Richard Linklater rendezte és írta, az operatőr pedig Lee Daniel és Shane F. Kelly voltak. Mason-t Ellar Coltrane, Olíviát Patrícia Arquette, az apát Ethan Hawke játssza. Pontosan kiválasztott színészek, nagyszerű képek, jól megírt jelenetek, és egy új műfaj megalkotása: egy film, ami tizenkét évet ölel magához. Egy film, ami nem csupán film, hanem a maga egyszerűségében és klisékkel körbevett dolgaival, beírta magát a leglélektani filmek közé. Egy film, ami sorra megy mindenen, ahol nem a direktséget érzed, hanem a beleélést és önazonosulást, mert mindenki átesik ezen a tizenkét éven így vagy úgy, másképpen, de átesik rajta: hacsak nem képes valaki időt átugrani, de erre még nincsenek példák.
Milyen változásokon mennek át az emberek, és hogy dolgozzák fel őket? Hogyan éli át Mason azokat a történéseket, amik alapjáratban véve az életét, a jövőjét, saját magát rakják ki? Hogyan élnek egymás mellett a családtagok a jobb, és nehéz helyzetekben egyaránt? Ez a film nem az élet értelméről szól, hanem emberekről és önmaguk személyiségéről. Ez a film a kivetített emberi belsőnk és lépcsőzéseink megszemélyesítése. Ez a film, nem képletesen, de mindenki élet-szakaszai. 

Mason elsős. Így kezdődik a film. Mason leérettségizett, beköltözött a főiskola kollégiumába. Így végződik a film, méghozzá azzal a nagy bölcsességgel, hogy nem te ragadod meg a pillanatot, hanem a pillanat ragad meg téged”. Klisés lenne? Igen, az. De 166 perc után nem az, hanem teljesen értelmet nyer, és nem vágsz fintorokat, hogy úristen, mert egyszerűen beolvad közéd és a film közé. S ami az eleje és a vége között történik, az adja a film vázát, a közepét, az ösvény cserepeit. Egy rögösnek tetsző úton megyünk előre, s nincs hátrafordulás, hiszen ha egy döntés előtt állunk, akkor valamerre menni kell tovább, nem lehet azzal elintézni, hogy „na, én most visszafordulok”. Ilyen nincs. Bármennyi évesek is lehetünk, de hatással van ránk az, amit kimondunk, amit gondolunk, ami ér minket, amit eldöntenünk muszáj. Mind valamit ad hozzánk. Erről (is) szól a „Boyhood”. Bár ez így felettébb egyszerűen hangozna, ha csak ennyi lenne, de nem: Richard Linklater arra vállalkozott, hogy ugyanazokat a színészeket követi egy tizenkét éves időszakon át, 2002-től 2013-ig. Hogyan lesz a kissrácból felnőtt, érett férfi? A csendes, nyugodt, bizonytalan kisfiú, aki a fotózásban találja meg önmagát, saját sötétszobát kialakítva, ahová elvonulhat a képeit életre hívni, aki nem szól feleslegesen, de amikor igen, akkor mindig odatalál, ez a kisfiú az, aki éretté csepereg, aki átéli a pillanatokat. Tanul-e a hibáiból az anya és az apa? Végigvezet a gyermekkor örömein, kíváncsiságain, a modern család megrendítő változásain, a sikereken, a kudarcokon, a gyerekek szívfájdalmán, az új helyzetekbe belecsöppenéseken, a fiatalok kísérleti kedvén át a testvéri összefogásig, de ami mégis a történet középpontja marad, azaz idő. Nem csak Mason lelkiváltozásait és önismereti szakaszait figyelheted meg, hanem ugyanúgy az apáét, a nővérét, az anyáét, a nevelőapáét, vagy épp azt, hogy tényleg mindenegyes itt élt perc egy kihasználható idősíkon történik, csupán élnünk kell vele, észrevenni még akkor is, ha egyáltalán nem látjuk a fáktól a kék eget.

A film kezdetén Mason hat éves, elsős, álmodozós cuki kissrác, aki azzal nézz szembe, nővérével együtt, hogy az egyedülálló, keményen dolgozó édesanyja úgy dönt, Houstonba költöznek pont akkor, amikor végre az édesapjuk visszatér Alaszkából, hogy újra belecsöppenjen a világukba. Ezzel kezdődik, azaz állandó változás, amivel az életet alapjáratban véve a legjobban körül lehet írni. A költözés pedig itt is egyfajta szimbólum: ha valami nem úgy jön össze, csak továbbállsz, hogy újrakezd valahol máshol egy tiszta lappal. Mindig megoldás az ilyen, nem? Egyfajta megnyugvás, hogy bármilyen rossz is történik, mindig van lehetőséged újrakezdeni. Ilyen az anya, aki mindig rosszul választ magának férjet – és amikor aztán végre, nagy házzal, jóléttel, már-már úgy tűnik, hogy ez lesz az, akkor beüt a kraft, s kiderül, hogy ez sem jobb a többinél, s igen, újramenni kell tovább, elmenekülni a férfi elől, mielőtt az öli meg őket. A belső trauma feldolgozhatatlanságának eredménye néhanap alkoholizmusban mutatkozik meg - mindened meglehet, de ha belül nem vagy valamivel rendben, akkor az egészet kidobhatod a szemetesbe, s ezért sokkal jobban szükséged lesz egy függőségre. Bármi lehet az, csak valamin érezd, hogy irányítod, miközben igazából ő irányít téged: e felismerés, a gyógyulás.

