Napjainkban egyre nehezebb dolga van az embereknek, legalábbis ami a magánéletüket illeti. Magyarországon egyre többet és többet dolgoznak az alkalmazottak, így rendkívül kevés idejük marad saját magukra. A vállalatokat ez természetesen nem hatja meg, számukra a precíz, gondos, már-már robotszerű munka jelenti az igazi termelést, ezért minden erejükkel azon vannak, hogy minél kevesebb pénzért minél többet dolgozzunk számukra. Ezzel tulajdonképpen minimális befektetéssel érhetnek el hatalmas profitot. Igen ám, csakhogy az embereknek emellett otthon még rendszeres testmozgást is kéne végezniük, amire nagyon nehéz rávennie magát egy végtelenségig kimerült személynek. A legtöbben itt szokták azt mondani, hogy épp eleget mozognak a munkájuk során, nincs szükségük külön sportolásra. Márpedig sajnos van, ezért akkor is muszáj lenne mozogni, amikor már egyébként nincs hozzá energiánk.

Kutatások szerint azonban ezen fáradtságot csupán az agyunk generálja, így ha az adott személy elkezd mozogni, rá nagyjából tíz percre már teljesen el is illan az agya által diktált lehúzó energia. Sőt! Egyes emberek elmondása szerint sokkal jobban tudnak teljesíteni mint a magánéletükben, mint a munkahelyükön, ha kellően karban tartják a testüket. Ennek oka, hogy a testmozgás során olyan hormonok szabadulnak fel, melyek örömmel töltenek el bennünket, ezzel javítván szellemi képességeinket is. Utóbbi haszna, hogy sokkal gyorsabban leszünk képesek döntéseket hozni, ráadásul még a reakció időnk is javul, lévén hogy a folyamatos terhelés állandó ingerekkel is jár, ennek következménye pedig a folyamatos fejlődés.

Magyarországon az emberek nagyjából 20%-a sportol rendszeresen, de a statisztikai adatok szerint a sportos életmódot folytató egyének száma napról napra növekszik. Nem véletlen hát, hogy a sport és táplálékkiegészítő szerekkel foglalkozó multinacionális vállalatok sorra vetik meg a lábukat hazánkban, ezáltal kínálván gyorsabb ütemű fejlődést tevékenységeinkhez. Az elmondások alapján lassan a fitness és konditermek piaca is nagyobb rétegű felhasználó bázisra tehet szert, de ezeken kívül nagyon jól fut a szekere a tánc és jóga órákkal foglalkozó kisebb vállalatoknak is.