Napjainkban az internet már szinte az összes modern háztartásban fellelhető, aminek köszönhetően rendkívül sok új lehetőség nyílt meg előttünk, ugyanakkor túlságosan is szerves részévé vált a felhasználók életének, ennek következménye pedig sok esetben függőség lett. Az internet rengeteg határvonalat tüntetett el az életünkből, képesek vagyunk akár a világ egy másik pontján lévő emberrel is mindenféle időkorlát és késés nélkül beszélgetni, akár saját kamerákon keresztül is. Ezen hatalom a legtöbb multinacionális cégnek csupán még több pénzt és még több lehetséges fogyasztót hozott, lévén hogy rendeléseinket akár a világ másik pontjára is leadhatjuk, pár napos késéssel pedig már meg is kaptuk az olyannyira áhított csomagot.

A olyan közösségi oldalaknak hála, mint a Facebook, új lehetőségek nyíltak meg a mindennapi felhasználók előtt, megoszthatjuk gondolatainkat és érzelmeinket az ismerőseinkkel, s amikor csak kedvünk támad hozzá, rögtön beszélgethetünk velük, nincs szükség még arra sem, hogy kitegyük a házból a lábunkat. Ennek hála ugyan a szocializálódás a valóságban nagy mértékben csökkent, jóllehet azonban hogy a virtuális világban folytatott életünk sokkal inkább olyan, mint amilyennek mi azt szeretnénk. Nem kell lámpalázasnak lenni egy-egy új ember megismerése során, s nem kell szégyellnünk adott esetben a kinézetünket sem. A legtöbb ember utóbbit tartja az internet legfőbb erényének, ugyanis az arc nélküli kommunikációnak hála teljes mértékben képesek felszabadulni az adott személyek, még az olyanok is, akik egyébként rettegnek a valós idejű kommunikáció mindennemű formájától.

A napjainkban felhasználói szinten is eszméletlenül gyors letöltési és feltöltési sebességeknek hála szinte bármilyen adathoz és információhoz hozzáférünk mindenféle probléma nélkül, a másodperc tört része alatt. Elég csak fogni egy böngészőt, pötyögni párat az ujjainkkal és már helyben is vagyunk. Nem véletlenül tartják úgy sokan, hogy az iskolák ideje kezd lejárni, mostantól mindenki azt tanul amit csak akar, az interneten keresztül.