Fernandy György szavaival élve, „Csender Leventét, úgy ismertük meg, mint Erdély krónikását, aki humorral és költészettel átitatott történetekben írja le a távoli szülőföld hétköznapjait. Új kötetében az író az anyaország feltérképezésébe kezd”, ezek a történetek azonban nem az emberi élet legszebb és legboldogabb pillanatait igyekszenek megismertetni közönségével, hanem ezzel ellentétben, az író lélekromboló, botrányos, abszúrd helyzeteket kreál, némi groteszk humorral megfűszerezve őket.

(...) nem attól abszúrd egy-egy megírt téma, mert a szerző olyan a funkcionalitástól élesen eltérő elemeket illeszt egymáshoz a műben, hogy azok a groteszk humor forrásává válnak. Csendernél nincs szükség papírdobozokra, árnyék-gödrökre vagy a Sátánra Füreden ahhoz, hogy a történet groteszk legyen elég csak az író ítéletektől és érzelmektől mentes közlése. Mindez azért van így, mert maga a téma a minket körülvevő jelen kreál olyan abszurd helyzeteket egy hat gyermeket nevelő édesanya öngyilkos kísérleteit, egy fényevő félbolond meggyilkolását, egy nyugdíjas pedagógus mániába hajló hipochondriáját stb. , melyekhez nem kell olyan írói bravúrt hozzátenni, amitől a történet meghökkentőbb, botrányosabb, lebilincselőbb lenne.” Egyet érthetünk Farkas Gábor véleményével, miszerint nincsen szükség kiemelkedő tehetségre vagy lebilicselő szókincsre ahhoz, hogy bemutatjuk az életünket, hétköznapjainkat körülvevő szennyt, Csender Levente mégis elképesztő stílussal volt képes mindezt szavakba önteni. Történetei nem népmesék, ahol mindig minden jóra fordul, a jó győz, a rossz pedig megbűnhődik, hanem olyan események, melyek elolvasása után vagy együttérzünk a szereplőkkel, mert mi is találtuk magunkat hasonló helyzetben, vagy felkacagunk, és büszkén gondoljuk magunkban, hogy mi azért okosabbak és ezeknél sokkal jobbak vagyunk.

A történetek botrányosságát és pátoszmentességét ellensúlyozza a humor eszközének használata, amely közbe-közbe mosolyt csal az arcunkra, mint például: „Ahogy kezdtem, úgy végzem. Miután hazaviszem a gyereket estefelé, a szomszédasszonnyal teniszezünk. Megcsörget, kimegyünk és a kerítés fölött adogatunk. Konyakot. Át a pohár meg vissza. Teli át, üresen vissza. Nagy meccseket játszunk.

Egy másik fontos jellegzetessége Csendernek a tőmondatok használata. Nem avatkozik bele a történetekbe, kívülállóként mutatja be ezeket, mintha csak dokumentálna a röhejes, olykor megbotránkoztató helyzetekről. Nem a jelzők embere, viszont rövid és tömör mondataival életszerűvé tudja varázsolni a cselekményt. Legtöbbször, egy-két kivétellel első szám, első személyben mesél, ahhoz, hogy jobban átérezzük szereplőinek kínos, meghökkentő szituációját, viszont valamilyen szinten távol is maradjunk tőle. Ahogyan Farkas Gábor említi Fakultatív feldolgozások című tanulmányában: „(...) a befogadó egyszerre tud azonosulni a tragikummal, és távol maradni attól. Az események szereplői felett nem ítélkezik sem az egy személyben szereplő, narrátor és »írói hang« tanár, ezáltal pedig nem ítélkezhet a »távol maradott« olvasó sem.”

