Késő tavasszal, kora nyáron a Tiszán érdekes természeti jelenséget láthatunk. Hosszú uszályos kérészek milliói lepik el a folyót. Alig néhány óra alatt kirajzanak a tiszavirágok, párosodnak majd elpusztulnak.

Ezek a kis élőlények a párzás után a vízbe rakják petéiket, amelyek lesüllyednek a folyó fenekére, és az üledékbe fúrják magukat. Majd fajtájuktól függően negyvenöt nap vagy három év múlva kikelnek a lárvák és megjelennek a víz felszínén.

Ebben a periódusban szubigámónak nevezzük őket. Ekkor még nem ivarképesek. Ezután, néhány óra múlva vedléssel elérik kifejlett kérész állapotukat. Ekkor útnak indulnak, hogy megvalósítsák egyetlen feladatukat; párosodjanak. Tiszavirág életük alig három órán át tart.

Figyelemre méltó, hogy a kárászok, amely faj egyébként a legősibb szárnyas rovar, nagyon különleges szaporodási stratégiát fejlesztett ki. Ugyanis a hímek ellepik a vízfelszínt, szinte felajánlkoznak a ragadozóknak, mint a halaknak, madaraknak, békáknak. Ezután a „túlélő hímek” elkezdik keresni a nőstényeket, amelyek csak ekkor bukkannak fel a felszínre. Gondolhatnánk, hogy a kérészek milyen feláldozóak, de tény, hogy a hímek megjelenése igen erőszakos és az udvarlást teljes mértékben elhanyagolják. Első pár lábuk erősebb és előrenyúló, hogy ügyesebben megragadhassák a nőstényt. Rövidke életükben még a táplálkozást is mellőzik. Bélcsatornájukat levegővel pumpálják fel, ezzel is segítve a repülést. Versengenek a nőnemű egyedekért, de muszáj is nekik, hiszen az idejük vészesen fogy.

Miután a párzás megtörtént, az elpusztult rovarok szinte ellepik a vízfelszínt, ezzel bőséges táplálékot biztosítva a folyó más élőlényeinek.

Maga a látvány is elképesztő, de érdemes kicsit jobban belegondolunk ezeknek a kis lényeknek a röpke életébe. Egyetlen céljuk a fajfenntartás, amelyért akár három évig várakoznak, de csak három óráig élnek.

Érdemes megnézni egyszer ezt a jelenséget, és örüljünk neki, hogy egy kérész nyilvánvalóan sosem gondol bele abba a filozofikus kérdésbe, hogy „mi az élet értelme?”.