Kedves olvasók!

Most múltak el az ünnepek és azóta erre a történetre gondolok, gondoltam megosztom veletek is, mert biztosan mindenkinek van idős ismerőse, rokona, szomszédja a közelében, akiknek vagy van valakijük, vagy nincs. Ha van, az a szerencsésebb eset, de mi történik egy ilyen ünnepen amikor az ember idős, beteg és egyedül van.

Ez a történet vidám kellene legyen, hiszen az egyik legszebb ünnepünkről, a Húsvétról szól. Vidám kellene legyen, de nem az. Arról szól, hogy mi a fontos nekünk embereknek, és szándékosan nem írom azt, hogy magyaroknak, mert sajnos etnikai hovatartozástól függetlenül, ugyanolyan önzően viselkedünk. Nem akarok megsérteni senkit, nem az a szándékom, aki a cikk elolvasása után úgy gondolja, hogy ő nem így cselekedett annak csak elismeréssel tartozok.

Minden ünnepen, így Húsvétkor is az a fontos, legalábbis nekem, hogy együtt lehessek a szeretteimmel, hogy megajándékozhassuk egymást valami csekélységgel, hogy az asztalra kerüljenek a megszokott tradicionális ételek, hogy hálát adhassunk, hogy egészségesek vagyunk és együtt lehetünk. Nem gondolunk másra, nem gondolunk másokra, olyanokra akik ilyenkor egyedül vannak, idősek, talán betegek.

Pista bácsi hetvenkét éves bácsi, egy agyvérzés következtében mozgássérült lett. Nagyon nehezen jár, bottal vagy járókerettel tud csak lassan mozogni. Egy egyszobás lakásban lakik, ahová egy távoli rokona visz fel neki ételt a megbeszélt napokon, mos, takarít a nyugdíja egy részéért. Amikor jó idő szokott lenni lejön a tömbház elé a padra beszélgetni a szomszédokkal, ez az egyetlen szórakozása. Még minden hónap első péntekjén el szokott jönni hozzá a plébános, vele is szívesen beszélget. Amúgy egyedül van.

De mi történik Húsvét Vasárnapján, amikor mindenki ünnepel, amikor mindenki örül a családjával, a szeretteivel? Mit tud csinálni ilyenkor Pista bácsi? Neki a felesége meghalt ezelőtt kilenc évvel ás az egyetlen lánya Németországban él. A szomszédok, az ismerősök ünnepelnek a családjaikkal, Ő egyedül van. Mégis szépen felöltözött, kinyitotta az ajtót és az ágy szélén ülve várt. Várt valakire, csak ő tudja kire, talán a szeretett feleségére, talán a lányára?... Pedig tudta, hogy egyik sem jön el, mindkettő túl messze volt... Késő délután kopogtak az ajtón, a plébános volt. Amikor végzett a szentmisékkel, eszébe jutott az idős ember, összepakolt némi süteményt és gondolta meglátogatja az idős embert. Elbeszélgetett vele egy keveset, ő volt az egyedüli látogató Húsvét Vasárnapján Pista bácsinál.

És ilyenkor szégyellem magam, és tehetetlennek érzem magam, mert tudom, hogy nem lehet mindenki boldog és nem lehet mindenkinek segíteni, de ha csak a környezetünkben élő időseknek tudunk egy jó szóval, tettel segíteni szerintem más lenne a világ. És ne csak a mi jólétünk lenne fontos.

Remélem, ha elolvassátok, ha egyszer is eszetekbe jut ez a történet, ha egyedülálló időset, beteget láttok és csak megkérdezitek, hogy van-e szüksége valamire, már megérte, hogy megosztottam ezt a történetet.