Bőrgyógyászok már rég óta tudomásunkra hozták, hogy a helytelen szolárium használata, súlyos következményekkel járhat. A mértéktelen szoláriumozás, bőrrákként mutatkozik majd, jelentette be az ENSZ Egészségügyi Szervezet. 

Mivel nagyon sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy egyik strandról a másikra járjanak, főleg az időjárás és idő miatt, azok hamar keresnek alternatívákat. Önbarnító krém vagy szolárium.

Lássuk mit kell tudjunk a szoláriumról: 

Közismert, hogy a szolárium vagyis a napenergia, kiváló megoldás, annak, aki hamar le szeretne barnulni. Ez UV sugarakat bocsájt ki, hasonlót, mint amit a Nap is sugároz. 

Az UV-A sugár, amit a mesterséges barnítók csövei sugároznak, a nap sugarainál lényegesebben intenzívek, behatolnak mélyen a bőrbe. Az UV-B sugarat a Naptól kapjuk, ami csak a bőr felső rétegét érintik. Tehát szoláriumozás közben a bőr védtelenebb.  

Gyakran tanácsolják, a szoláriumozást, mielőtt napozni szeretnénk, mivel így kevésbé ég meg a bőrünk. Egyik előnye még az, hogy egységesen barnulhatunk, rövid idő alatt, viszont, ha gyakran látogatjuk, a szoláriumot, akár bőrrákot is kaphatunk.

Fontos, hogy  minden szoláriumozni vágyó, tudja bőre fotótípusát és érzékenységét. Mint például a fehér bőrű és kék szemű személyek nagyon keveset napozhatnak, míg a mediterrán bőrűeknek elfogadható dózisban  megengedett a barnító sugarak alá állni. 

A szolárium alatt nem szabad megpirosodjon a bőr, mert az életre szóló károsodást is jelenthet. Bőrünk nem felejt, ezért is nem szabad túlzásba esni. Évente 15 alkalom ajánlatos, a kreol bőrűeknek.

 A túl gyakori vagy a bőrtípusnak nem megfelelő szoláriumozás esetén, olyan károsodásokra lehet számítani, mint a napozáskor fellépő leégés, foltosodás, bőrszárasság. Azok a bőrelváltozások, amelyeket az UV-A sugarak okoztak, nem azonnal következnek be. Évek múlva jelentkeznek a tünetek, roncsolódnak a kötőszövetek, ami a bőr rugalmassága elvesztéséhez vezet. Ezek a rostok tartják a hidratációhoz szükséges vízmennyiséget, ennek hiánya dehidratálttá, szárazzá és ráncossá teszi a bőrt. 

A rendszeresen használó szoláriumozók bőrén megjelenhetnek anyajegyek, angióma, tágult erecskék, festékfoltok. Ezek a jelek az elrákosodáshoz vezetnek.

  • 18 éven aluliak nem szabad használják a szoláriumot.  
  • Szoláriumozás előtt távolíts el minden festéket, dezodort a bőrödről, festékfoltokat okozhat
  • csak olyan szoláriumot válasz, ahol szakképzett emberek dolgoznak, ugyanis egyéni, bőrtípus szerint kell beállítani a készüléket és aki fel tud felvilágosítani a kockázatokról, valamint tanácsot is tud adni.
  • gyógyszer szedés esetén konzultálj az orvosoddal, mert sok gyógyszer van, ami fényérzékenységet okozhat.
  • állapotos nőknél a szolárium árthat a babának.
  • kozmetikai kezelés előtt vagy után nem tanácsos a szolárium használata.     
A különféle szakemberek egységes véleménye szerint, az UV-A és UV-B sugarak egyértelműen felelősek a bőrrák kialakulásában. A csonterősséghez szükséges napfényt, sétálás közben is megkaphatjuk.  A szükségesnél nagyobb sugáradag az immunrendszert is károsíthatja.