Érzed, hogy lesz valami, mégis reménykedsz a jóban. Mint a valóságban. Linklater rendezései mindig minimalist szintűek, filozófia adalékkal fűszerezve, s ez most sincs másképp. Nem hősöket kreál, hanem hús-vér embereket mutat be olyan problémákkal és cselekményekkel, amik napjában tízmilliószor rohannak az utakon. Tehát nem egy Kubrick. Nem egy szürrealizmuson alapuló drámasorozat, ami néha már a krimivel vetekszik lélektanilag csupán.

A szülök túl fiatalok voltak, amikor a gyerekek megszülettek, így érezhető az a folyamat, ahogy a két generáció egymástól tanulva, egymásnak köszönhetően egyre jobban felnő. A laza apa a végére újból megházasodik, komoly döntéseket hozz, biztos állása lesz. Az anya pedig lediplomázik és tanárként fog dolgozni. A film végigvezet azon, hogy mindenért keményen meg kell küzdeni, semmi sem esik le az öledbe úgy, hogy a karodat sem emelted fel érte. A film megmutatja, hogy sosem késő elkezdeni élni az életet. A film megmutatja, hogy sosem késő az álmokat valósággá tenni, s az egyik legfontosabb az, hogy nem szabad megijedni az első kereszteződésnél, hanem bátran menni kell tovább.

Generációk a generációnak. Hogy azért nincs nagy különbség az első szerelem, az első barát, a mindenes első és az utána lévő többi között: ugyanazon megyünk keresztül. A film, ami egy körforgás, egy reflektálás a való életre. S hogy sorrendben hogy is van ez a filmben?

2002 - Mason és a nővére, Samantha, az anyjukkal élnek, aki összevitatkozik az akkori barátjával, fogja magát, és Houstonba költöznek. Egyetemre kezd járni Olívia, az anya, hogy befejezze a diplomáját, s kapjon állást.
2004 - Masonék apja meglátogatja őket Houstonban, elviszi őket bowlingozni azzal az ígérettel, hogy több időt fog velük tölteni. 
Olívia az egyetemi órájára viszi Masont, akinek itt mutatja be a professzorát, Bill Welbrockot.
2005 - Olívia és Bill összeházasodik, egy teljes család születik meg, hiszen Billnek is van már két gyermeke az előzö házasságából.
2006 - az apával levő pillanatok, és itt jelenik meg Jimmy, aki a végén énekesként mutatkozik meg egy klubban.
2007 - Bill alkoholizmussa a tetőfokára hág. Válás.
2008 - Samanthánál elérkezik az első szerelem, barátja lesz, és házibulikba jár, így a két Mason együtt megy el kempingezni, ahol az idősebbik Mason azzal tudatosul, hogy már a fiát is érdekelni kezdik a lányok.
2009 - Új hely: San Marcos, Austinhoz közel. Olívia pszichológiát tanít az egyetemen, s összejön az egyik diákkal és egy vháborús veteránnal, aki megjárta Irakot.
2010 - Mason tizenötödik születésnapja. Marihuana és alkohol. Az apa újraházasodik, s gyermeke születik. Meglátogatják a mostohaanya szüleit, ahol Mason a mostohaszülöktől egy bibliát, és egy vintage pisztolyt kap. Az apjától egy öltönyt, és egy mix Beatles cédét szólódalokkal. Itt kezd el érdeklődni a fotózás iránt.
2011 - Mason találkozik egy buliban Sheenaval, és járni kezdenek egymással. A buliból ittasan és későn érkezik, Jimmel pedig összeszólalkozik. Olívia elhagyja Jimet.
2012 - Mason és Sheena meglátogatják Samanthát a Texas-i Egyetemen Austinban, ahol megosztják egymással reményeiket, álmaikat, félelmeiket, későig maradnak fel és naplementét néznek.
2013 - Mason végzős a gimnáziumban. Túl van élete első fájdalmas szakításán, méghozzá Sheenával. Megnyeri a fotóversenyt, és az ösztöndíjat az egyetemre. Az apa ad tanácsot a fiának a szakítás miatt. Érettségi buli. Aztán az anyával ebéd közben megtárgyalják hogyan tovább. Mind a ketten kirepültek már otthonról. Mason beköltözik a kollégium szobájába, ahol a szobatársával és annak barátnőjével, és Barb szobatársával, Nicole-lal, felmennek besütizve a Big Bend Ranch State Park-ba. Ahol a pillanat ragadja meg őket.

Nézd meg, és csak kapcsolj ki egy kicsit a zajból.  

pontszám: 10/10