A darabot, Ascher Tamás rendezte, asszisztense Érdi Ariadne, a darab főszereplője pedig Mácsai Pál. 2015. március hetedikén a darab nyílt próbáján lehetett részt venni, hogy betekintsünk abba, hogy is zajlik ez az egész. S hogy nem utolsó sorban, miről is szól ez a darab tulajdonképpen, és megláthattuk, hogy hogyan vitte színpadra a rendező a dramaturg segítségével a szóban forgó művet. Erről fogok egy kicsit mesélni. 


Ki is az, aki megírta ezt a színművet? Arthur Schnitzler. Osztrák származású, Bécsben született, 1862. május 15.-én, és 1931. október 21.-én halt meg ugyancsak Bécsben. Édesapja orvosprofesszor, és egy nagyhírű szakmai lap szerkesztője-kiadója is volt. Talán épp ezért tanult, majd végezte el az orvostudományt Arthur is, de tanulmányai mellett ő is írt ebben a lapban cikkeket, recenziókat. Ideggyógyász lett végül. Apja, 1893-ban meghalt, Arthur pedig felmondott a klinikán, ahol dolgozott, hogy megnyissa saját rendelőjét. Kávézókba és éttermekbe járt, írt is, és eléggé jól ismerte Sigmund Freud-ot.

Amikor 1900-ban megjelent Freud „Traumdeutung” című műve, Gustav Klimt megfestette „A csók” című képét, Karl Kraus elindította a „Fackel” című folyóiratát, ekkor Schnitzler már negyven éve Bécsben élt, orvos volt, letöltötte sorkatonai szolgálatát, doktorált is, és többször beszélgetett Sigmunddal, s megjelent élete első műve, „Gusti Hadnagy” címmel (Leutnant Gustl). Ezzel egy csettintésre híressé vált, bár beidézték a bíróságra, miszerint „az osztrák-magyar hadsereg becsületét, és hírét rontotta). Ennek következtében, egy évvel később, tiszti rangját elvették. Sikeres volt, és ez manapság is úgy van, hogy minél sikeresebb az ember, annál jobban megkérdőjelezik és vitatják lényét, írásait, mindenét. Vagy fekete vagy fehér, ilyenkor nincs olyan, hogy semleges. 1903-ban a „Körtánc” című művét a kritikusok pornográfiának ítélték, pedig csak magánkiadásban jelent meg, viszont Kornis Mihály volt az nem is olyan régen, aki „Körmagyar” címmel létrehozta a „Körtánc” magyarosított változatát, az eredeti mű nyomán egy komoly bohózatot két részben. (zeneszerző, Presser Gábor volt; rendező, Horvai István; és olyan színészek voltak benne, mint Kern András, Igó Éva, Eszenyi Enikő, Rudolf Péter, vagy Kútvölgyi Erzsébet).


Filmes életben is van helye a drámaírónak. Stanley Kubrick a „Traumnovelle” (Álmok éjszakája) alapján készítette el a „Tágra zárt szemek”című mozifilmet. A film annyira jól sikerült, hogy Tom Cruise és Nicole Kidman addig csodásnak hitt házassága válással végződött, Kubrick pedig elhunyt, még a premier előtt. Viszont igaz, ami igaz, a film a klasszikus filmek listára került, amit mindenkinek legalább egyszer látnia kell.

Rengeteg mindent írt, s ahogy történt is, egy életre elég anyagot, ihletet kapott arra, hogy orvosokkal vegye körbe magát az írásaiban is. Mint novella, mint színmű.

Ilyen ez a mostani is. A magyar színházi életben nem idegen Arthur Schnitzler neve. 2014-ben a repertoárba például a Radnóti Színház tette őt be az „Anatol és nők” című darab kapcsán. Most 2015-ben viszont az Örkény Színház adja elő, Kertész Imre fordításában:

Eredeti címe, „Bernhardi professzor”. 1912-ben írta az osztrák író, és a bécsi cenzúra azonnali hatállyal betiltotta. A tiltást egészen a Monarchia széteséséig nem vonták vissza. De ennyivel nem úszta meg, hiszen igaz, hogy Bécsben tiltólistára került, de Berlinben rögvest bemutatták, ahonnan bekerült a legnagyobb német színpadokra. Hozzánk is eljutott, 1991. február 8.-án, Babarczy László rendezésében adták elő a darabot a Vígszínházban.

