Gyakran azonosítják a gasztronómiát, az egészség első alapköveként, ám ennek ellenére mégis a legegészségtelenebb országok közé tartozunk. Csak egy kis akaraterő kell, és máris az egészségesek táborához csatlakozhatunk!

A World Health Organization, azaz a WHO közleménye szerint az Eu­rópai Unió egyik legegészségtelenebb országa Magyarország - Bulgária és Románia mellett. Elkeserítő tény, hogy a magyarok emberek átlagos életkora Európában szinte sereghajtóként az utolsók között van.

Dr. Chen Zhen, az orvostudományok egyik kiemelkedő szakértője. Egyaránt rendelkezik kínában szerzett és nyugaton szerzett orvos diplomával. Mi több, ezen tisztségei mellett ő az elnöke Közép Európában a Kínai Orvosi és Gyógyszerészeti Közhasznú Egyesületnek is. Ahogyan ő mondja: „a jelenlegi állapotoknak a gyö­keres változtatásáért mi magunk is nagyon sokat tehetünk..”

Hogy egészségünket megőrizzük, együnk naponta több alkalommal, ám kevesebbet. A legideálisabb étkezés napi öt alkalom. Reggel lakjunk jól, együnk ebédre is bőségesen, de vacsorára már csak keveset! Étkezzünk kevésbé sósan, és kerüljük el az olajos, illetve az olajban kisütött ételeket is.

Ne siessünk, együnk nyugodtan, rágjunk meg jól minden falatot, így az emésztés első fázisa a szájban elkezdődik. A hagyo­mányos keleti gyógyászat alapelvei szerint ajánlott minél kevesebb füstölt és pácolt ételt fogyasztani. Valamint érdemesebb több gyümölcsöt és friss zöld­séget fogyasztani. Így a szervezetünknek sokkal több antioxidánst tudunk eljuttatni. Ezzel növelve a természetes ellenálló és védekezőképességét sejtjeinknek. A rengeteg zöld növény elfogyasztása pedig kedvezően hat a szervezetre a klorofill tartalom miatt.

A fokhagy­mának a jótékony hatása már Magyarorszá­gon is rendkívül ismert az egészségesen táplálkozók körében. Több tanulmány is egyöntetűen kimondja: érdemes minél többet felhasználni belőle amikor főzünk. Aki pedig nem szereti a fokhagyma kellemetlen szagát: használjanak fokhagymaolaj kapszulát. Ezzel elérve ugyan azt a hatást, mintha fokhagymát ennének.

Vannak egyéb módszerek is, melyek kedvezőbben hathatnak emésztésünkre. Ilyen például, az is, ha meleg folyadékokkal váltjuk ki étrendünkben a hideg ételeket. Fogyaszthatunk levest, kását, és különböző teaféléket, melyek segítenek emésztőrendszerünk tehermentesítésében.

Nem utolsó sorban pedig az alkoholt sem árt kerülni, pláne éhgyomorra. Ilyenkor ugyanis a szesz károsítja a gyomor nyálkahártyát.