Van-e nagyobb élvezet, mint amikor teljes elégedettség jár át és szinte repülsz, semmi nem tud kibillenteni abból az euforikus állapotból, mint amit kárörvendőként érzel?

Hát nincs! Semmilyen öröm nincs olyan hosszan tartó és átjáró.

Örülhetünk sok mindennek. Az apróbb dolgoknak is, mint azt, hogy sikerül elérni végre a buszt, nem megy el az orrunk elől. Egy kedves szónak, amitől először azt hiszi csak neki szól és valódi kedveskedést takar, de később rájön, hogy ez csak egy esetleges sarmőr szokványos szövege, így elveszti idővel az értékét, és már nem is okoz örömet. Vagy sok évig spórolgatott autó megvásárlása. Bár inkább a hitel közeledtének vége, mely kellően izgalmi állapotot okoz, és az utolsó részlet feladásának öröme már egy igen mérhető öröm. A gyermek születése egy különleges élmény. Igaz utána a kétségbeesés párosul hozzá, mert a jaj mi baja, jaj nem e okozok neki fájdalmat, jaj miért sír, "miért" kérdések hada fogad egyszerre és hirtelen. Még akkor is, ha maga az öröm hosszan tartó és kézzel fogható.

És még egy, a szerelem. Vajon a szerelem ad e akkora örömöt? A szerelem édes testvére a fájdalom. Nem is léteznek egymás nélkül. Öröm csak akkor él, ha a szeretett személy jelen van. Abban a pillanatban, hogy távolodik máris belép a fájdalom testvér és velünk marad  mindaddig, míg várjuk a telefont megcsörrenni, az üzenethangot csilingelni és a várt találkozást, mikor öröm tesó ismét visszatér. Mi is jó ebben a szerelemben egyáltalán? Miért kergetjük állandóan? Mert tőle várjuk a boldogság állandóságának megmaradását.

Fene ezekbe a tündérmesékbe! Igazán szólhatott volna legalább egy az után az időről, miután a herceg megküzdve hercegkisasszonyért, rajongása és fáradozása érzésekben viszonzásra talál. Na és utána? Arról miért nem szól egyetlen mese sem?

Így maradt nekünk a józan élet valóságának pofonjai, mely reális képet mutatva megtanítottak minket, hogy az öröm forrása nem is olyan biztos, hogy ott van ahol mindig is kerestetik velünk.

Mert azt az édes, mámorító és igazi felszabadító érzést, melyet akkor érzünk, mikor valamilyen igazságtalanság, vagy rossz tett végett minket sérelem ért, és ha még nem is ezért, de valaki vagy valami miatt az a személy aki okozta hátrányos, ne adj isten fájdalmas érzést él meg, és ennek tanúi vagyunk, az egy euforikus boldogságérzést eredményez. Még akkor is, ha ezt tagadjuk, ha szociálisan érzékenyek vagyunk és megsajnáljuk (majd utána), vagy ha egyáltalán nem illik róla még beszélni sem.

Ez egy olyan igazságtétele az életnek ami megengedi nekünk, hogy magas fokú örömöt és boldogságot érezzünk.