Sötét történeteknek ítélhetjük Csender novelláit, viszont a bemutatott helyzeteket figyelmeztető, intő jelnek érezhetjük, emberi és társadalmi vonatkozásban egyaránt. Ha a Murokszedők című novellát hozzuk fel példának, bátran elmondhatjuk, hogy ha jobb lenne az itthoni életminőség, kevesebben akarnának elmenni külföldre, a mi esetünkben Németországba murkot szedni. De ugyanakkor, ha erősebb lenne a szeretet, a családi kötelék, és a család iránt érzett felelősség, a bajokat kevesebb tragédiával és nem visszafordíthatatlanul lehetne átvészelni.

Egy másik lényeges elem a például a Murokszedők novellában a falu szája, a pletyka, az elkerülhetetlen szembesülés azzal, hogy mit mond és gondol rólad a közösség, amelynek része vagy, hogyan ítélkeznek feletted egy általuk rossznak ítélt tett, választás miatt. A másik elem pedig a nagyanya, aki mindig mindenre tud megoldást, tanácsot kínálni. Az utóbbi inkább bátorítást, ötleteket ad, míg a falu inkább ellehetetlenít: „…mindent kipróbáltam, amit a falu öregjei tudtak”, „...már beszélték a faluban, hogy a főnököm felesége talált az ágyban egy arany fülbevalót…”, „A falu a szájára vett…” „Ilyen a falu emlékezete, nem az igazságra emlékszik, hanem amire akar.” „A két gyereknek van tizenkét keresztapja meg keresztanyja, mert nálunk ez így szokás.” Hadd beszéljenek csak, amit akarnak. A faluban helyem már úgyse lesz a tisztességes asszonyok között.” Senki nem fogja tudni, hol vagyok. Megérkezik a faluba a mikrobusz és én nem leszek benne. Azt hiszik, Németben maradtam. Férjhez is mentem. Hadd irigykedjenek.” A női szereplőnk menekülésében van legalább némi büszkeség és a tudat, hogy nem sajnálni, hanem lesajnálni fogják.

A történetből a nagymama figurája teljesen átjön, ő talán a legszimpatikusabb szereplő a maga mondásaival: „Régen is születtek halva, nagyanyám mesélte, hogy annak idején azt mondták ilyenkor, hogy egy kád szarral kevesebb.” ; „Nagyanyám mesélte, hogy vigyázni kell, mert a meg nem születettek összeesküsznek.” Mindehhez még társul a „falu szája”, ami mindent tud, sőt – tudniillik –mindig mindent jobban tud. A falunak megfelelni a legnagyobb kihívás, és ebbe a megfelelni akarásba a hős is belebukik.

Megemlítendő, hogy Csender Levente nem szűri le a tanúlságot a történetekből, az ítélkezést olvasóira hagyja, lehetőséget ad arra, hogy mi dönthessük el, mit és hol rontott el szereplőnk, miért került abba a bizonyos, megoldástalan helyzetbe. A történetek talán arra is meg próbálnak tanítani, hogy az élet nagy döntései előtt mindig vannak jelek, csak nem vesszük, vagy nem akarjuk észrevenni őket. A Murokszedők novellában nem várt terhesség éppen egy ilyen jel. Talán olvasni kellett volna belőle. Bár az élet járja a maga útját, s abortusszal vagy anélkül a végkimenet lehet ugyanaz.

Mindennapi téma, sematikus cselekményszerkezet, viszont lenyűgőző stílus. Nekem ez jutott eszembe elsőként a kötet elolvasása után. A jellemek teljes mértékben átjönnek, és ebben az is belesegít, hogy mindnyájan ismerjük ezeket a figurákat: a bajban az asszonyt magára hagyó férjet, a naív, de bevállalós, aztán magára hagyott, jellemgyenge nőt, sőt a háttérből mindenbe beleszóló anyóst is. Vannak jó fordulatok, amiket talán maga az élet írt, vannak visszatérő motívumok, amelyekben sokkal több a lehetőség. A kiváltott hatás elgondolkodásra bírja az olvasót, bennem legalábbis hiányérzet nem maradt.