Számomra megdöbbentő, hogy a XXI. században ott tartunk, hogy folyton előjön az a kérdés, hogy a hagyományőrzés az „ciki” vagy „nem ciki”. Szerintem? A struccpolitika a ciki…. Dugjuk a fejünket a homokba (mint annyi más témával kapcsolatban) és emeljük égnek a seggünket (mint annyi más témával kapcsolatban). Elhatárolódás pipálva, csinálja, akit érdekel, én majd véleményt alkotok…. Meg hát, ugye, amit se lát, se hall, az meg sem történik. Ja, de megtörténik… Ekkor pedig jöhet, a „hát.. őőő…. izé… ja, ez húde ciki…”, mert éppen valakitől hallottuk, akinek a feje tőlünk három lyukkal volt odébb dugva a homokba…

Mi történik, ha kihúzzuk a fejünket és egy kicsit utánanézünk a miérteknek? Oké, tudom, hogy nem olyan kényelmes… Vagyis, de az. Van még olyan dolog, amiről az interneten nem tudunk tájékozódni? Na, ugye! Így van ez a régi értékek őrzésének témájával kapcsolatban is.

Értékőrzés. A vártnál nagyobb érdeklődés fogadta azt a Facebook-os kezdeményezést, amely 2015. április 24-ét a „népviselet napjának” keresztelte. A „Múltunk a jelenben – egy nap népviseletben” felhívás értelmében az eseményhez csatlakozókat arra buzdítják, hogy ezen a napon a hétköznapi öltözetüket egészítsék ki valamilyen népviseleti, hagyományőrző ruhadarabbal, kiegészítővel. Idén első alkalommal vágnak neki a véletlen ötletből kipattanó mozgalomnak. Szeretnék viszont a hagyományőrzésben hagyományteremtő szándékkal a következő évekre egyaránt, talán nagyobb eseménnyé is kiterjeszteni.

Én egy régi kedves ismerősöm meghívására kerültem az eseménnyel kapcsolatba. Sőt, nem csak az eseménnyel, hanem anno, három évesen, a „pörgős szoknyás – kopogós cipős kicsi Szandra” első táncfellépésén Ő volt az „anyukám”, egy „Babázó” címet viselő koreográfiában is. Talán ez a 20+ éve tartó kapcsolatom a néptánccal mondatta a kolléganőmmel, hogy „Persze, hogy neked nem lesz ciki munkahelyre ezt húzni, Te fanatikus vagy.”

Óh, dehogy! Nem vagyok én fanatikus. Csak felhúzott szemöldökkel, értetlenül pislogva figyelem ezt a társadalmi elhatárolódást, ami a hagyományőrzés-gondolatkörével kapcsolatban fent áll. A struccpolitika hívei összeszűkült szemmel méregetnek a területen szinte mindent. A perifériára szorítást talán a néptáncot kímélte leginkább. Viszont lassan már tényleg ott tartunk, hogy külön napot szentelünk a színes ceruzáknak is, csak úgy. A saját gyökereinkkel, népszokásainkkal viszont nem vagyunk tisztában, mert éppenséggel nem ezt sugallja nekünk a „külföldi követendő - divat - minta”.

Félreértés ne essék! Nekem sem népzene a csengőhangom, nem egy riselt szoknya a háttérképem és a szombat esti szórakozásom sem szűkül a táncházra. Igaz, hogy én nem tudom, ki is az a Miley Cyrus, viszont tudom mi a különbség a pálha, a röpike és a pruszlik között. Tudom, hogy mire gondol az interjúalanyom, amikor a tisztaszoba mázolásáról beszél vagy éppen egy régi lakodalom vánkostáncáról mesél. Nekem ez nem ciki!

Jó, jó, nem azt mondom, hogy mindenki tüstént rohanjon a padlásra és kutasson a nagyszülők és dédnagyszülők félretett holmijai között. Nem lehet mindenki néptáncos, népzenész vagy hagyományőrző íjász. Viszont ne dugjuk a fejünket a homokba és ne legyen ciki a régi értékeink őrzése és tisztelete, a hagyományápolás.

„Múltunk a jelenben – egy nap népviseletben” péntekjén én felhúzom a zsinóros ingemet a szalagos, fekete bársony mellényemmel. Ugye, neked sem ciki?