Nézzük csak…!

Tehát….

Hogy hol laknék a legszívesebben? Hát az igazat megvallva, magam sem tudnék dönteni, eme kérdés felől… De ha jobban bele gondolok, lehet, hogy egy kis városban érezném magamat igazán otthon…

Hogy miért gondolom ezt így? Nos, a kérdés megválaszolása érdekében csak annyit mondok, hogy finoman süti bőrömet a nap, miközben a reggeli kávém, édes ízét ízlelem, közben pedig gyönyörködve nézem a tájat.

Ez nem egy megszokott reggel. Nem az, amit minden nap megélek… Ez más! Csend van. Nyugalom uralkodik. Félelmetes nagy csöndesség, szinte csak nagymamám jó öreg órájának kattogását hallom. Nincs kedvem megszakítani ezt a ceremóniát, de kíváncsiságom erősebb. Rápillantok az órára és megdöbbenve állapítom meg, hogy már reggel 8 óra van. Nem gondoltam volna, hogy ennyi az idő. Kivánszorogtam a jó meleg ágyból, majd az ablakhoz mentem. ~Gyönyörű! ~ Csak ennyit tudtam kinyögni, amikor megpillantottam a reggel csodáját. ~Lenyűgöző!~ Nem tudtam betelni a látvánnyal, hiszen számomra ez nem megszokott kép volt. Olyannyira elcsodálkoztam, hogy alig tudtam eljönni az ablaktól. A szokásoktól eltérően, azért a reggeli kávéfőzés sem maradt el ma reggel. A csendet, csak a kávé kotyogásának hangja törte meg, de a lefőtt feketekávé illata, még jobban fokozta a harmóniát. A konyhából, a nappaliba vezetett utam, ahová a nap erős fénye már besütött . A kávézáshoz a terasznál jobb helyet el sem tudok képzelni.~ Varázslatos!~ Gondoltam magamban, majd bele huppantam a kényelmes hintaszékbe. Néztem a tájat. Gyönyörködtem benne. A nap melege simogatta bőrömet, miközben a madarak halk zenéjét hallgattam. A szél kellemes, langyos levegőt fújt végig az egész tájon, keresztül a virágos kerteken, ahol a szebbnél szebb virágok illata áramlott be orromba. Megfeledkeztem megszokott életemről, és csak a pillanatnak éltem. Nincsen zaj, amitől saját gondolataimat sem hallom. A szmog, ami megszennyezi tiszta tüdőmet eltűnt! Helyette tiszta, üde, friss illat van, amiből bátran vehetem a levegőt! Értékelhetem a nap sugarait, amint melegen sütik bőrömet, valamint a madarak dalai, amit sosem lehet hallani az én városomban. Helyette fülem egész nap csak a metró, a troli,a villamos,a busz és még sok más tömegközlekedési eszköz zajától fáj. Az örökös rohanás, mikor késében vagyok. Az örökös rohanás mikor korán vagyok. Mindig sietünk. Nem állunk meg egy percre sem, csak akkor, ha metrón, buszon, villamoson, vagy trolin ülünk. Nincs idő kávézni, se csodálni a természet adta szépségeket.

Felkelünk. Felöltözünk.Útközben megállunk egy gyors reggelire, majd rohanunk tovább oda , ahova utunk visz……

 Hidd el vannak még csodák... és persze apró örömök!Csak észre kell vennünk őket!