. Míg a mesék ellenkező hatást váltanak ki: tanítanak és pozitívan megerősítik az énképet, addig a rémséges történetek torzképet festenek a valóságos világról és annak lakóiról. A nem tisztázott érzelmek pedig tudjuk, végletes cselekvésre is ösztönözheti az egyént. Legtöbbször elfojtott agresszió tör elő egy kényszerhelyzet esetén; nem is gondolnánk, hogy mitől vált erőszakossá az illető pl. csőtöréskor, elrontott sminknél, eltört telefonnál vagy egy félresikerült kapura rúgásnál. Pedig elég lenne megnézni a hétköznapjait, viselkedési szokásait, és máris tisztább képet kapnánk.

De visszatérve a gyermekekre, nem ajánlatos a felnőtteknek bátorítani a kicsiket a véres jeleneteket tartalmazó filmek megtekintésére, mert ők még nem tudnak mihez kezdeni vele. Ha folyamatosan durva, erőszakkal teli filmeket néznek, vagy természetesnek fogják tekinteni az ilyen viselkedést, s közönyösség válnak, vagy egy idő után maguk is átveszik, mint sztereotípiát és a társas kapcsolataikat kudarcra ítélik. S bár a mozikban vetített új filmek közel sem a gyerekek érdekeit tartják szem előtt, ne felejtsük el, hogy elsősorban a család, a szülő kötelessége fenntartani a gyermek egészséges médiaérdeklődését, távol tartva őt a romboló hatású bulvárvideóktól. Nem az számít, mit néz a tömeg, hanem hogy mi a helyes. A mai modern TV készülékeken, sőt az interneten is bizonyos programok alkalmazásával, befolyásolni lehet, mit tekinthet meg a gyermek és mit nem. Természetesen a legokosabb, ha a szülő jó példával elöljárva mutatja meg, mi a helyes értékrend. Tapasztalatom szerint a keresztény családok mintaként szolgálhatnak, mivel Isten parancsolatai egyértelművé teszik, mit szabad tenni és mit nem. S tagadhatatlanul igaz, hogy az ember számára fontos a kontroll, vagyis kellenek a határok, hogy meddig szabad elmenni bizonyos cselekedetekben.