A 7sur7.be belga hírportál szerint annak ellenére, hogy az orvosok minimum két liter víz elfogyasztására bíztatnak, az egészségügyi szakértők véleménye szerint a túlzott vízfogyasztás káros lehet az egészségünkre, ugyanis felboríthat bizonyos folyamatokat. A specialisták  napi hat-nyolc pohár víz megivását ajánlják, ugyanis ez stimulálja az agyműködést, csökkenti a migrénes fájdalom intenzitását és az éhséget is. 

Szervezetünk a felesleges vízmennyiséget verejtékezésen keresztül távolítja el 

Mark Whitley sebész, a nevét viselő londoni klinika megalapítója szerint azoknak, akik sokat izzadnak, nem szükséges a folyadékveszteséget még több ivóvízzel kompenzálniuk, ugyanis mindez visszafele sülhet el – olvashatjuk a Daily Mail egyik cikkében. Ha valaki többet iszik a szükségesnél, annak szervezete verejtékezésen keresztül szabadul meg a felesleges vízmennyiségtől.

A túlzott vízfogyasztás ugyanakkor alvászavarokhoz is vezethet 

Mark Whitley hozzátette, hogy a kellemetlen hatások közé tartozik az álmatlanság is, ugyanis a túlzott folyadékivás felborítja az antidiuretikus hormon (vazopresszin, ADH) feladatát, amely szerint az ADH fokozza a vízvisszatartást a vesében, így segít a szervezetnek az elégséges mennyiségű víz megtartásában. Így az antidiuretikus hormon megakadályozza, hogy alvás közben gyakran megébredjünk a vizelési inger miatt, azonban a túlságos vízivás megakadályozza a hormon feladatát, és ez pedig alvászavarokhoz vezethet.

A túlzott folyadékadag befolyásolhatja szervezetünk só- és ásványi anyag mennyiségét 

A Daily Mail oldalán megjelent tanulmány szerint a túlzott folyadékadag (ami nem néhány pohárnyi, hanem néhány liter vízet jelent) az álmatlanság mellett, negatív hatással van szervezetünk só- és ásványi anyag mennyiségére is, mindez pedig rossz irányban befolyásolja a veseműködést. Ugyanakkor kialakul a krónikus vízmérgezés, a hyponatremia betegség kockázata, amelynek esetében csökken szervezetünk nátriumszintje, és amely agyduzzanatot, kómát vagy akár halált is okozhat.