Hogy miről szól? A bécsi Erzsébet Klinikán haldoklik egy lány, de nem tudja, hogy csak percei vannak hátra. Bernhardi professzor, a klinika igazgatója, megtiltja a papnak, hogy betegének feladja az utolsó kenetet, és ezzel ráébressze a valóságra. A lány meghal.
Az eset nyilvánosságot kap, és azonnal botránnyá dagad. Bernhardi párt- és karrierharcok közepén találja magát. Az ügyből ürügy válik, rácsap a sajtó, a vitába beszáll az egészségügyi miniszter és a parlament. A moráliskérdést a politika a zsidó származású orvos elleni bűnperré fokozza le, a tények helyét átveszik az önkényes értelmezések.”

Néhány szereplő:
Dr. Bernhardi, a belgyógyászati professzora és a klinika igazgatója – Mácsai Pál
Dr. Flint, vallás-, közoktatás- és egészségügyi miniszter – Gálffi László
Dr. Ebenwald, a sebészet professzora és igazgatóhelyettes – Für Anikó
Dr. Filitz, a nőgyógyászat professzora – Csuja Imre
Franz Reder, a plébános – Nagy Zsolt
Dramaturg – Ari-Nagy Barbara, Gáspár Ildikó
Zene – Kákonyi Árpád
Rendező – Ascher Tamás

A nyílt próba március hetedikén volt, szombaton, reggel 11órás kezdettel. Mácsai Pál köszöntött minket, mondott pár szót, majd, az ő szavait idézve „szerencsére most, mint szereplő vagyok jelen, így át is adom a szót, Ascher Tamásnak.” A rendező át is vette a szót, elmondta a darabot, hogy betiltották, hogy miről szól, hogy a 200oldalt olyannyira meghúzták, hogy lett belőle egy nyolcvan oldalas szövegkönyv, hogy mit fogunk látni, hogy kik vannak a színpadon. A zsidóság és a kereszténység ellentéte az a kérdéskör, ami az egyik kulcsfontosságú téma itt amellett, hogy Ascher Tamás próbálta úgy rendezni, hogy a jelenkori Magyarországot is belevitte, a társadalomra koncentrálva. Zsarolások, ellentmondás, "aki nem velem van, az ellenem", igazság, hátulról jövés, vallás.

Mivel 200 oldal helyett 80 oldalas, így a szereplőkből is húzni kellett. Orvosok és férfiak javarészt. Három jelenetbe pillanthattunk bele, és pluszban abba is, hogy hogyan bakiznak és felejtik el a szöveget a színészek, vagy hogyan rendez a rendező. „Ezt csináld, ide állj, ne oda hanem oda, akkor most ezt újból megint, stb” Vagy amikor Für Anikónak mondja Ascher Tamás az egyik jelenetnél, hogy „Csábosabban!”, és Für Anikó annyira természetesen kiakadva- értetlenül, hogy „ennél is? neeem megy!”, hogy ezek azok a pillanatok, amiket az ember sosem felejt el. Meg azt sem, ahogy Gálffi László negyven perc késés után beesik a színpad baloldalán található ajtón, mire nevetés, s a rendező közli vele, hogy erről azért beszélni fognak, és Csuja Imre szintén kacagva megszólal, hogy „pedig egy hete készül erre a pillanatra.” Mármint, hogy be tudjon jönni. Kifelé menet pedig, amikor az ajtó előtt kell megállnia, annyira látszik rajta, hogy éppen azon agyal, hogy akkor most merre is kell tolnia, hogy ki tudjon menni, hogy az valami hihetetlen… emberi. Ezért kéne mindenkinek eljárnia az ilyen próbákra, ha lehetőség van rá, mert a színészek közeliek lesznek és emberiek.

Viszont félő, bevallom, hogy az előadáson Gálffi Lászlót nem fogom tudni komolyan venni, és hangosan nevetni fogok, amikor megjelenik… De azért bízzunk a legjobbakban. Nagy Zsoltnak azért még kellett néha a súgó segítsége egy-egy szónál, Mácsai Pál is megnézte egyszer-kétszer a szövegkönyvet, amikor Ascher Tamás hozzánk fordulva beszélt, és az itt-ott beállásokat is még a rendező korrigálta: való volt minden, a művit kihagytunk.
Körülbelül fél egyig tartott a teltházas próba, a tizedik sor / kilences széken pedig Reviczky Gábor neve szerepel, s a darabot mindenkinek látnia kell!

A bemutató: március 27.
Az első előadás: március 28.
Április 4, Április 10, és április 23.

Összességében imádtam, minden egyes momentumot. Jó érzés volt látni és hallani ÍGY, ezeket a nagyszerű embereket. Én biztosan megnézem majd a teljes előadást. És ti?