A lányok sűrűn álmodoznak, s miközben fehér lovon érkező királyfiról szőnek ábrándképeket, maguk is királylányokká változnak, akiket gyönyörű, hófehér ruhában vezetnek az oltár elé. Szép virágok, mosolygó arcok körös-körül, és az érzés, hogy minden tökéletes. A szerelmes szív rózsaszín felhőkön lépdel, és nem vesz tudomást a külvilágról. A vágyak beteljesülése meghozza a boldogságot – legalábbis úgy tűnik. Előfordul, hogy az álomból felébred a lány, és már nem találja maga mellett a királyfiját. Nem látja azt a férfit, akihez hozzáment, csak egy embert, aki folyton fáradt, ingerült és nincs ideje romantikázni. A rózsaszín köd szertefoszlik, elillan, és marad a valóság, amit nem mindenki képes feldolgozni, elfogadni.

Statisztikailag bizonyított tény, hogy minden második-harmadik házasság végződik válással. A szörnyű számadatokra keresett magyarázatok egyike, hogy a házasságot kötő felek meggondolatlanok, és nem veszik komolyan az oltár előtt tett ígéreteiket. Mintha nem számítana a hűségeskü, és a végérvényesség tudata nélkül vetik magukat bele a házasságba. Ha nem sikerül az együttélés, akkor irány a valóperes ügyvéd, aki rövidebb idő alatt választja szét a párt, mint ahogy felkészültek a közös életre. Talán kicsivel több időre volna szükség a hirtelen döntések meghozatala előtt, s kivédhetőek lennének az egy életre szóló „bakik”.

Ahogy az esküvő ok az örömre, úgy a válás kudarcnak fogható fel. Hiába megszokott a 21. században, mégsem természetes állapot. Isten nem egyedüllétre teremtette az embert, adott számára társat, akivel osztozhat bajban, bánatban. A választás szabadságát is megadta, hogy döntse el, kit vesz maga mellé. Kellő komolysággal lehet arra az útra lépni, mely a felnőtt lét megkoronázása. A házasság szövetség nő és férfi között, melyet a szerelem kezdeményez, de a szeretet erősít meg. A lángolás abbamaradásával ugyanis sokkal erősebb kötelék a szeretet és törődés, s erre lehet alapozni. A legtöbben mégis a szerelem elmúlására hivatkoznak, kibékíthetetlen ellentétekre, hogy nyélbe üssék a válást. Meg sem fordul a fejükben, hogy a házasság többről szól, mint folyamatos lebegésről a föld felett. Az egoizmus ássa alá az esküt, ami Isten színe előtt vagy sem, de megtörtént.

Manapság nem népszerű a házasság intézménye. A gyerekek legtöbbje elvált szülők gyermeke az úgynevezett civilizált világban. A norma megváltozott, és az abnormális lett a minta. Sajnos, ebből kifolyólag elképzelhetőek a felemás megoldások a családi életre, gyermeknevelésre. Egyfolytában bizonygatják az alanyok, hogy az a normális, ahogy ők élnek. Mert ez a valóság… mert a házasság elavult… mert úgy sem működik… mert kényelmesebb az együttélés, stb. A gyerekek felnőve torz életszemléletük révén esélyesek az egyedüllétre, hisz vagy az élvezetek hajszolásába vetik bele magukat, vagy abszolút visszavonulót fújnak és lemondanak a családi boldogságról. Aki pedig az oltár elé vonul párjával és esküt tesz, kijelentve Isten és az emberek színe előtt, hogy hűséges lesz, maga sem gondolja komolyan – tisztelet a kivételnek.

Vannak álmok, melyek megvalósulnak. Nemcsak az ábrándokból születhet mesébe illő történet, de a valóság is produkál csodálatos élethelyzeteket. Az egyedüli titok a hozzáállásban rejlik. Abban, hogyan viszonyul valaki a hétköznapokhoz, mit gondol a párjáról, mit tesz a közös élet széppé tételéért. Sok munka, energia kell a sírig tartó boldog párkapcsolat megteremtéséhez. Minden nap tenni hozzá, és elmondani a másiknak: szeretlek! Nemcsak a kimondott szerelmes vallomás számít, hanem az érzés is, hogy ott van a társ, mindig és mindenhol, örökkön örökké. Fogni a kezét, simogatni és belenézni mélyen a szemébe. Mindent adni, semmit sem elvárni. Ennyi az egész.